Európai Unió

2013. október 10.
2013. szeptember 5.
2013. augusztus 13.
2013. július 17.
2013. július 9.
2013. június 13.
2013. május 29.
2013. május 27.

Biankó csekket szignóztak a Római Szerződés aláírói?

Üres oldalakat írt alá 1957-ben hat kormányfő az EU elődjének számító Európai Gazdasági Közösség létrehozásakor. Az aláírásakor a jelenlévők beszámolói szerint a Római Szerződésből csak az első és az utolsó oldalt nyomtatták ki, a kettő között üres oldalak voltak. Szakállas sztorit rángat elő rejtekhelyéről az EUrologus, mentségünkre szolgáljon, hogy a magyar sajtóban még nem találkoztunk vele.
TreatyReform_RomeA BBC még 2007-ben készített interjút a mai Európai Unió kiindulópontjának tekinthető Római Szerződés fogalmazásakor, tárgyalásakor és aláírásakor jelen lévő Marie-Helene Von March-al. Von March titoktartási kötelezettség mellett dolgozott a kormányközi egyeztetések során betűről betűre kialkudott szövegen. Az európai projekt legnagyobb rákfenéje már akkor is az volt, hogy a nyilvános összeveszések elkerülése érdekében a kormányok a közvélemény kizárásával, a színfalak mögött igyekeztek megegyezni arról, hogyan is nézzen ki a második világháborús horrorból kikecmergő Európa jövője. Ráadásul a nacionalizmusból kiábrándult vezetők attól tartottak, hogy a nemzeti szuverenitás megerősítésével kampányoló, és az 58-as francia köztársasági elnökválasztáson legesélyesebb De Gaulle hatalomra kerülésével az egész terv mehet a levesbe.

A nyugat-német, francia, olasz, belga, holland és luxembourgi vezetés ezért 1956 nyarán a belgiumi Val Duchesse kastélyban hat magas szintű tárgyalódelegációt zárt össze, akik rákövetkező tavaszra elő is álltak a Római Szerződés szövegével. A cél, az 50-es években létrehozott Európai Szén- és Acélközösséghez, illetve az EURATOM szerződéshez hasonlóan az volt, hogy az évszázadok óta egymással harcoló országok között olyan erős gazdasági összefonódások jöjjenek létre, amelyek egyszerűen lehetetlenné teszik a jövőben az európai háborúk kirobbantását.

treaty of rome signaturesAz utolsó pillanatokig egyeztetett, és négy nyelvre lefordított szöveg aztán az olasz állami nyomdában akadt el. A nyomda egyszerűen nem teljesítette határidőre a feladatot, ezért az aláírási ceremóniára csak hat címoldal és hat aláírási ív érkezett meg. A szerződés érvényességét ettől függetlenül senki, még a hamarosan valóban hatalomra lépő De Gaulle sem kérdőjelezte meg. Talán majd valaki a 2014-es kampányban?

A teljes sztori angolul itt elérhető.

2013. május 17.
2013. május 16.

Mennyit ér 120 tonna pénz?

Attól függ, milyen pénz. Jelen esetben arról a mintegy 46 milliárd darab 1 és 2 eurócentes érméről van szó, amit az Unióban senki sem használ.

sportoftycoons

Na jó, nem senki: az eurózóna kereskedői használják a visszajáró kifizetése során, hogy aztán az érmék eltűnjenek. Az egy- és kétcenteseknek ugyanis minimum negyede, de van, ahol 100 százaléka soha nem kerül újra forgalomba.

Ennek következtében ma már csaknem minden második európénzérme egy- vagy kétcentes. Ami persze nem lenne baj, ha ez nem lenne egy igen drága mulatság: a kibocsátott, mintegy 714 millió euró értékű centek eddig kétszer annyiba, vagyis 1,4 milliárd eurójába kerültek az európai adófizetőknek.

Az Európai Bizottság megpróbálta kideríteni, mégis mitől ilyen drága az eurócent. Nem túl nagy meglepetés, ha eláruljuk: a nyersanyagköltségek teszik ki a kisebb részt, a veszteség alapvetően a tagállami pénzverdéknek köszönhető.

Mit lehet tenni?

Lehet például folytatni, amit eddig. Az amerikaiak is veszteséggel termelik a maguk egycentesét – igaz, az éves veszteség jóval kisebb, mivel ők ezt a hobbit nem 2002-ben kezdték. Esetleg annak ellenére megpróbálják csökkenteni az eurócentek költségeit, hogy a pénzverés alapvetően a tagállamok joga, és az adott országok pénzverde-lobbijai aligha hagynák annyiban forgalmuk sokmilliós csökkenését a nemzeti függetlenség ilyen durva megsértését.

Vagy, a finn és a holland példát követve, meg is lehetne szüntetni akár az egy-, akár a kétcentes előállítását. A hollandok a gazdasági liberalizmus nevében kerekítési szabályokat sem vezettek be – mindenki arra kerekít, amerre akar, és ha három cent miatt nem tud megegyezni, akkor nem lesz üzlet.

A viszonylag lassú európai döntéshozatalban gyors megoldást mindenesetre nem várhatunk pusztán azért, mert egy intézkedés gazdaságilag ésszerű. Az Egyesült Államokban 1980-ban nyújtották be az első törvényjavaslatot, ami az amerikai egycentes megszüntetését célozta. 33 év alatt odáig jutottak, hogy idén Obama elnök is kijelentette, legszívesebben kivonná a forgalomból. Ennél azért nem vagyunk lassabbak.

2013. május 10.

Te bízol az Európai Unióban?

Bede-444-Márton kolléga minapi keresetlen röpkéje nyomán a borús brüsszeli péntekben magát is önreflexióra kényszeríti az EUrologus.

A hétvége közeledtével azonban nem vagyunk szószátyár hangulatban, ezért a lenti, Mennyire bízunk az Európai Unióban infografikával szítjuk tovább a tüzet.

Akárhogy is nézzük ugyanis, mióta 2007-ben az Eurobarometer fenti kérdésére 57 százaléknyian feleltek igennel, az ominózus mutató tavaly már csak csúfos 31 százalékon állt.

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a hatalmas zuhanás ellenére az EU polgárainak mindössze 18 százaléka gondolja úgy, hogy az uniós tagság rossz dolog, míg 47 százalékuk szerint jó.

Végül ahogy a statisztikák világában lenni szokott mindenki azt olvas ki belőlük amit akar, állon tehát itt egy húrrá optimista szám is, mely szerint: valamivel többen optimisták (49%), mint pesszimisták (46%) az EU jövőjét illetően!

Az EUrologust persze főleg az érdekli, hogy a kedves olvasói mit gondolnak, ezért elő a lájkokkal, kommentekkel.

Forrás: debatingeurope.eu
2013. május 1.

Éljen május 1-e!

zaszlo_europai_unio_magyaroMa kilenc éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak, miután a csatlakozásról tartott 2003. áprilisi népszavazáson a résztvevők 83%-a igent mondott erre. Három évvel később tagjai lettünk a szabad utazást lehetővé tevő schengeni övezetnek, egyszerűbbé vált a munkavállalás és a letelepedés külföldön, ezermilliárdokban mérhető fejlesztési támogatás érkezett az országba, a magyar mezőgazdaságra hulló áldást nem is számítva. Kilenc éve teljesen megnyílt a hazai piac a külföldi vállalatok előtt, a magyar vállalkozásoknak pedig már nem csak a hazai, de az uniós piacon is nyílt versenyben kell megállniuk a helyüket a versenytársakkal szemben. Megjelent a hazai közbeszédben a misztikus ’Brüsszel’, amely hétfejű sárkányként, vagy igazságos jótündérként osztja az áldást, vagy az átkot. Egy áprilisban végzett közvélemény kutatás szerint a magyar lakosság többsége úgy véli, hogy a tagság inkább hátrányos, mint előnyös. Magyarországgal szemben kettős mércét alkalmaznak Brüsszelben, az EU nem korrekt az országgal szemben, és kapcsolatainkat nem kellene tovább erősíteni a közösséggel.

2004 előtt az ország EU csatlakozását - a szélsőjobbot, és a szélsőbalt leszámítva - politikai konszenzus övezte. A csatlakozást követően, de különösen az elmúlt néhány évben ez a konszenzus megbomlott. A kilépés gondolatát egyelőre határozottan elutasítja a politikai közép. De a kormánypárt egyes kérdések kapcsán (pl. euróövezeti csatlakozás, bankunió) lényegében kizárja a szorosabb együttműködés lehetőségét, miközben számos kérdésben politikai hidegháború folyik Brüsszel és Budapest között.

A tagsággal járó előnyök és hátrányok részletes felsorolása és összemérése jóval nagyobb lélegzetű írást igényelne, mint ez. Ráadásul még a legrészletesebb elemzés sem mond igazán semmit arról, hogy ezek az előnyök és hátrányok mit jelentenek az egyén szintjén. Így aztán a nyájas olvasónak be kell érnie egy nem túl meglepő és szubjektív állásfoglalással: az EUrologus bizony a messzemenőkig támogatja Magyarország uniós tagságát. Nem azért, mert vakok lennénk, és ne látnánk az uniós tagságból fakadó nehézségeket és kihívásokat. A kevésbé tőkeerős, képzetlenebb munkaerővel és gyengébb technológiával bíró magyar cégeknek nehéz versenybe szállni az évszázados kapitalista múlton edződött nyugatiakkal. Az uniós standardok bevezetése egyrészt egy rakás adminisztrációt rakott a nyakunkba, másrészt bizonyos területeken csökkentette a minőségi elvárásokat (persze más területeken meg növelte). És valóban kellemetlen érzés, hogy lassan minden második héten beszólnak Brüsszelből: Viktor ne túrd az orrod, mert rávágunk a kezedre.

Nem is csak azért támogatjuk az uniós tagságot, mert az alternatíva egyszerűen nem létezik, vagy ha igen, akkor abba nem szívesen gondolunk bele. Képzeljük el, milyen nagyszerűen boldogulnánk frissen visszanyert nemzeti szuverenitásunkkal, miközben az otthonainkat fűtő földgáz 80%-a az oroszoktól jön, az általunk fogyasztott termékek minőségét meghatározó szabályokat Brüsszelben írják, a magyar állampapírok negyede pedig egy nemzetközi befektetési alap kezében van. A 21. században a nemzeti szuverenitás meglepően sok szempontból és erősen korlátozott egy olyan kis ország számára, mint Magyarország. Az uniós tagsággal ugyan bizonyos szempontból csökken a nemzeti szuverenitásunk, de számos területen meg is nő, pl. éppen az energetika, a belső piacon alkalmazott kereskedelmi szabályok, vagy a pénzügyi világ szabályozása kapcsán.

Hanem elsősorban azért támogatjuk az uniós tagságot, mert történelmi, gazdasági, politikai és kulturális értelemben Magyarországnak nem az ázsiai határmezsgyén húzódó bizonytalan szürke zónában, hanem az Európai Unióban van a helye. Mert Szent Istvántól Mátyáson át Széchenyiig és Deákig a magyar történelemben a nyugati orientáció testesítette meg a haladást, a gazdasági és politikai felzárkózást. Mert a Nyugat, bár veszít befolyásából és talán már kevésbé vonzó, mint 20 éve, még mindig sokkal gazdagabb, élhetőbb és fejlettebb mint mi, és azt szeretnénk, ha egyszer Magyarország is legalább ennyire gazdag, élhető és fejlett lenne. Az uniós tagsággal ez rengeteg munka, kitartás és küzdelem árán elérhető. Nélküle sosem.

2013. április 30.

Svájc bekeményít az uniós munkavállalókkal szemben

Megy a pánikoltatás a schengeni utazási övezet miatt is

Eddig tartott az alpesi freeride - mondhatnánk síelős hasonlattal. A burzsuj alpesi ország ugyanis a napokban úgy határozott, hogy ismét szigorít az uniós állampolgárokkal szemben alkalmazott bevándorlás-politikáján. Azonban nem minden uniós állampolgárra vonatkozna a szigorítás, csak a 2004-ben csatlakozott közép- és kelet-európai országokra, így többek között Magyarországra. Ez pedig kivágta a biztosítékot Brüsszelben. Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője szerint legalábbis a munkavállalási céllal érkező bevándorlókról szóló 1999-es EU-Svájc megállapodás alapján nem tehető különbség a régiek és újak között.

A nyolcmillió lakosú Svájcban minden ötödik lakos bevándorló, kétharmaduk uniós állampolgár. A svájci kormány azt tervezi, hogy mindössze 2180 ötéves tartózkodási engedélyt ad ki a következő 12 hónapban nyolc kelet-európai állam, köztük hazánk polgárai számára. További 53700 engedély jár a többi 17 tagországnak, míg a románokra és a bolgárokra egészen 2016-ig teljesen külön bevándorlási szabályok érvényesek.

A kormány, ahogy ilyenkor lenni szokott a szélsőjobboldal hatékony bevándorlás-ellenes kampányának hatására döntött úgy, hogy szigorít a bevándorlás-politikán. A szélsőjobb fő érve az, hogy az EU-s bevándorlók egy része “jóléti csaló”, akik kihasználják, sőt túlterhelik a svájci szociális rendszert.

Mindenesetre nehéz azt elképzelni, hogy bárki túl tudná terhelni a svájci jóléti rendszert, különösen úgy, hogy a kormány értékelése szerint a külföldi munkavállalók javították az ország gazdasági teljesítményét, megemelték a lakossági fogyasztást és jót tettek az építőiparnak is.

Kíváncsian várjuk, hogy az EU valóban ujjat húz-e a zseb-Tell Vilmosokkal.

 

2013. április 10.

Milyen egy átlagos .eu domain használó?

image

Forrás: www.eurid.eu

Hét éve 2006. áprilisában indult a .eu domain végződések nyilvános regisztrációja, mely a kevés európai online sikerek egyikének tekinthető.

A németek .de domain végződését ugyan egyenlőre nem sikerült maga mögé utasítania, de például az amerikaiak .us címét már megelőzi a mostanáig bejegyzett 3,74 millió .eu végződésű internet cím.

Egy friss összesítésből az is kiderül, hogy az igénylők többsége csak egy-egy címet jegyeztetett be, ami arra utal, hogy a lehetőséggel a kis- és középvállalatok éltek elsősorban. A legtöbb bejegyzést Németországban, Hollandiában és Franciaországban regisztrálták. Magyarországról eddig 45.000 .eu domain-igénylés érkezett, többek között az eurologus.eu is ezt a statisztikát  gazdagítja.

Nem meglepő, hogy a .eu végződésű honlapok tulajdonosai a felmérés szerint elsősorban üzleti céllal jegyeztetik be a honlapot. S hogy miért választják a .eu domaint? A legtöbbször azért, hogy európai imázst építsenek, a vállalat komolyságát, vagy határokon átnyúló működését hangsúlyozzák, illetve más országokból is ügyfeleket szerezzenek. Mi például azért választottuk az európai domain név-végződést, hogy ezzel hangsúlyozzuk: az Unió nem valami távoli és elvont jelenség, hanem a magyar mindennapok része. Persze az sem utolsó szempont, hogy egy .eu domain bejegyzése olcsóbb, mint például egy .hu-s címé, mely a kis, innovatív és piacot kereső vállalkozások számára szintén nem utolsó szempont.

Az ezer fős mintán végzett felmérés alapján végül az is kiderült, hogy a regisztrálók 60 százaléka 45 év alatti és háromnegyedük férfi. Az EUrologus ezért csak arra tudja bíztatni az európai lányokat, asszonyokat, hogy fogjanak saját weboldaluk, online üzletük építésébe tartalommal töltve meg a hangzatos nemek közti egyenlőségről szóló lózungokat.

2013. április 6.

HELLO Európa!

image

Nagy ötlet, kevés pénz. Ezzel a problémával küzd három belga fiatal, akik nemrég indították HELLO Europe nevű kezdeményezésüket. A céljuk egész egyszerűen az, hogy az EU különböző országaiban, forgalmas pontokra hatalmas képernyőket tegyenek ki, amelyek kétoldalú kommunikációt tesznek lehetővé. Így az Európa legtávolabbi pontjain élők is bármikor “összefuthatnak az utcán”. Mondjuk bepillanthat egy portugál járókelő abba, hogyan tanítanak néptáncot a Szent Imre Gimnázium diákjai a Moszkva Szél Kálmán téren a népnek. Vagy egyszerűen csak beszédbe elegyedhet két idegen ember, mintha éppen akkor találkozna az utcán. Vagy megszervezhető a világ legnagyobb flashmobja egyszerre, egész Európában az összes képernyő előtt. Az értelmes és kevésbé értelmes lehetőségek határtalanok. Egy biztos: az ötlet nekünk nagyon tetszik, mert a mindennapok szintjén próbál kapcsolatot teremteni az európaiak között. Kulturális sokszínűség a gyakorlatban.

 

HELLO Europe! from Senne Dehandschutter on Vimeo.

Az első ránézésre meglehetősen szerencsétlennek tűnő kezdeményezők zseniális kampányt indítottak az interneten. Céljuk, hogy támogatót szerezzenek, aki részben, vagy egészben megfinanszírozza az ötlet megvalósítását. Ebben te is segíthetsz, és egy filléredbe se kerül. Látogass el a weboldalukra, nyomj egy lájkot a Facebook oldalukon, vagy oszd meg, ha még jobban tetszik!

2013. április 2.

Amire Európa (egy kicsit) büszke lehet

Kép: The Economist

Ciprus ide és euróválság oda, a világ és benne Európa legnagyobb kihívása továbbra is az éghajlatváltozás elleni küzdelem, amelyre az utóbbi válságokkal teletűzdelt időszakban aggasztóan kevés figyelem jutott. Pedig az egyre megbízhatóbban működő klíma-modellek előrejelzései nem festenek rózsás képet az emberiség jövőjéről, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása pedig évről évre rekordot dönt

Mindjárt az elején szögezzük le, az aggasztó előrejelzések és az egyre gyakoribb, az éghajlatváltozással is összefüggésbe hozható szélsőséges időjárási jelenségek ellenére az emberiség gyakorlatilag tétlenül szemléli a folyamatot. Mindezt úgy, hogy a brit kormány megrendelésére készült Stern jelentés már 2006-ban figyelmeztetett: ha nem lesz érdemi cselekvés az éghajlatváltozás mérséklése, illetve az új körülményekhez való alkalmazkodás terén, akkor az emberiség minden évben elveszíti a megtermelt globális GDP 5%-át. Évi 3500 milliárd dollárt, ami körülbelül hétszerese a világ 100 legszegényebb országa éves GDP-jének. Az igazságtalanságot még tovább fokozza, hogy e szegény országok képesek a legkevésbé alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz. Van közöttük olyan, amelyet néhány évtizeden belül elnyel a tenger , olyan, amelynek 150 milliós lakossága folyamatos árvízveszélyben él, vagy amelyet két évente szó szerint a földdel tesz egyenlővé egy trópusi vihar.

Az Európai Unió a világ egyetlen jelentősebb gazdasági térsége, amely számszerűsített és számon kérhető módon vállalta az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. 2020-ig 20%-al, az 1990-es szinthez képest. Úgy tűnik, hogy a vállalás teljesülni fog. Részben, mert a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott közép- és kelet-európai országok összeomlott nehéziparának kibocsátását is beleszámolták az 1990-es kezdőértékbe. Részben, mert a gazdasági válság nyomán visszaesett Európa gazdasági tejesítő képessége és ezzel károsanyag kibocsátása. Részben viszont azért, mert az elmúlt évtizedben érdemi lépések történtek a megújuló energiaforrások fejlesztése, a széndioxid kibocsátás csökkentése, vagy az energiahatékonyság növelése terén. Az EU klímapolitikája nem hibátlan, de működik és eredményeket hoz.

Pár napja az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított arról, hogyan kellene kinéznie a közösség klímapolitikájának 2020-at követően. Úgy tűnik, hogy a tagállamok támogatnák az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40%-os mérséklését 2030-ig. A jogalkotási folyamat éveket vesz majd igénybe, és a folyamat során elképesztő lobbierők mozdulnak majd meg. Mégis, ha sikerül teljesíteni a 2020-ra kitűzött 20%-os célt, illetve kitűzni a 40%-os csökkentést 2030-ra, akkor azt mondhatjuk, hogy a válsággal küzdő, elöregedő, saját problémáinak fogságában vergődő Európa mégiscsak letett valamit az asztalra. Kevés olyan dolog van, amiben ma az Európai Unió vezető szerepet játszik a világban. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a hozzá kapcsolódó szabályozási, pénzügyi és technológiai eszközökkel együtt ilyen. Senki ne értse félre, nem győzelmi jelentést írunk. Az EU tehetne jóval többet a jelentős részben saját maga által is előidézett probléma megoldására, még akkor is, ha az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának mindössze 11%-át adja.

Mégis ez egy olyan terület, ahol követendő példa lehet a világ más országai, például az Egyesült Államok, vagy Kína számára. Gazdasági válság ide, vagy oda, ez azért egy kis büszkeséggel tölthet el minket, magyarokat, európaiakat. A vállveregetés helyett azonban azt javasoljuk az EU vezetői számára, hogy a következő néhány évben igyekezzenek egységbe kovácsolni a világ nagy kibocsátóit az ENSZ égisze. Különben minden európai igyekezet ellenére nullás lisztbe fingással lesz egyenlő az, amit Brüsszel vezetésével az öreg kontinens eddig elért. 

2013. március 18.

Négy bársonyszék kiadó

Rompuy, Barroso, Schulz, Ashton.

Biztosnak tűnik, hogy a 2014-es év változást hoz az összes vezető uniós politikai tisztségében. Herman Van Rompuy vasárnap este jelentette be azt, amit már mindenki sejtett: 2014-ben, öt év európai tanácsi elnökség után visszavonul. A Der Spiegel című német hetilap értesülései szerint szintén megválik posztjától Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője, és tíz év után távozik az Európai Bizottság éléről a portugál José Manuel Barroso. Ráadásul a szokások értelmében 2,5 év után váltani kell az Európai Parlament elnökét is. A posztot jelenleg a német szocialista Martin Schulz tölti be.

A négy legfontosabb uniós vezető pozíció együttes megüresedése újabb, talán minden eddiginél nagyobb lehetőséget kínál a politikusoknak arra, hogy megint egy kicsit saját magukkal foglalkozzanak a választóik helyett. Lássuk, hogy milyen szempontok dönthetnek az új vezetők kiválasztásakor, illetve milyen nevek merültek fel eddig!

Az első szempont, amely a pozíciókról szóló alkudozások során felmerül - bármennyire is meglepő - a rátermettség. A 27 tagállam, a számtalan európai politikai frakció és párt által képezett politikai erőtérben esélytelen az a jelölt, akinek lövése nincs az európai politikáról. Még a jelenlegi négyes legtöbbet bírált (és leginkább kompromisszumos) tagja, Catherine Ashton kapcsán is elismerik, hogy a külpolitikai főképviselő szakmai kérdésekben képes kompetensen megnyilatkozni, önálló véleményt alkotni, és azt vállalható színvonalon kifejezni. Röviden összefoglalva: nem Szanyi Tiborok, Gurmai Ziták és Deutsch Tamások versenyéről lesz szó.

A következő szempont a földrajzi kiegyensúlyozottság érvényesítése. A főbb vezető pozíciókat igyekeznek úgy elosztani, hogy az EU nyugati, keleti, északi (skandináv) és déli országcsoportjai egyaránt részesüljenek az áldásból. Ebben a koordinátarendszerben a portugál Barrosot a déliekhez, a belga Van Rompuyt a nyugati blokkhoz, a brit Ashtont az északi csoporthoz, az EP előző elnökét, a lengyel Jerzy Buzeket a keletiekhez sorolhatjuk.

A pozíciók elosztásakor nem csak a földrajzi, de a politikai szempontból történő kiegyensúlyozottság is szempont. Eddig ezen a téren az európai kormányok élveztek privilégiumokat, hiszen a Bizottság elnökének, az Európai Tanács állandó elnökének, illetve a külpolitikai főképviselőnek a személyét egyaránt ők jelölték. 2014-ben azonban a Lisszaboni szerződés értelmében a Bizottság elnöke az EP választásokon győztes európai pártszövetség jelöltje lesz, az Európai Parlament elnökét pedig az intézmény maga választja meg, tehát elvileg itt is a politikai többség akarata érvényesülhet. Jelenleg a mérsékelt jobboldali pártokat tömörítő Európai Néppárt adja a legnagyobb európai parlamenti frakciót, és az európai kormányok többségét. Ők delegálták a két legfontosabb pozíciót betöltő jelöltet: Barroso bizottsági elnököt és Van Rompuy tanácsi állandó elnököt. A második legnagyobb politikai erő az Európai Szocialisták Pártja, akik Catherine Ashtont jelölték külpolitikai főképviselőnek, és 2011-ben megszerezték az EP elnöki pozícióját. Az örök harmadik helyen a liberálisok tanyáznak, az utánuk következő politikai erők pedig már nem nagyon tudnak labdába rúgni a posztok elosztásakor.

Végül az eddig felmerült jelöltekről. Tényként kezelt pletyka, hogy a szocialisták bizottsági elnökjelöltje a német Martin Schulz lesz. Schulz személye sok szempontból rendhagyó. Egyrészt az EU legnagyobb tagállamából származik, amit inkább hátrányként, mint előnyként szoktak értékelni a teljes kiegyensúlyozottságra törekvő európai politikai térben (bár tegyük hozzá, hogy a testület első, emblematikus elnöke a német Walter Hallstein volt). Másrészt a német szocialista kifejezetten konfliktuskereső, szókimondó, harcos típus, azaz tökéletes ellentettje az elnöki széket most elfoglaló Barrosonak. Mellette szól viszont, hogy a mindössze érettségivel rendelkező, a kisvárosi polgármesterségtől az EP elnökségig jutó politikus még ellenfelei szerint is az egyik legtapasztaltabb és legtehetségesebb politikus az európai mezőnyben. Ugyanerre a posztra a Néppárt részéről eddig két név merült fel. Az ’új tagállamból’ érkező Donald Tusk, jelenlegi lengyel miniszterelnök jelölése szimbolikus jelentőségű lenne, és valószínűleg a néppárti padsorokon túlról is hozna közép-kelet-európai szavazatokat a jelölt európai parlamenti megerősítésekor. Tusk legnagyobb vetélytársa az ambiciózus, és a jelenlegi elnök erőteljes támogatását élvező luxemburgi Viviane Reding lehet, aki 1999 óta tagja az Európai Bizottságnak. Személyében egyébként az első női elnököt üdvözölhetnénk.

Az Európai Tanács leendő állandó elnökeként a liberális dán Anders Fogh Rasmussen nevét emlegetik. Rasmussen vitathatatlanul rendelkezik a pozíció betöltéséhez szükséges tapasztalattal, hiszen korábban dán miniszterelnök volt, jelenleg pedig a NATO főtitkára. Amennyiben a liberálisok az ő jelöltségét támogatják, azzal a belga Guy Verhofstadt bizottsági elnöki jelöltségéhez kapcsolódó remények ismét elpárolognak. Kérdés persze, hogy kit jelölnek a posztra a néppártiak és a szocialisták.

Egy biztos. A 2014-et követően minden eddiginél nagyobb szerepe lesz a választási eredménynek annak meghatározásában, hogy kik, és milyen színekben versenyezve vezetik az Európai Uniót. Az EP választások tétje tehát nő. Az EUrologus szerint ezért jó lenne, ha ez végre a magyar pártok uniós politikáján is tükröződne.

2013. március 12.

Vége a kozmetikai cégek állatkísérleteinek Európában

imageTegnap óta tilos az Európai Unióban az olyan kozmetikai termékek forgalmazása, amelyeket állatokon teszteltek. A tilalom egy 2003-as jogszabályra vezethető vissza, amely 2009. márciusától már csak különleges esetekben engedélyezte az állatokon folytatott tesztelést. Mától azonban ez a lehetőség is megszűnt. Az európai kozmetikai vállalatok az elmúlt 10 évben alternatív teszt-módszereket vezettek be, amelyek ugyanolyan hatékonyan képesek kiszűrni az allergén, mérgező és más káros hatással bíró anyagokat, de nem okoznak szenvedést az állatoknak. Utóbbira példa az európai iparpromónak is belillő videó, melyet ettől még az EUrologus megtekintésre ajánl.

 

 

2013. február 27.

Három órát késik a repülő? - pénzbeli kártérítés jár

Három az igazság - kezdhet magyar népmesei elemmel az EUrologus napi mondókájába, mely ezúttal nagyon is gyakorlatias, sokunkat érintő kérdéssel, a késő légi járatok utaskompenzációval foglalkozik. Harmadszor mondta ki ugyanis az Európai Bíróság kedden, hogy azon utasok akiknek a repülőjárata több mint 3 órát késik, anyagi kártérítésben kell, hogy részesüljenek s ez vonatkozik a csatlakozó járatok miatti késedelemre is. 

A bíróság nagyon is gyakorlati esetre alapozva erősítette meg korábbi döntését. A szóban forgó esetben L. Folkerts a németországi Brémából repült a paraguayi Asunciónba párizsi és são paulói átszállásokkal. A Brémából Párizsba tartó, az Air France által üzemeltetett járat késve indult, és az eredetileg tervezett indulási időponthoz képest mintegy 2 és fél óra késéssel szállt fel. Következésképpen L. Folkerts lekéste a szintén Párizsból São Paulóba tartó csatlakozást, melyet szintén az Air France üzemeltetett, amely ezt követően átfoglalást biztosított egy ugyanezen célállomásra tartó későbbi járatra. L. Folkerts a São Paulóba való késedelmes érkezése miatt lekéste az eredetileg tervezett, Asunciónba tartó csatlakozó járatot is, így Asunciónban csak az eredetileg tervezett érkezési időponthoz képest tizenegy órát késve landolt.

Miután az Air France-ot arra kötelezték, hogy L. Folkerts számára fizessen – kamatokkal együtt – kártalanítást, mely többek közt a rendelet alapján járó 600 eurós összeget foglalta magában, e  légitársaság a német szövetségi bíróság előtt felülvizsgálati kérelmet  terjesztett elő. Ez a bíróság azt kérdezte tehát az Európai Bíróságtól, hogy jogosult-e a légi utas a kártalanításra, ha az indulás három óra alatti időtartamot késett, de az utolsó célállomásra történő érkezés időpontja a menetrend szerinti érkezési időpontnál legalább három órával későbbi. A mai napon hozott ítéletében a Bíróság először is emlékeztet arra, hogy a rendeletnek az a célja, hogy biztosítsa a légi utasokat megillető minimális jogokat arra az esetre, ha az ilyen utasok három különböző típusú helyzetbe kerülnek: ha a beszállásukat az akaratuk ellenére visszautasítják, ha a járatukat törlik, vagy végezetül, ha a járatuk késik.

Az Európai Bíróság konklúziója tehát az, hogy kártalanítás jár a csatlakozást magában foglaló olyan repülőút utasának, amelynek esetében az indulásnál a rendeletben meghatározott küszöbértékeknél kisebb mértékű késés merült fel, de amely tekintetében a végső célállomásra való érkezés a tervezett érkezési időponthoz képest legalább három órát késett. E kártalanításnak ugyanis nem feltétele, hogy az indulásnál késés álljon fenn.

A történet előzménye, hogy 2004. óta létezik ugyan az utasok kártérítésére érvényes szabályozás a járatok törlése esetére, melyet azonban csak egy 2009-es bírósági határozat nyomán terjesztettek ki a jelentős késésekre. Mondván: végső soron az utóbbiak is időveszteséget és megkésett érkezést vonnak maguk után.

A kártérítés a következőképp alakul alapesetben:

- 250 euró az 1500 km-es vagy rövidebb utaknál és 400 euró az EU-n belüli, de 1500 km-nél hosszabb utaknál és minden 1500-3500 km távolságú repülés esetén

- 600 euró minden 3500 km-nél nagyobb távolságra induló járat esetében

2013. február 20.

Tizedére eshet az európai szabadalmaztatás ára

2014. áprilisában működésbe léphet az egységes európai szabadalmi rendszer. Ha feltaláló vagy, ez számodra különösen jó hír, mivel végre nem kell végigjárnod a 27 tagállam szabadalmi hivatalát ahhoz, hogy az EU majd teljes belső piacán jogi védelmet élvezzen a szabadalmad.

Nem kell az alapvetően angolul végzett kutatás-fejlesztési munkádat lefordítanod mondjuk litvánra, görögre és egy csomó másik nyelvre (adott esetben magyarra se). Szintén nem kell majd a szabadalmi megállapodást aláíró 25 különböző tagállami bíróságra rohangálnod, ha valaki az engedélyed nélkül elkezdi másolni a szellemi erőfeszítésed gyümölcseként létrejött terméket.

De miért jó ez nekünk, egyszerű földi halandóknak, akik szellemi korlátoltságukban soha nem rukkoltak elő olyan zseniális újításokkal, mint az arcra csavarozott szemüveg, a nikotinos kávé, vagy a kő-papír-olló kártyajáték (feltételezhetően azoknak fejlesztve, akik lusták felemelni a kezüket, hogy a vitákat eme nemes módszerrel döntések el). Nos alapvetően azért, mert az európai ipar versenyképessége jelentős mértékben a szabadalmi rendszer hatékonyságán múlik. A jelenlegi európai szabadalmi rendszer pedig elavult, a mai napig jórészt az 1883-as Párizsi Szabadalmi Egyezményben lefektetett elveken alapszik, miközben eltelt több mint száz év, és létrejött az EU egységes piaca. 

Nehéz úgy versenyezni az európai feltalálóknak az amerikai, a japán és egyre inkább a kínai konkurenciával, hogy a találmány felett jogi védelmet képező, ezáltal azt kiaknázható gazdasági erőforrássá változtató szabadalmi oltalmat tagállamonként külön-külön kell megszerezniük. A különböző eljárási díjak és fordítási költségek miatt az EU-ban manapság háromszor-négyszer drágább egy szabadalom bejegyzése, mint az óceán túlpartján. Ez a versenyhátrány éppen legnagyobb fejlődési lehetőséggel bíró high-tech iparágak európai térnyerését veti vissza.

image

Hiába alkudott ugyanis meg majd mindenben a magyar soros uniós elnökség idején a gárda, bíróság székhelyének ügye a nemzeti presztízskérdésként fogságba került. A várakozások szerint tehát végre túljut a közösség azon a blamán, hogy miközben kontinens szerte szabadon áramlik a tőke és a munkaerő a találmányokat és fejlesztéseket védő szabályok továbbra is nemzeti szinten voltak meghatározva.

1973 óta létezik ugyanis európai szabadalom is, annak megszerzése azonban rendkívül drága és körülményes. Ez pedig nem csak a fejlesztéseikkel piacra igyekvő kisvállalatokat tántorítja el gyakran az üzleteléstől más tagállamokban, de jelentős extra költségeket ró a határokon átnyúlóan működő multinacionális vállalatokra is.

Ezentúl azonban az Unió huszonhárom hivatalos nyelve közül bármelyiken beadható egy szabadalom, amely nem jelent többletterheket a jogvédelmet kérőre. A kérelem pozitív elbírálás esetén pedig alapból mind a 25 országra kiterjedő jogvédelmet biztosítanak a szabályok. Ez pedig zöld utat jelent az olcsóbb és versenyképesebb rendszer felállása előtt. Míg ugyanis jelenleg az Egyesült Államokban 1850 euró körül van egy szabadalom bejegyeztetése, addig ahhoz hogy az egész Európai Unióra kiterjedő szellemi jogi védelmet kapjon egy találmány legalább a tízszeresébe kerül egy feltalálónak vagy vállalatnak.


A hatalmas költségkülönbség nagy részét a fordítási kiadások teszik ki. Az érvényben lévő szabályok szerint ugyanis ahhoz, hogy valaki az ‘73 óta létező európai védelmet szerezzen találmányának, minden olyan ország nyelvére le kell fordíttatnia a szabadalma szövegét ahol szellemi jogi védelmet szeretne kapni. Azt pedig, hogy hány országra érvényes védelmet szeretne kapni, előre meg kell jelölnie beadványában, felkészülve az azzal járó többlet költségek fedezésére.

Ezt a rendszert váltja fel az új szabályozás, amely szerint egy magyar feltaláló esetében például elég lesz magyarul beadni a teljes leírást és a szabadalmi igénypontokat, valamint megadni, hogy a három eljárási nyelv közül melyikben szeretné ha szabadalmával foglalkozzanak. Ehhez mindössze egyszer kell bejegyzési díjat fizetnie, majd a nemzeti szabadalmi hivatal vagy a müncheni Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) a levédendő ötlet teljes szövegét az elbírálás nyelvére fordítja, illetve az igénypontokat mindhárom nyelvre átülteti.

A jövőben azonban minden fordítási költséget vagy visszatérítenének vagy eleve magukra vállalnának a szabványügyi hivatalok jelentősen olcsóbbá téve a jelenleginél a rendszert. Ráadásul egy automatizált fordítórendszer alkalmazásával tájékoztató jellegű fordítása minden találmánynak hozzáférhető lesz az EU összes nyelvén bárki számára ingyenesen.

Az igazi kérdés azonban az, hogy elengedő lesz-e a szabályok és a nyelvi rezsim könnyítése ahhoz, hogy az amerikaihoz (426 ezer), japánhoz (408 ezer) kínaihoz (210 ezer) vagy dél-koreaihoz (166 ezer) léptékű szinte nőjön a 2006-os adatok szerint 135 ezer az EPO által bejegyzett szabványok száma.

Az EUrologus a pontos tájékoztatás végett jelzi: azért 25 tagállamról írunk, mert a spanyolok egyáltalán nem vesznek részt benne, az olaszok pedig csak a közös szabadalmi bíráskodásban partnerek. Továbbá máig a legyelek a belpolitika, a bolgárok és a csehek a tagállami jogi környezet kialakításának késedelme miatt nemratifikálták a kormányközi megállapodásban testet öltő dokumentumot.

2013. február 14.

A Nyugat ébredése

Történelmi léptékű szabadkereskedelmi megállapodás jöhet létre az Európai Unió és az Egyesült Államok között, ha a két fél képes megegyezni a részletekről a következő két-három éven elül. A két gazdasági térség fokozatosan veszít világgazdasági súlyából a feltörekvő országok, elsősorban Kína India, Oroszország, Brazília, Mexikó, Dél-Afrika, vagy Malajzia növekedésével. Mégis, az évi 635 milliárd dollár forgalmú transzatlanti szabadkereskedelmi övezet a világtörténelem legnagyobb ilyen jellegű együttműködése lenne, amely egyben csattanós választ adhatna a Nyugat hanyatlását vizionálók vádjaira.

Márpedig az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás, és az azon is túlmutató gazdasági együttműködés Barack Obama második beiktatási beszédét követően elérhető közelségbe került. Obama úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok tárgyalásokat kezd az Európai Unióval egy átfogó kereskedelmi és befektetési együttműködés létrehozásáról. Többről van tehát szó, mint az átlagosan 4%-os mértékű vámtételek lebontása, vagy az EU kereskedelmi biztosa, Karel De Gucht által 10-20 %-os hatásúra becsült adminisztratív korlátozások felszámolása. A két fél arról is igyekszik megállapodni, hogy az európai, illetve amerikai vállalatok hogyan léphetnének könnyebben piacra az óceán másik partján, sőt közös stratégiát dolgoznának ki egyes globális fellépést igénylő ügyekben, úgy mint az éghajlatváltozás elleni fellépés, a szellemi tulajdonjogok védelme, a szabad gazdasági versenyt érintő korlátozások, illetve a nemzeti vállalatoknak nyújtott állami támogatások. A nemzetközi színtéren való együttes fellépés talán a legizgalmasabb fejlemény, hiszen a globális problémák körében először jöhetne létre az egységes ‘nyugati álláspont’. Ez számos esetben markánsan különbözni fog a feltörekvő gazdaságok és a fejlődő országok véleményétől, mégis a legfontosabb gazdasági és kereskedelmi kérdésekben kimozdíthatja a nemzetközi közösséget a jelenleg tapasztalt patthelyzetből. A ’nyugati’ álláspont mögött ugyanis olyan gazdasági, politikai és katonai erő állna, amely képes döntő módon befolyásolni bármilyen vitát, és amelyet semmilyen körülmény mellett nem lehetne figyelmen kívül hagyni. Elég azt felidéznünk, hogy érdemi nyomásgyakorló képesség nélkül, hogyan vallott kudarcot a globális színtéren az Európai Unió klímapolitikája, és hogy miért lenne mindez sikeresebb, ha az USA (akár kezdetben kevésbé ambiciózus célok mentén) beállna a kezdeményezés mellé. Azt is könnyen beláthatjuk, hogy hatékonyabban lehet fellépni az orosz, vagy a kínai vállalatok állami dotálása ellen, vagy a többségében még nyugati vállalatok által előállított szellemi termékek védelmében (pl. szabadalmak, szoftverek, filmek, dizájn-elemek) ha a világ GDP-jének több mint felét egyesítő kereskedelmi blokk helyez kilátásba valamilyen esetleges retorziót.

A megállapodás létrejöttéhez vezető út persze göröngyös. Hogy mennyire, azt akár egyetlen példával, a genetikailag módosított növények eltérő megítélésén keresztül is érzékeltethetjük. Míg az USA-ban a lakosság túlnyomó többségét nem érdekli, vagy nem zavarja, hogy GMO növényeket eszik, addig az európaiak zöme mereven elutasítja a technológiát. Egy másik példával élve: a XX. századi amerikai fejlődés szimbólumává vált autóipart a mai napig számos eszközzel védik az európai és távol-keleti versenytársaktól. Ezek lebontása autóipari állások ezreit szüntetheti meg: vajon felkészült-e erre az amerikai társadalom és politikai vezetés?

Végül röviden arról, hogyan érintheti az kereskedelmi blokk létrejötte Magyarországot? Kicsit olcsóbb lesz a Nike és az iPhone, meg több száz más, az Egyesült Államokból érkező termék. Elvileg a magyar vállalatok könnyebben juthatnak ki az amerikai piacra, ha van hozzá erejük és tehetségük. Amerikai vállalatok is könnyebben települhetnek hozzánk, ha látnak az országban fantáziát, mondjuk azért, mert alacsonyabbak a költségek, de hasonlóan jól, vagy jobban képzett a munkaerő, mint otthon. Hogy ebbe az irányba fejlődünk-e azt mindenki maga döntse el. Azt viszont a szabadkereskedelmi és gazdasági együttműködés felvetése is bizonyítja, hogy elhamarkodott és felesleges a Nyugat alkonyáról beszélni. Pláne akkor, ha mi magunk is (bármennyire meglepő) a Nyugat részei vagyunk.

2013. február 13.

Bolkenstein: a monetáris unió a holokauszt miatt jött létre

Bolkenstein sosem örvendett nagy szeretetnek

Az egykori belsőpiaci biztost Magyarországon kevesen ismerik. Amikor Brüsszelből osztotta a címben idézett mondathoz hasonlóan kemény igazságokat, mi még csak kívülről nézegettük a párás ablaküveget, és a legnagyobb kérdés az volt, hogy lesz-e Bécsben cukrászdánk, vagy nem lesz. Aztán mire kiderült, hogy a mákos guba nem kemény drog, és más témára is tudtunk koncentrálni, Fritz Bolkenstein már visszavonult a végeláthatatlan gátrendszerek, szélmalmok és bicikliutak országába.

Most azonban megszólalt, méghozzá Washingtonban, a libertáriánus Cato Intézet konferenciáján, ahol kifejtette, hogy Helmut Kohl német kancellár az egyesített Európa álmát kergetve erőltette bele az eladósodott deli országokat az euróövezetbe. A cél a gazdasági összefonódások erősítésén keresztül az európai országok egymásra utaltságának fokozása, ezáltal a fegyveres konfliktus esélyének minimalizálása volt.

Bolkenstein szerint viszont a rendszer nem működik, és a jelenlegi európai vezetés a múlt hibáit ismétli, amikor a válság hatására még szorosabb együttműködést szorgalmaz. Bolkenstain bírálta a bankunióról szóló javaslatot, amely szerinte az Európai Központi Bank irányítása mellett működésképtelen lenne, az euro-kötvényekről szóló javaslatról pedig csak annyit mondott, hogy az egész “bűzlik”.

Érdekes fordulat ez az egykori biztostól, akinek a nevéhez az elmúlt évtized talán legellentmondásosabb uniós jogalkotási javaslata fűződik. Bolkenstein terjesztette elő még 2004-ben az ún. Szolgáltatási irányelvet, amelynek célja a szolgáltatások szabad áramlását akadályozó több ezer adminisztratív tagállami korlátozás lebontása lett volna. Az irányelv vitája egybe esett az EU 2004-es bővítési körével, minek hatására egyes baloldali pártok a kelet-európaiak szociális dömpingjével kezdtek el fenyegetőzni (bérek leszorítása). Mások a szolgáltatások színvonalának csökkenésétől tartottak (aki már próbált nyugat-európai nagyvárosban hétvégén villanyszerelőt fogni, az tudja, hogy ez mekkora baromság), megint mások fogyasztóvédelmi kifogásokkal jöttek. Bolkenstein azonban keményen kiállt az irányelv liberális megközelítése mellett, amely azon az egyszerű elven alapult, hogy a piacok felszabadításával intenzívebbé váló verseny az árak csökkenéséhez, és a szolgáltatási színvonal javulásához vezet. Makacssága és szókimondó stílusa ideális célponttá tették elsősorban az európai baloldal és a szakszervezeti mozgalom számára, akik egy idő után már csak Frankenstein-direktívaként hivatkoztak a jogszabályra. A folyamatosan fellazuló jogszabály éveken át elnyűhetetlen politikai témának bizonyult, olyannyira, hogy szerepet játszott pl. az EU alkotmányos szerződésének 2005-ös franciaországi és hollandiai referendumokon való elbukásában.

2013. február 4.

EP képviselői helyeket veszít Magyarország, de számít ez?

Szinte elkerülhetetlennek tűnik, hogy valamilyen mértékben csökkenjen a magyar európai parlamenti képviselői helyek száma 2014-től. Ez olvasható ki a képviselői helyek tagállamok közötti elosztásáról szóló idén januárban bemutatott EP jelentéséből, amely a 2009-ben életbe lépett Lisszaboni szerződés szabályozását igyekszik összeegyeztetni az uniós tagállamok, és ezzel párhuzamosan az EP képviselők egyre növekvő számával.

A feladat nem egyszerű. Egyrészt a Lisszaboni szerződés praktikus megfontolásokból 751 főben maximálta az intézmény létszámát. Az Európai Parlament a világ legnagyobb demokratikusan választott törvényhozó testülete, amely a méreteiből fakadóan számos működési nehézséggel küzd. A képviselőknek például irodát és személyzetet kell biztosítani, fizetni kell a munkavégzéssel járó költségeiket, arról nem is beszélve, hogy találni kell egy termet, ahova egyszerre beférnek, a 23 nyelven dolgozó tolmácsszolgálattal együtt. A demokrácia, mint tudjuk költséges dolog, de a költségeket azért illik féken tartani, főleg a gazdasági válság idején. Szóval 751 fő a limit, ami felé nem emelkedhet a képviselők létszáma. A képviselői helyeket egy alsó és egy felső limit között az adott tagállam lakosságszámával arányosan osztják el. Minél nagyobb egy tagállam, annál több helyre jogosult. Az arányosság azonban nem egyenes, hanem a rendszer a kisebb tagállamoknak kedvez, míg a nagyobbak képviselői számát csökkenti. Így a legnagyobb lakosággal bíró Németországnak a Lisszaboni szerződés szerinti felső limitnek megfelelő számú, azaz 96 képviselői hely jut, míg a legkisebb, alig 400 ezres Máltának az alsó limit szerinti 6. Az arányosságban jelentkező torzulás felmeréséhez nem kell matematikus diploma: míg Németország esetén kb. 850 ezer Bürger (vagy Bürgerin) szükséges egy EP képviselői helyhez, addig Máltának elegendő helyenként kevesebb mint 70 ezer citadines-t kiállítania. Az ún. degresszív arányosság módszere pont azért lett kitalálva, hogy az unió nagy tagállamai ne tudják ráerőltetni akaratukat egy az egyben a kicsikre.

Magyarország a korábbi alkukból mindig jól jött ki. 2009. előtt 24 képviselőnk volt, de azzal, hogy magyar kontingens 22 főre csökkent, még mindig a leginkább túlkompenzált közép-méretű tagállam vagyunk. Ezért aztán nem csoda, hogy a most tárgyalt EP jelentésben felvázolt négy forgatókönyv mindegyike szerint képviselői helyet fog veszíteni Magyarország. Van olyan modell, amely szerint akár ötöt, a politikai szempontból reálisabbnak tekinthető forgatókönyv szerint pedig egyet. Vajon ettől rosszabb lesz Magyarországnak? Feltétlenül csökken az ország érdekérvényesítő képessége? Semmiképpen sem. Régi igazság, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít, amit a legfényesebben a kicsiny Luxemburg példája igazol. Azt ugyanis mindenki gondolkodás nélkül elismeri Brüsszelben, hogy az EU második legkisebb tagja messze nagyobb befolyással rendelkezik, mint ami az ország méretéből fakadna. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy a 2014-es EP választáson mi, magyar választók kiket küldünk Brüsszelbe.

2013. február 2.

A tizennyolcadik euró-ország

Mióta az európai kontinensen is elburjánzott a gazdasági válság ritkán hallhatunk jó híreket az euró háza tájáról. A brüsszeli döntéshozók körében már az is örömöt okoz, hogy az utóbbi hónapokban nem jelentek meg naponta elemzések az övezet felbomlásáról. Az óvatos optimizmust erősítheti, hogy Lettország a héten végleg elkötelezte magát a közös valuta bevezetése mellett, és a tervek szerint 2014-ben tizennyolcadik országként csatlakozik az euróövezethez.

A lettek teljesítménye különösen figyelemre méltó, hiszen a válság hatására 2008- ban és 2009-ben az ország gazdasági teljesítménye ötödével (!) esett vissza, ami rekord nagyságú zuhanás az EU-ban. Ám ugyanígy rekordnagyságú a tavalyi lett gazdasági növekedés is, amely azt mutatja, hogy az ország két éves agóniát követően ismét a gyors fejlődés útjára lépett. A lett vezetés szerint ezt a növekedést fokozhatja még tovább az euróövezeti csatlakozás, azzal, hogy csökkenti az árfolyam-ingadozással járó költségeket és kockázatokat. Lettország egyébként egyszer már nekifutott az euró bevezetésének 2008-ban, de akkor, látva a gazdasági teljesítmény döbbenetes zuhanását, elhalasztották a valuta-cserét. A lett euróérmék dizájnja még ebből az időszakból származik, ahogy ezt az éles szemű olvasó a fenti képen nyilván már ki is szúrta.

A történet egyetlen szépséghibája az, hogy a lett lakosság nagy többséggel elutasítja a közös valutát. Ahogy máshol, úgy Lettországban is az árak drágulásától tartanak, és vonakodva mondanak le a lett nemzeti függetlenség szimbólumának tartott latról. A politikai vezetők azonban úgy gondolják, hogy az átállással járó gazdasági növekedés olyan mértékű lesz, hogy az belátható időn belül megfordítja az euróval kapcsolatos közhangulatot.

A hír kapcsán ismét felmerül, hogy vajon Magyarország mikor csatlakozik az övezethez, illetve mikor fog rendelkezni legalább egy hiteles menetrenddel az euró bevezetésére. Egybehangzó elemzői vélemények szerint az euró bevezetéséről szóló menetrend hiánya plusz pénzügyi kockázatot jelent az ország számára, drágítja az államadósság finanszírozását, és ezzel felesleges adóforintokat emészt fel.

2013. január 23.

2017: a britek elhagyják az EU-t?

 Get Adobe Flash player

Tagság, vagy távozás - e két lehetőség közül választhatnak a britek David Cameron mai ígérete szerint egy 2017-ig megrendezésre kerülő népszavazáson, ha a 2015-ben esedékes választásokon a konzervatívok nyernek. Előtte azonban a britek újratárgyalják az EU-val ápolt kapcsolataikat - ígérte a konzervatív brit miniszterelnök ma reggel elmondott, az EU és Nagy-Britannia viszonyáról tartott beszédében, amelyre hónapok óta várt a brit közvélemény és az európai politikai vezetők.

Az EUrologus értékelése szerint Cameron két legyet akar ütni egy csapásra. Egyrészt csontot dobott saját pártja euroszkeptikus politikusainak, akik az első nyilatkozatok szerint pozitívan fogadták a bejelentést. Az EU-val szemben kritikus brit közvélemény várhatóan szintén támogatja a népszavazás gondolatát, így az akár a 2015-ös választási kampányban is a konzervatívok malmára hajthatja a vizet. Másrészt Cameron, aki tényleg komolyan gondolja a brit tagság újratárgyalását, a népszavazás belengetésével nyomást próbál gyakorolni európai tárgyalópartnereire. Kérdés, hogy ez mennyire lehet hatásos akkor, amikor az általános európai trend (az integráció megerősítése) a brit törekvésekkel gyökeresen ellentétes. A britek, ha valóban sikerül visszavonulniuk bizonyos uniós politikákból, miközben teljes jogú tagként részt vehetnek az olyan együttműködésekben, amelyet nemzeti szempontból kizárólagosan kedvezőnek ítélnek, akár precedenst is teremthetnének. Ezt pedig a mag-Európa országai, élükön a franciákkal semmiképpen sem néznék jó szemmel. Ugyanis, ha megvalósul a brit á-la-carte tagság, akkor mi akadályozná meg a többi tagállamot abban, hogy maguk is különleges feltételeket harcoljanak ki az EU-val ápolt kapcsolataikban? Hol húzódna a határ, mi lenne az a pont, ahol az uniós vezetők megálljt parancsolnának egy-egy tagállam igényeinek? Ráadásul milyen alapon? Ha a britek újra tárgyalhatják a tagsággal járó kötelezettségeket - jegyezzük meg, egy teljesen populista belpolitikai vita nyomására -, akkor mások miért nem? És végeredményben mi értelme akkor az együttműködésnek, ha elvileg mindenki mentesülhet a másik irányába fennálló kötelezettségeitől? Ráadásul mi a garancia arra, hogy az újratárgyalt feltételeket a brit politikai elit és a közvélemény megfelelőnek tartja-e majd, a nép a maradás mellett voksol, a brit politikusok pedig befejezik az EU zsarolását? Erre az egy kérdésre az EUrologus is tudja a választ: semmi. Akkor meg mi értelme van belemenni az alkudozásba?

A kérdéseket még sokáig lehetne sorolni. Te mit gondolsz?

2013. január 21.

EU tervezet: osztozzanak a kormányok a bankmentés költségeiben

Kép: CaggleCartoons

Az adófizető polgárok szemében mindenképpen visszás javaslat szivárgott ki a napokban uniós tisztviselők tollából. A javaslat, melyet informális pontként a mai idei első eurócsoport pénzügyminiszteri ülésen is megvitatnak azt veti fel, hogy a nemzeti kormányoknak is ki kell venniük részüket a bajba jutó bankok feltőkésítésében a jövőben az EU krízisalap által biztosított források mellett.

A Wall Street Journal által megszellőztetett javaslat szerint a bankok a jövőben csak akkor kaphatnának közvetlen támogatást, amennyiben a nemzeti kormányok nem tudják maguk kisegíteni a pénzintézeteket vagy ha azok rendszerszintű kockázatot rejtenek az európai gazdaság egészére vagy az egész tagállamra nézve.

Emellett a bankok akkor is kaphatnak segítséget, ha máskülönben megszegnék a tőkemegfelelési szabályokat, vagyis a pénzügyi mérlegeikben törzstőkéjük legalább 4,5 százalékát nem tudják felmutatni pénzügyi eszközökben.

Az EU tisztviselők tervezete szerint emellett a nemzet kormányoknak a bankok feltőkésítésében is részt kell vállalniuk. A szöveg úgy fogalmaz, hogy tőke hozzájárulást kell biztosítaniuk vagy garanciaalapot fenntartaniuk, mely lehetővé teszi az európai stabilitási mechanizmus (ESM) által biztosított források egy részének beadását szükség esetén.

A felsoroltak gyakorlatilag az átfogó banki unióra vonatkozó javaslatok gerincét képezik, melynek véglegesítését idénre tűzte ki célul az Unió. A tervezet az EU jogalkotók azon tavaly júniusi ígéretét finomítja, mellyel megtörték az erősen eladósodott kormányok és bankok közti ördögi kört azzal, hogy lehetővé tettték az ESM-nek a bankok közvetlenül feltőkésítését. Vagyis, hogy az amúgy is rosszul álló kormányokak ne kelljen további hiteleket magukra véve kisegíteni bankjaikat. Ezzel azonban van egy olyan apró probléma, hogy a tagállami kormányok kevéssé érdekeltek abban, hogy prudens működésre bírják saját bankjaikat. Ezért is született a kiszivárgott javaslat.

Más kérdés mondja fejvakarva az EUrologus, hogy mi marad a felvetésből mire megállapodnak a szintén a pénzügyminiszterek által megvitatott közös bankfelügyeleti szabályokról és az Európai Központi Bank közvetlen beavatkozási jogának véglegesítéséről.

2013. január 9.

Egységes lesz-e az új uniós jogosítvány?

Belgiumban - ahol sokáig a jogosítvány megszerzéséhez vizsga sem kellett - és a mai napig örökké érvényes vezetői engedélyt adnak ki a hatóságok, sokan kevéssé várják az új egységesedő okmány bevezetését. Egységesedő és nem egységes, mert ugyan a jelenleg a lassan 28 tagállamban használt körülbelül 100 féle jogosítvány formátum helyett lesz egy standard, de eltérések továbbra is lehetnek.

Így a január 19-től használható új jogsi az EUrologus szórakoztatására tipikus uniós kompromisszum: lehet benne chip, de nem kötelező, tíz évre lehet kiadni, de ha a tagország úgy dönt akár 15 évre is. A képünkön látható plasztikkártyát a hivatásos sofőröknek ugyanakkor ötévente meg kell újítaniuk, melyhez kötelezően egészségügyi alkalmassági vizsgálatnak kell magukat alávetniük. Eszerint most majd le kell cserélni az összes jogosítványt?

Igen és nem. Hosszútávon igen, de csak akkor amikor lejár a körülbelül 300 millió használatban lévő európai irat és újakat kérnek az autósok, motorosok, sofőrök. A cikk elején említett belga vezetői engedélyek esetében a határidő igen baráti, 2033. január 19-ig kell majd azokat standard plasztikkártyára beváltani. Az országok azonban továbbra is saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy előírják-e egészségügyi vagy szellemi alkalmassági teszt elvégzését a jogosítványért folyamodóknak.

Szigorodó motoros vizsgák

A legjelentősebb változást a kismotorra vonatkozó szabályok szigorodása hozza. A robogósoknak a jövőben kötelező elméleti és a ha a tagállam úgy rendelkezik, gyakorlati vizsgát is kell tenniük a vezetői engedély megszerzéséhez. Nagy motorra kétféleképpen szerezhető meg a jogsi. Az eddigi 21. helyett 24. életévüket betöltöttek elméleti és gyakorlati alkalmassági teszt letételét követően kaphatják meg. A 20 évet betöltöttek pedig legalább két évvel a kis motoros jogosítvány megszerzése után léphetnek feljebb. A jogalkotók célja, hogy a motorosok csak megfelelő kis motoros tapasztalat nyomán üljenek át a jóval erősebb járművekre s ezzel javítsák a motorosok közlekedésbiztonságát. Az új rezsim kimondott célja végül Brüsszel szerint, hogy véget vessen a “jogosítványturizmusnak”, vagyis hogy az egyik tagállamban jogosítványukat vesztett sofőrök egy másik uniós országban szerezzenek igényeljenek másikat.

2012. december 13.

Unalmas lesz-e az évzáró EU csúcs?

Nem és igen mondaná a rafkós székely. Nem, mert a pánikozás ellenére csütörtök hajnalra összekalapálták az egységes bankfelügyeletről szóló megállapodást az euró pénzügyminiszterei, mely a fundamentumát képezi a csütörtökön kezdődő csúcsnak. S igen, mert a tagállami diplomaták addig sírtak, míg Herman van Rompuy visszavett az elöltetett menetből és átírta a további gazdasági integráció menetrendjét.

Nincs ezen semmi meglepő, ősz óta csökkent a piaci nyomás az eurózónán, kevésbé van tele a gatya és ezzel a harci kedv is számottevően mérséklődött. A múlt heti az EUrologus által látott első csúcs konklúzió tervezethez képest, a második verzió jól értesült újságírók szerint elhagyta a tervezett három lépcsős haladási tervet, lazább szövegezéssel helyettesítve azt. Így a fiskális kapacitásnak becézett közös pénzügyi rugalmassági mechanizmus, a nemzeti költségvetések kapcsán javasolt “közös döntéshozatal” és a “gazdasági szuverenitás progresszív egységesítése” mind abortálva lett a második verzióból. Ezek kapcsán később veszik fel a fonalat a kormányfők.

Nem kell azonban ettől még temetni a csúcsot, hiszen az utóbbi hetek izgalmai nyomán csak sikerült közös fedél alá hozniuk az eurózóna bankjainak felügyeletét. A csúcs előtti éjjel megszületett megállapodás szerint a 200 legnagyobb európai bankot az Európai Központi Bank felügyeli majd közvetlenül a jövőben. Az európai bankunió legfontosabb elemének tekintett megállapodással, kikényszeríthetővé válik a bankok prudens pénzpolitikája, melynek hiányát teszik mindenekelőtt felelőssé az eurózóna válságáért.

Az új 2014-től érvényes szabályok szerint, a 30 milliárd eurónál nagyobb tőkével bíró pénzintézeteket közvetlenül felügyeli az EKB, de a képes lesz a kisebb hitelezők és kölcsönt felvevők kapcsán is azonnali beavatkozásra. Ráadásul azon túl, hogy az EKB - mely a terv kritikusai szerint túlzott hatalmat ad Frankfurt kezébe - a szabályokat be nem tartó bankok bezárásáról is dönthet a közös valuta stabilitásának megőrzése érdekében.

A szakik emellett annak fontosságát is hangsúlyozzák, hogy egyre közelebb kerül az eurózóna ahhoz, hogy a közös mentőalapjából (ESM) közvetlenül is kisegíthessék a bankokat. Brüsszel szemében pedig az igazi bónusza a formálódó Egységes Felügyeleti Mechanizmusnak (SSM), hogy annak első lépcsője reményeik szerint az uniós alapszerződés módosítása nélkül kivitelezhető.

Utóbbi azonban valamikor 2014. derekán elkerülhetetlenné válik, amennyiben a tanácselnök Herman van Rompuy tervei válósággá válnak és a tovább mélyül az eurózóna integrációja. Az ehhez szükséges időigényes és politikailag is óriási kihívásokat rejtő Lisszaboni szerződés módosítás nyomán lehetne csak a szerződéses kereteket adni az Európai Bizottság azon jogának, hogy megóvja a kormányokat a gazdasági reformok elódázásától. A szerződésmódosítás ahhoz is elengedhetetlen végül, hogy létrejöjjön a kontinens pénzügyi stabilitását biztosítani hivatott eurózóna büdzsé. Diplomaták szerint a büdzséből olyan szolidaritási eszköz kerekedne, mely az eddigi programalapon hosszú távra adott hitelek helyett, gyors és rövid lejáratú hiteleket adna az eurózóna országok gazdaságának stabilitásához.

2012. december 11.

Épül Európa II.

Rég volt, így hát eleget téve az olvasók/nézők kérésének az EUrologus újfent képbe hozza az érdeklődőket az Európai Unió új tanácsépületének aktuális állapotáról. A céldátum továbbra is jövő év vége, mi itt leszünk hogy beszámoljunk róla!

Mi lesz ebből?
2012. december 10.

Klimatikus kettős beszéd

Tessék csak figyelni: a hétvégén tele volt a sajtó azzal, hogy örvendezzünk -meghosszabbították az 1997-ben az ENSZ égisze alatt született Kiotói Klímaegyezményt. Ezzel szemben azon médiafogyasztóknak, akiknek csak kicsivel jobb a memóriája, mint egy aranyhalnak, emlékezhetnek rá, hogy már 2009-ben az eddigi legnagyobb figyelmet kapott koppenhágai ENSZ klímacsúcson (COP15) sem a kiotói keretmegállapodás lejárta volt a fő aggodalom, hanem, hogy egy valóban hatékony emissziócsökkentési megállapodás jön-e létre. Magyarul, hogy a globális felmelegedés a menedzselhető hatású 2 Celsius fok alatt marad-e a kialkudott keretrendszer jelentette ösztönzőknek köszönhetően.

Ezzel szemben a koppenhágai forduló óta a nagyrészt eredmények nélküli cancuni és  durbani ENSZ klímatárgyalási forduló után idén a katari Dohában a hétvégén megszületett megállapodás nyomán annak “örült a világ” hogy: tessék-lássék hét évvel meghosszabbítottuk a Kiotói Egyezményt, mely amúgy lejárt volna 2012. december 31-ével.

Az EUrologus helyett ezúttal beszéljenek a tények: mit ér egy olyan globális megállapodás meghosszabbítása, melyet sem anno 1997-ben sem azóta nem ratifikált soha az Egyesült Államok, a világ egyik legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátója. És mit ér mindennek a megállapodásnak egy olyan folytatása, melyet mivel a legjelentősebb kibocsátók közül csak az Európai Unió és Ausztrália írt alá, mindössze a föld CO2 kibocsátásának a 15 százalékát fedi le. A helyzet ugyanis az, hogy a glóbuszunk eddigi egyetlen “jogilag kötelező érvényű” klímamegállapodásának meghosszabbítását az USA-n kívül, Japán, Oroszország, Kanada, Új Zéland és Kína sem írta alá. Az EUrologus mellett a világ meghatározó klímaszakértői és civil szervezetei szerint a megállapodás hatása arra, hogy az globális felmelegedés mértéke 2 Celsius fok alatt maradjon konvergál a nullához.

S most jön a politikai szemfényvesztés helye, Connie Hedegaard klímaügyekért felelős uniós biztos a megállapodásról elmondta: “Dohában átkeltünk a régi és az új klímarezsimet összekötő hídon. Úton vagyunk a most kialkudott és 2015-re létrejövő globális megállapodás felé.” - utalt Hedegaard arra, hogy a dohai megállapodás értelmében 2015-re létrejön egy új átfogó globális klímamegállapodás.

Az EUrologust a biztos megnyugtató szavai nyomán már csak az aggasztja, hogy milyen végeredménye lehet egy a résztvevők nagy része által ímmel-ámmal folytatott tárgyalásoknak, melyek kapcsán az EU önmagában is meghasonul. Az energiatermelésében rendkívül szénfüggő Lengyelország nyomására ugyanis az EU - mely a 2008-as harmadik uniós energia és klíma csomagja nyomán az ENSZ klímaalkudozások élharcosaként lépett fel - idén Varsónak engedve kiállt a kiotói CO2 kibocsátási kreditekből a 90-es évekből megmaradt egységek továbbvitelének lehetősége mellett. Ez nagyon leegyszerűsítve nem jelent mást, mint hogy a kommunizmus végével összezsugorodott iparuk okán kibocsátási kedvezményeket kapott kelet-európai államok továbbvihetnék a fel nem használt kvótákat.  Ez pedig mert olyan kibocsátási gigászokat is kedvezményezetté tenne mint az oroszok és az ukránok, tovább gyengítené a meglévő amúgy is harmatgyenge kibocsátáscsökkentési mechanizmus hatékonyságát.

2012. november 22.

Bukszanyitogató javaslatok

Nem túl sok a biztató jel a ma kezdődő csúcs előtt. A 2014-2020-as időszak költségvetése kapcsán különböző, de megegyezésre egyformán képtelen álláspontokról hallani. Ráadásul a válság miatt az európai politikusok inkább az otthoni közvéleménynek tetsző „kemény” nézeteket hangoztatnak, mint a kompromisszumhoz szükséges „puhát”.

Ha az embernek sikerül a tárgyalásokat előkészítő szakértőket akkor elcsípni, amikor éppen mentesek a szokásos kincstári optimizmustól (tippünk: a tárgyalások szünetében kávéért sorban állva), megtudhatjuk, többen már arra készülnek, nem lesz megegyezés. Eurobürokratául fogalmazva: lesz megegyezés, de maradhatnak nyitott kérdések a következő csúcsra.


Nem igazán segít a tájékozódásban a magyar EU-államtitkár legutóbbi interjúja sem, amiből nehéz megmondani, mi a propaganda, mi a kormány álláspontja, és mi az államtitkár személyes véleménye (és ez, bármilyen hihetetlen, dicséret). Ami kiszűrhető, hogy noha az Európai Bizottság „szerette volna elkerülni, hogy a nettó befizetők, és a kohéziós tábor között legyen a törésvonal, mert akkor nagyon megmerevednek a frontvonalak”, magyar kezdeményesre sikerült létrehozni a Kohézió Barátai nevű csoportot, amely egységesen és rendületlenül áll ki a mellett, hogy „a kohéziós boríték ne legyen kisebb”. Vagyis megmerevíteni a frontvonalat.

Ennek ellenére túlzás lenne egy esetleges kudarcot a magyar kormány nyakába varrni, tudjuk ezt inkább be az „önmagunk fontosságának hangsúlyozása túl fontos ahhoz, hogy magunknál kevésbé fontos emberekre bízzuk” politikai alapszabálynak. Inkább azt kérdeztük a koffeinhiánytól őszinteségi rohamot kapott európai bürokratáktól, mégis mivel érvelhetne a magyar kormányzat magasabb kohéziós támogatások mellett.

– Az a baj a Kohézió Barátaival, hogy eredményként mindig büszkén közlik, sikerült felgyorsítani a pénzek kifizetését. Sajnálatos módon a holland tulipántermesztők még nem jutottak el a gépesítettség azon fokára, hogy ne legyen a kezük ügyében lapátnyél. És ha én azt adom nekik elő eredményként, hogy a magyarok gyorsabban költik a pénzüket, akkor nagyon gyorsan vernek fejbe vele, pedig nem egy erőszakos társaság – fejti ki választókerületi problémáit Stefan Hufenaghel.

– Nem ilyen vészes a kép – vigasztal Jürgen Keinepanik. – Persze azzal nem célszerű érvelni, hogy az az igazi európai érték, ha maguk pénzt kapnak. Mostanában a német adófizetők úgy érzik, túl sok pénzt adnak az európai szolidaritás szellemében. Igaz ugyan, hogy ha önök a pénzt nem importra költik, akkor az extra keresletet jelent magyar árukra és szolgáltatásokra, ami segíti a magyar gazdaságot.

Jürgen közben megkapja kávéját, és komótosan megjegyzi:

– Sajnos a magyar kormánytól még nem láttunk számításokat arra vonatkozóan, hogy ez mégis mennyi lenne.

Még utánaszólok, hogy és mi van a multiplikátorhatással, de közben Francois Pierrecoeur érkezik mellém a sorban.

– Volt egy kutyám, azt hívták multiplikátornak – int minket csendre, miközben a kávé után nyúl. – De ha rám hallgatnak, ezt nem hozzák fel érvként, multiplikátor-hatás ugyanis minden országban van. Nálunk például a kert végében van a kutya elásva.

– Inkább azzal érvelnék, hogy a pénzt majd versenyképes iparágakba fektetik. Persze sokat segítene, ha a kormányuk tudná bizonyítani, hogy eddig is ezt tette, mert a francia kormányt a nagy európai szolidaritásra hivatkozással csak a francia szakszervezetek tudják meggyőzni. Igaz, ők általános sztrájkkal meg is bénítják az egész országot, talán ez is segít nekik ebben – teszi hozzá merengve. Tévedésből két adag tejszínt önt a kávéjába, majd távozik.

– Dirigiste – jegyzi erre meg John Watch, olyan hangsúllyal, amire csak brit konzervatív képes, ha francia szocialistát lát. – Nehogy már a kormány mondja meg, ki a versenyképes, ezt a piac dönti el. Maguk is jobban tennék, ha a piaci kudarcokat próbálnák orvosolni: a kisvállalkozások nálunk azért jutnak nehezen hitelhez, mert a bankoknak nem éri meg velük foglalkozni.

– Nálunk a nagyvállalatok sem nagyon jutnak hitelhez – vetem közbe, megkönnyebbülve, hogy a kávé körüli forgolódásban végül szóhoz jutok.

– Igen, ezt hallottam, maguknál mostanában nem akarnak hitelt adni a bankok. Végül is, ha megszűnik a hitelpiac, az is egyfajta piaci kudarc. Csak nem olyan, amire mi egy büdös kanyit is adnánk – terül el az arcán a „kend a hajadra az európai szolidaritásodat” vigyor, és faképnél hagy.

Kezdek szomorkodni, amikor Staszek Vengribratki csap a hátamra.

– Rájuk se ránts, cimbora. Mi tudjuk, mi az a posztkommunista örökség, nálunk Lengyelországban például a gazdasági válság mélypontján csak 2%-os volt a növekedés, és hidd el nekem, 2% nem egy tündérmese. De addig is, amekkora bajban vagytok, mindenképpen jól jártok; hacsak a pénzek körüli marakodás alá nem ássa a versenyképes gazdasághoz szükséges intézményrendszert.

– Ami persze Magyarországon nem fordulhat elő – teszem hozzá, egyre kevésbé vidámabban.

2012. november 21.

Akinek elfelejtettek szólni: José Manuel Barroso

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nagyjából úgy van a tagállami vezetőkkel, mint Virgil Starkwell az egykori fegyenctársaival: mindenkinek megmondták, hogy a szökést le kell fújni, de ő valahogy mégsem értesült róla.

Fogd a pénzt és fuss részlet


Mintha Európa állam- és kormányfői elfelejtettek volna szólni a bizottsági elnöknek, hogy a kedvenc témáit egy ideje már ejtették: a foglalkoztatottság, a növekedés, az innovációs politika most nem menő az EU-ban. Talán meg lehet velük próbálkozni újra egy következő ciklusban, mire a franciák és a németek megegyeznek a közös euró büdzséről, és fél Dél-Európát sem kell majd háromhavonta olcsó hitelekkel pumpálni.

Egyelőre a pénzügyi kármentés folyik, és a Bizottság, habár a háttérmunkát serényen elvégzi, a fontos döntésekből, fájdalom, kimarad. Ez részben annak köszönhető, hogy Barroso-t kinevezése óta nem övezi különösebb tisztelet a Tanácsban.

Eleve úgy kerülhetett a helyére 2004-ben, hogy Európa vezető politikusai nem tudtak dönteni a két fő esélyes, a karakteres arcélű ámde karizmatikus liberális Guy Verhofstadt és a brit konzervatív, ezért örök kívülálló Chris Patten között. Aztán kiderült róla, hogy habár tele van energiával és nagyon meggyőzően szónokol, sokszor keveredik önellentmondásba és bátor szófordulatai mögött ritkán van tartalom („az EU alakuljon nemzetállamok szövetségévé!”). 2009-ben összekülönbözött Angela Merkellel, amikor a német kancellár, állandó francia partnerével, Nicolas Sarkozyvel karöltve arra kényszerítette, hogy második hivatalba iktatásának feltételeként készítsen részletes programot a következő öt évre szóló elképzeléseiről, és ismertesse azt az Európai Tanáccsal. Állítólag azóta sem felhőtlen közöttük a viszony.

Barroso nem gazdasági szakember, ezért sokak szemében nem tud hitelesen a válságkezelés élére állni. Ezt a szerepet átveszi tőle az eurózóna pénzügyminisztereit havonta egy zártkörű partira összerántó Mr Euro: Jean-Claude Juncker (mellesleg örökös luxembourgi miniszterelnök), illetve a karikaturisták kihagyhatatlan kedvence, az Európaitanács-elnök Herman Van Rompuy. Mindkét testületben a tagállamoké a főszerep, és a legfontosabb válságkezelő találmányok, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF), az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) és az Európai Pénzügyi Paktum mind kormányközi megegyezésen alapulnak.

A Bizottságra nézve szomorú, hogy az egy hónap alatt tartott sajtótájékoztatóira összesen sem kíváncsi annyi újságíró, mint ahány a most már havonta tartott Európai Tanács üléseken egy éjszakára összegyűlik. Aligha lehet a Bizottságot az EU kormányának nevezni: világos, hogy ki az erő legnagyobb ismerője Brüsszelben.

 Hiszen a Bizottság saját projektje, az Európa 2020 stratégia eközben észrevétlenül haldoklik. A program túlságosan szerteágazó: célokat tűz ki a foglalkoztatottság növelésében, a szegénység elleni küzdelemben, az oktatásban, a klíma- és energiapolitikában a kutatás-fejlesztésben. Sajnos ezek közül több is az Unió hatáskörén és jogi lehetőségein kívül esik. Viszont mindegyikhez sok pénz kell, amiről a tagállamok időről időre világossá teszik, hogy nincs. Ugyanakkor, a stratégia hangsúlyos célkitűzései közül hiányoznak azok, amelyek az integráció jövője szempontjából kifejezetten életbevágó területekre, a közös piacra és a versenypolitikára vonatkoznának.

Akárcsak a program, a biztosok kollégiuma is gyenge, széthúzó és nem kapcsolódik szervesen a tagállamokhoz. Először is rengetegen vannak: 27 fő egy gimnáziumi osztályban is bőven elég hozzá, hogy egymást messziről kerülő klikkek alakuljanak ki benne. Barroso is létrehozta a saját csapatát és meglehetősen centralizálta a Bizottság működését, ami azt eredményezte, hogy az intézmény vezető testülete egyre kevésbé használható egységes érdekérvényesítő csapatként. A biztosok inkább a hozzájuk közelálló tagállami fejeseknél lobbiznak egy-egy, nekik fontos projekt finanszírozásáért. Már akiknek vannak ilyen kapcsolataik. A biztosok közül viszonylag kevesen voltak közel a tűzhöz saját országukban a kinevezésük előtt, a három nagy tagország biztosai pedig éppen nincsenek jóban a saját kormányaikkal. A német Günther Oettingert állítólag egyenesen azért küldte Angela Merkel Brüsszelbe, hogy megszabaduljon tőle, a francia Michel Barnier-t és a brit Catherine Ashtont pedig még korábbi, ellentétes színezetű kormányok nevezték ki. (Lady Ashtontól persze még az EUrológus sem várhatja el, hogy az Európai Bizottságot ÉS a világot is megmentse egyszerre.)

Az Európai Bizottság és annak elnöke elszigetelődni látszanak a nagypolitikától. Az EUrológus hallotta, amikor egy vezető brüsszeli diplomata nemrég úgy jellemezte az intézményt, ahogy egy köztiszteletnek örvendő nyugalmazott tábornokot szokás: „már jó ideje nem az Unió politikai irányítója, de professzionalizmusa és technikai tapasztalata nélkülözhetetlen. És hű maradt a közös európai eszményhez.” Mégis, Barroso mintha próbálná énekelni a saját számát a tagállami miniszterek kórusában, azok viszont nem nagyon értik, hogy szegény mit szeretne. A vége pedig valószínűleg az lesz, hogy szomorúan becsukja majd maga mögött az ajtót 2014-ben.

2012. november 19.

Putyin: nekem te nem mutogatol

Aránytalanul súlyosnak nevezte a Pussy Riot punk banda két tagjának két éves börtönbüntetését a minap Angela Merkel egy moszkvai üzleti fórumon. A német kancellárasszony szerint a pravoszláv templomban kormányellenes tüntetést celebráló csajbandát soha nem sújtanák két éves börtöntáborban letöltendő szabadságvesztéssel Németországban. Angela azt sem ejtette véka alá: nem nézi jó szemmel, hogy új orosz törvények megvágták a civil szervezetek támogatását, miközben a moszkvai vezetés tovább szigorította az utcai tiltakozókkal szemben alkalmazható büntetési tételeket Oroszországban.

Természetesen Vlagyimir Putyin sem volt rest, kézenfekvően s persze “szép udvariasan“ leantiszemitázta a NDK-ból, ráadásul lelkészcsaládból származó kolleginát. Hogy nem is akarja érteni a szimbolizálást, művészetet és hasonló elvont fogalmakat Vlagyimir, azt világosan tudtára adta beszélgetőpartnerének: “nem tudom tisztában van e vele a Kancellárasszony, hogy a banda egyik tagja korábban felakasztotta egy zsidó képmását és Moszkvát felszólította a zsidóktól való megtisztításra … nem támogathatjuk őket Önnel együtt, olyanokat akik antiszemita nézeteket vallanak”.

Az egyik bebörtönzött Pussy Riot tag, Nadezhda Tolokonnikova ugyanis 2008-ban olyan provokatív tiltakozáson is részt vett ahol magukat zsidóknak, melegeknek és bevándorlóknak tettető performerek - az orosz szélsőjobb tipikus célpontjai - felakasztották magukat szimbolikusan.

Hiába azonban a hűvös hangulat Moszkva és Berlin között évek óta, Németország Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere az EU-ban s az évi 60 milliárd eurós üzletet a rossz kémia sem képes tönkretenni.

2012. november 16.

Kié lesz mindannyiunk Nobel-békedíja?

Minden brüsszeli újságíró kedvence, Jose Manuel Barroso EB-elnök szóvivője, Pia Ahrenkilde Hansen szerdán bejelentette, hogy a Nobel-békedíjjal járó csaknem egymillió eurót olyan projekteknek adományozzák, amelyek háborús-, vagy konfliktuszónában szenvedő gyermekeket támogatnak.

Ez nagyon nemes cél, de az EUrologus mégis úgy gondolja, elhibázott az EU döntése. Sokkal jobban tették volna, ha görög ingyenkonyháknak, vagy spanyol munkanélküli fiatalok elhelyezkedését segítő programoknak adják a pénzt, például. Hogy miért?

Az EU elsősorban azért kapta a díjat, mert az európai kontinensen hozzájárult a béke és a jólét megteremtéséhez. Csak másodsorban kapta azért, mert egyébként a világ legnagyobb adományozója. Ezért a pénzjutalomnak is inkább az elsőre kellett volna reflektálnia, főleg egy olyan történelmi időben, amikor az EU a legnagyobb gazdasági, politikai és szociális válságát éli meg. Befelé kellett volna figyeli. A szóvivő bejelentése ráadásul pont egybeesett Európa szakszervezeteinek legnagyobb megmozdulásával, melynek során Spanyolországtól Lengyelországig a válság emberi áldozataira hívták fel a figyelmet a tüntetők. Ebben a közegben a háborúban szenvedő gyerekek - és szenvedésüket, hányattatásukat egyáltalán nem akarjuk ezzel kisebbíteni, vagy kétségbe vonni - irrelevánsnak tűnnek.

Az EU népszerűsége saját polgárai körében mélyponton van. Nem elég, hogy a díjat a három intézmény feje, Herman Van Rompuy, Barroso és Martin Schulz, illetve a hozzájuk csatlakozó uniós állam-, és kormányfők veszik át, akiknek vajmi kevés közük van hozzá, a pénzt sem sikerült úgy eladományozni, hogy azzal az EU megmutassa: nincs teljesen elrugaszkodva a valóságtól és a hétköznapi élettől. És még egy nem túl kreatív megoldás: az EU szerdán rajz-, és fogalmazásírói versenyt hirdetett 8 és 12, illetve 13 és 24 év közöttieknek (!), a beküldők közül kiválasztanak NÉGY fiatalt, akiket meghívnak Oslóba az átadásra. Miért négy, miért rajzverseny? No comment.

Akinek megjött a kedve, itt nevezhet!

2012. november 15.

21. századi internacionalizmus

Jól mutatja, mennyire kevéssé egységes ország Belgium, hogy még a tegnapi, európai szintű sztrájkhoz is másként csatlakozik az északi Flandria, illetve a déli Vallónia. Magyarország nem a munkabeszüntetések országa, így az európai sztrájk híre hozzánk még a híradásokban is alig jut el, miközben az azt összefogó szervezkedők szerint 23 ország 40 szakszervezete csatlakozott hozzá kontinens szerte.

Európa több országában viszont komoly fennakadásokat okozott a “21. század első nemzetközi sztrájkja” néven emlegetett megmozdulás. Elsősorban a déli tagállamok, így Görögország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Portugália baloldali mozgalmai lázadnak a “neoliberális politika”, az “állandósult megszorítások”, a “Nagy Britanniától az Egyesült Államokig húzódó korporativizmus” ellen.

Az Európai Szakszervezetek Konföderációjának kezdeményezése, kevéssé meglepő módon az ibériai-félszigeten vitt a legtöbbeket az utcára. A tiltakozás friss hullámának apropóját az égben lévő munkanélküliség mellett az EB múlt heti gazdasági előrejelzésének stagnálást és rendkívül lassú kilábalást mutató számai szolgáltatták. A tüntetők agyát a küszöbön álló spanyol hitelsegély, és az írek és portugálok hitel-visszafizetési feltételek enyhítése is zsibbasztotta molinóik lóbálása közben.

A portugálok és a spanyolok a tüntetések mellett, iskolákat, gyárakat zártak be, több városban is leállt a tömegközlekedés, de még a légi közlekedésben is fennakadások voltak. A helyi sajtó szerint a tegnapi az ibériai-félsziget első átfogó sztrájkja volt, melyen például a spanyol szakszervezetek szerint dolgozóik 80 százaléka vett részt.

Az olasz fiatalok Turin városában az állami iskoláknak járó támogatások megvágása ellen tüntettek, míg a legnagyobb szakszervezeti föderáció Terni iparvárosban a német acélgyártó ThyssenKrupp tervezett gyárbezárása ellen tüntetett.

Franciaországban a jól bevált sztrájk helyett “mindössze” száz városra kiterjedő tüntetéseket szervezett öt szakszervezet.

Brüsszelben több nagykövetség előtt protestáltak a megszorítások ellen. Ennél is nagyobb figyelem jutott a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztosnak, Andor Lászlónak, akit levélben tüntettek ki a tiltakozók a “Megszorításokért járó Nobel-díjjal”.

A fejlemények ezen a honlapon követhetőek.

2012. november 8.

Mézesmadzag-e még az EU-tagság?

Vonzó-e még az EU tagság? Képes-e az unió magához édesgetni a számára fontos partnereket? Ki tudják-e szakítani a 27-ek Ukrajnát  az orosz befolyási zónából? Ne tévedjünk, az EU-nak ez stratégiai érdeke, nem engedheti meg, hogy egy “második Belorusszia” alakuljon ki szomszédságában.

Az október 28-i ukrán választásokat követően az EU is beszállt a politikai nyomásgyakorlásba. Catherine Ashton,  az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Stefan Füle bővítési biztos a választások óta üzengetnek. Legutóbb arra buzdították az ukrán hatóságokat, hogy tegyék végre közzé a választás eredményét, amit még mindig nem tettek meg. Mindeközben az ellenzék (a vasöklű Vitalij Klicsko bokszoló UDAR, azaz Ütés nevű pártjával megsegítve) a választások megismétlését követeli 13 választókörzetben. Itt szerintük biztosan csaltak a hatóságok. Viktor Janukovics elnök Régiók Pártja elvileg még akkor is biztosítani tudná a többséget a parlamentben, ha ebben a 13 kerületben az ellenzék nyerne. A választások egészének hitelességét kérdőjelezné meg ugyanakkor, ha bebizonyosodna, hogy súlyos csalások befolyásolták az eredményt. Mindenesetre érdekes politikai csatározás mehet a háttérben és lassan az előtérben is: hétfőn több ezren vonultak a központi választási bizottság kijevi központja elé tiltakozni.

Az EU szokás szerint ‘kivár’, ám ez a kivárás inkább fakad a Huszonhetek döntésképtelenségéből, habozásából, mint taktikai megfontolásokból. A november 19-i külügyminiszteri tanácsülésen (két hét múlva!) veszik elő a témát, és úgy tűnik, a közösség legkomolyabb fegyvere az lehet, hogy nem írják alá Ukrajnával a tavaly tető alá hozott szabadkereskedelmi és politikai társulási szerződést. Ez így a fűtési szezon előtt valószínűleg vállalható áldozat az orosz gázimportnak kitett országban. A bővítési politika mellett érvelők szerint a helyzet sokkal rosszabb lenne, ha Ukrajna előtt nem állna az a bizonyos ‘európai perspektíva’. Az ukrán belpolitika összetettségére hivatkoznak, és arra, talán az EU tagállamainak sem ártana nagyobb engedményeket kilátásba helyezni Ukrajnának.

Az eset rávilágít egy szélesebb problémakörre: az Európai Unióban a mai napig nincs érdemi stratégiai együttműködés a kül- és biztonságpolitika terén. Joshka Fischer, korábbi német külügyminiszter szerint ha ez így marad, akkor az EU szép lassan provinciális szerepbe szorul az USA, Kína, a feltörekvő dél-kelet-ázsiai nagyhatalmak és az egyre erősödő közel-keleti térség mögött. Ez Ukrajna esetében pedig azt jelenti, hogy a narancsos forradalom után látszólag Moszkvával szemben Brüsszel felé húzó Kijev szép lassan visszatér a közép-ázsiai mímelt demokráciák közé. Az ok pedig egyértelmű, az oroszok köbméterre (földgáz) megveszik a kijevi vezetést, Európa pedig nyomásgyakorló eszközök híján újabb külkapcsolati csatát veszít.

2012. november 2.

A brit bankárok és a globális éhezés

Brit civil aktivisták arra vették rá a BBC “The revolution will be televised” című adásának sztárjait, hogy készítsenek videót az élelmiszerár-spekuláció jelenségéről. A World Development Movement azután készíttette el a filmet, hogy a Világbank korábban nyár elején nyilvánosságra hozta statisztikáit, melyek minden eddigi rekordot übereltek. Többek közt mert a gyenge amerikai és orosz termés példátlan, 10 százalékos áremelkedést eredményezett a gabonaárakban egyetlen hónap alatt. Ezek az áremelkedések pedig globálisan milliókkal növelik az éhezők, illetve nem kielégítő mennyiségű élelmiszerhez jutók földlakók számát.

A filmben két jól öltözött Úr arról győzködi az utca embereit, hogy fektessenek a bomba profitot ígérő élelmiszerár spekulációba. A kampány támadásának fő célpontja a Barclays bank, mely a hozzáférhető adatok szerint az utóbbi két évben 500 millió fontot, vagyis 180 milliárd forintot kereset azzal, hogy búza, szója és más gabonafélékkel spekulált.


Ez ismét fellobbantotta a civilek ellenállását, akik jogosan vélik úgy, hogy a pénzintézetek nyerészkednek a globális élelmiszerválságon. A briteknél a mezsgyén  a Barclays a legnagyobb, de globális szinten a Goldman Sachs és a Morgan Stanley mögött csak a harmadik azon bankok közt, akik jó üzletet látnak és nyomulnak is élelmiszerár spekulációban.

De hogy mindez az EUrologusnak miért érdekes: mert az EU pénzügyminiszterei november 13-án az élelmiszerárak felhajtásában érdekelt spekulánsok kezének megkötésével kecsegtető új szabályokat fogadhatnak el. S láss csodát, a brit kormány ezúttal is erősen ellenzi az uniós javaslatot, hiszen mi lesz a City szegény “éhező” bankáraival.

2012. október 31.

Hétéves EU büdzsé tárgyalások: a pénz minden

A héten felizzottak a kedélyek az novemberi EU csúcson elvileg finiséhez érkező következő hét éves uniós költségvetés vitájában. Miután a soros elnökséget adó ciprusiak legfrissebb javaslattervezete kiszivárgott, 50 milliárd eurós megszorításra téve javaslatot, megindultak a licitek. S láss csodát a euroszkepticizmust tökélyre fejlesztő briteknél ezúttal akad még héjább tagállam. Svédország ugyanis a britek által követelt 100 milliárd helyett, 150 milliárd euróval csökkentené a 2014 és 2020 közöttre tervezett 1033 milliárd eurós közös kalapot.

Az tétek növekedését (vagy csökkentésének) azonban a számoknál jobban leírja  svéd EU ügyi miniszter kijelentése, aki szerint a ciprusi javaslat alapján aligha lehetséges a megállapodás a büdzsé lezárására hivatott november 22-23-i brüsszeli csúcson. Birgitta Ohlsson érvelése szerint a javaslat az ötvenes évek büdzséit idézi, mely a kutatás-fejlesztésen és a határokon átnyúló infrastruktúra fejlesztésen spórol ahelyett, hogy a mezőgazdasági támogatások elavult rendszerét reformálná meg. Másrészt a lengyelek például több gazdaságélénkítési forrást követlenek.

Jelentős viszont az elégedett hangokat hallatók csoportja is: a franciák az agrártámogatások kevéssé drasztikus vágásának, a spanyolok a kohéziós pénzek szabad felhasználásának, németek meg önmagában annak örülnek, hogy az EB javaslatához képest megindult a végösszeg megnyirbálása.

A britek viszont mai nemzeti parlamenti EU büdzsé vitájuk után lendülhetnek csak igazán bele az alkudozásba, míg a belső tanácsi előkészítő tárgyalások a csúcs elé szintén ma folytatódnak.

Az EUrologus viszont még mindig csak azt tudja mondani, hogy azt a mennyiségű feladatot és felelősség ellátását amit a tagállamok az évtizedek során az EU-ra ruháztak egyre kevésbé lehet az egész európai gazdaság GDP-jének csekély 1 százalékából megoldani. Nem tudjuk nem leírni, az Európai Unió működtetésének fenntartása aránytalanságai ellenére sokkal hatékonyabb, mint bármelyik európai közigazgatási rendszer.

2012. október 24.

Európai élelmiszersegély Európának

20 millió szegénységben élő európai polgár megsegítését vállalta 2020-as céljai között az Európai Unió. A törekvés annak ellenére is ambiciózus, hogy ez a szám csak a hatoda az EU “szegényeinek” : 116 millió európai fenyeget szegénység, közülük 40 millióan a napi megélhetéshez szükséges állandó anyagi gondokkal küzdenek (azaz egyik napról a másikra élnek).

Az EU egyetlen, a fel nem használt agrártámogatásokból működtetett “szegénységi alapja” a Közös Agárpolitika nagyrészt német javaslatra történő áramvonalasítása miatt 2014-ben bizonyosan megszűnik. Az új alap felállítására ma tett javaslatot a Bizottság, amely a válság kitörése óta eddig leginkább a pénzügyi rendszer megrendszabályozásával, vagy az égbe szökött (ifjúsági) munkanélküliséggel viaskodott. Andor László szerdán közzétett javaslata a következő hét évben összesen 2,5 milliárd eurót szánna a rászorulók élelmezésére, illetve közvetlen tárgyi támogatására, amelyet nagyrészt az EU, kisebb részt a tagállamok dobnának össze. Andor szerint jelenleg negyven millió európai nem jut megfelelő élelmiszerhez, 4 millió hajléktalan van a kontinensen, miközben 25,4 millió gyerek él szegénységben.

Hogy mire lesz elég azonban a felpántlikázott pénz, az továbbra is nagy kérdés mely az EUrologust is foglalkoztatja. Gondoljunk csak bele, ha a fenti számok fedik a valóságot az azt jelenti, hogy az elmúlt 25 évben az Unióban évente kiosztott 500 000 tonna élelmiszersegély ellenére, Európa lakosságának 8 százaléka továbbra sem jut kielégítő táplálékhoz. Igen, Európáról beszélünk.

A magyar biztos angol videóüzenete a témában ezen linken nézhető meg (mert az EB videója nem hagyja magát beagyazni).

2012. október 23.

Szavazatvándorlással gyengítenék a keleti tagállamokat

Nehéz elképzelni unalmasabb dolgot annál, mint statisztikai adatok gyűjtéséről szóló jogszabályt olvasni. Olyan szavak halmozódnak egymásra, mint a népesség, a módszertan, meg a hitelesített adatok. Az EUrologus is épp arra készült, hogy álmos sóhajtással a lomtárba iktatja a COM (2011)0903-es számú jogszabály-palántát, amikor valamin megakadt a szeme.

A Bizottság javaslata szerint az EU Tanácsában zajló szavazásoknál a tagállamok szavazati súlyát az alapján állapítanák meg, hogy területükön hány “szokásos lakóhellyel rendelkező személy” lakik (usual resident). Ilyennek minősül bárki, aki legalább 12 hónapja az adott tagállamban él, de az is, aki ugyan kevesebb ideje, de legalább egy éves helyben tartózkodást tervez. Magyarán azok a jellemzően közép- és kelet-európai polgárok, akik tartósan külföldre, és jellemzően Nyugat-Európába mennek dolgozni, vagy tanulni nem az állampolgárságuk szerinti ország szavazati súlyát növelnék, hanem azét, ahol dolgoznak. Sőt a tanácsi szavazati jog megállapításakor a nem EU-s polgárok szavazatait beszámítanák, amennyiben a fenti kritériumoknak megfelelnek.

A szabály ebben a formában az EU-n belüli és kívülről jövő migráció célpontjának számító nyugatiaknak kedvezne. Kifejezetten hátrányos lenne például Lengyelországnak, Romániának, Bulgáriának, a balti országoknak, és egyre inkább úgy tűnik, hogy Magyarországnak is.

2012. október 22.

Mit tanulhatunk a lettektől?

Nem önmagában érdekes, hogy Lettország a balti államok közül másodikként 2014-ben bevezeti a közös valutát. Az EUrologus szerint azt érdemes összevetni, milyen érvek mentén maszatol az euró bevezetése kapcsán a magyar kormány, azzal ahogy Lettország miniszterelnöke mellette tör lándzsát.

Valdis Dombrovskis miniszterelnök az Euobservernek adott interjújában Orbánnal szemben nem azzal odázza el a dolgot, hogy a kormánya támogatja ugyan az eurótérség rendbetételét, de addig nem gondol a csatlakozási szerződésében vállalt euró bevezetési kötelezettségére amíg nincs rend a közös valutát használók gazdaságaiban.

Dombrovskis világossá tette, hisz benne hogy az euró segíti a külföldi befektetők megnyerését, csökkenti a vállalkozásokra kivetett tranzakciós adót, árstabilitást és átláthatóságot hoz hasonlóan a szomszédos Észtországhoz, mely 2011 óta az eurózóna tagja. A lett miniszterelnök szerint nem valutaválság van, hiszen a dollárral szembeni euróárfolyam stabil, ráadásul a globális valutatartalékok 25 százaléka tartósan euróban van. Eközben szerinte nincs helye a déli euróországok által követelt büdzsé könnyítési kéréseknek.

A lettek ráadásul Magyarországhoz hasonlóan - ugyan a válságba jutott EU országok közül elsőként - nemzetközi hitelt kértek, most mégis a térség leggyorsabban növekvő gazdaságával dicsekedhetnek tavaly 5,5, idén 5,9 százalékos növekedéssel. Az ország eladósodottsága és költségvetési hiánya megfelel az EU-s elvárásoknak, míg az infláció 2,9 százalékon áll.

Az EUrologus szerint azonban Dombrovskis Magyarországra nézve legtanulságosabb válasza, hogy: “Amikor egy ország elveszíti a költségvetése felett a kontrollt és pénzpiacok bizalmát, nincs más út”. Először vissza kell állítani a pénzügyi stabilitást, mely a gazdasági növekedés előfeltétele”.

2012. október 16.

Újra vízum kell a szerb határátlépéshez?

Újabb példa mutatja, hogy jobb bent, mint kint (a kint ezúttal a Balkánt jelenti), és a megváltoztathatatlannak hitt dolgok könnyen visszájukra fordulhatnak. Gyorsított eljárásban kérvényezi hat tagállam (németek, franciák, osztrákok, hollandok, belgák és luxemburgiak) a nyugat-balkáni országokkal kötött vízummentességi megállapodás biztonsági klauzuláinak elfogadását és alkalmazását.

Az érintett miniszterek levelükben azt kérik, hogy a külügyi tanács következő október 25-26-i ülésén vizsgálják meg, hogyan csökkenthető a hamis dokumentumokkal és érvekkel a térség országaiból menedékstátuszért folyamodók száma.A Balkán országainak többségével 2009 végén kötött vízumkönnyítési megállapodást az EU, amelynek nyomán hirtelen és meredeken emelkedett a térségből igényelt menedékkérők száma. Szerbia például 13900 igényléssel a negyedik állam volt ahonnan az afgánok, oroszok, pakisztániak és irakiak után a legtöbb igénylés érkezett - derül ki az Európai Bizottság (EB) tavalyi jelentésből. Az igénylések megnövekedett száma pedig túlterheli a schengeni menedékügyi rendszert állítja az EB illetékes szóvivője. Michele Cercone szerint a külügyminiszterek napirendjére került téma mégsem jelenti, hogy formálisan kérték volna Bosznia és Hercegovina, Albánia, Szerbia, Macedónia és Montenegró kapcsán a vízumkötelesség visszaállítását.

Kevéssé bíztató előjel azonban a balkáni országoknak, hogy az EB tavaly májusban nagy port kavarva egy olyan biztonsági klauzulára tett javaslatot, melyet tömeges illegális bevándorlás, menekült státusszal való visszaélés és egyéb biztonsági kockázatok esetén alkalmazhatna a Schengen övezet. A végső szankcióként a vízumkötelesség visszaállítását lehetővé tévő javaslatot jelenleg a miniszterek tanácsa és az Európai Parlament tárgyalja és diplomáciai források szerint várhatóan el is fogadják a tagállamok a hó végén.
Az EUrológus szerint a balkáni országokra nézve rossz üzenetet küldene az EU a vízum visszaállítással. A térség európai közeledése ugyanis sok szempontból amúgy is nyögvenyelősen halad az utóbbi években miközben az Unió is a bővítési fásultság jeleit mutatja. Márpedig a Nyugat-Balkán országainak polgárai számára a vízummentesség az EU-s közeledés kevés kézzel fogható jeleinek egyike.

2012. október 10.

És lőn valódi tranzakciós adó

Két fő sodron haladnak a közösségi politika legizgalmasabb eseményei Brüsszelben: formálódik a közös 2014-2020-as uniós keretköltségvetés és a jövő heti EU csúcs előtt ismét erőltetett menetre kapcsol az euróválságból arccal kifelé lépkedés. Van viszont a kettőnek egy olyan metszete, amelyről az angol sajtó csak negatívan, a magyar pedig befejezett múltban ír: a tranzakciós adóé (FTT).


A hét elején Luxemburgban ülésező pénzügyminiszterek kedd estére világossá tették: tizenegyen mennek előre, és az európai tranzakciós adót “megerősített együttműködésben” hozzák létre. A német-francia tengelyhez kilenc eurózóna ország csatlakozott. A tagállamok egyharmadának támogatása lehetővé teszi, hogy az Európai Bizottság már novemberben konkrét javaslatot tegyen arról, hogyan is kellene működnie az európai tranzakciós adónak a megerősített együttműködés keretében.
De miért épp most történt elmozdulás, ha a pénzügyi tranzakciós adó lassan egy éve az asztalon van? A válaszhoz egy másik szálon kell elindulnunk. Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke múlt hónapban tett közzé egy vállaltan vitagerjesztő javaslatot, amelyben felvetette egy külön eurózóna költségvetés lehetőségét is. A felszínen az ötlet heves támadásokat váltott ki, mondván az csak újabb törésvonalat képezne a már amúgy is szétszabdalt (Schengen, euró) közösségben. Jól értesült diplomaták azonban már más képet festenek a háttérben zajló folyamatokról. Úgy vélik, hogy  nagyobb az egyetértés az eurózóna-költségvetésről számos régi tagállam (eurózónán kívüliek és belüliek) között, mint az várható volt. A tervezet egy teljes értékű fiskális unió keretein belül közös európai kincstárat vizionál, a hozzá csatlakozó büdzsé feladatait és működését pedig részleteiben dolgozná ki.
Logikusan adódik a kérdés: mégis miből lesz bevétele az eurózóna büdzséjének? Erre a franciák (a németek által támogatott) válasza a pénzintézetek közti ügyletekre kivetendő 0,1 százalékos, illetve a származékos piaci ügyletekre kirótt 0,01 százalékos adóból származó bevétel.
Akárhogyan is alakulnak azonban az eurózóna büdzsé és a FTT körüli alkudozások, egy ponton, vélhetően a 2013. szeptemberi német parlamenti és a 2014. júniusi EP választások után módosítani fogják az uniós alapszerződést, és rögzítika föderatívberendezkedés irányába tett lépéseket. Kérdés, vajon hol lesz Magyarország helye az új rendszerben?


Addig is álljon itt egy év elejei infografika a tagállamok álláspontjáról:

2012. október 8.

Mekkora üzlet a lobbizás Brüsszelben?

Az EUobserver jött ki egy friss listával a napokban arról, mekkora EBITDA (kamat, adózás, értékcsökkenés és amortizáció nélküli) eredményt értek el a legnagyobb Brüsszelben tevékenykedő lobbicégek.

A top10 vállalat eszerint szerény 4,1 és 12,2 millió euró közti bevételről számolt be tavaly hivatalosan a belga hatóságok felé. A teljes lista itt érhető el. A hasonló listák kritikusai szerint azonban sok lobbicég számára csak tevékenységük egy részét képezi az érdekartikuláció, ezért csak valódi bevételeik egy részét tüntetik fel lobbizásként. Ez pedig jelentős teret ad a számokkal való játékra.