Döbbenet: szoci képviselők is dolgoztak a Tavares-jelentésen

Őrületes shitstorm kerekedett az elmúlt napokban a Brüsszel-Strasbourg-Budapest tengelyen

- abból, hogy Herczog Edit szocialista EP-képviselő holnapjára pár napja kitette a Pályázat az MSZP 2014. évi Európai Parlament-i választási listájára című anyagát.

Ebben amellett érvel, miért kellene újra Brüsszelbe-Strasbourgba küldeni őt az MSZP-nek. A "pályázat" megjelentetése érdekes húzás tekintve, hogy brüsszeli körökben kb. kész tényként kezelik, hogy a négy szoci EP-képviselő (Tabajdi Csaba, Göncz Kinga és Herczog Edit és Gurmai Zita) közül csak Gurmai megbízható az új vezetésnek, a többiekkel nem számolnak a következő öt évben.

A Tavares-jelentést is megemlítette Herczog a szövegben, idézzük: "Külön szólnék róla, mert – bizonyos hozzám eljutó információk szerint -, bár négyünk munkájának mintegy bizonyítványa, hiszen az Európai Parlament kétharmados többséggel ítélte az Európai Unió lényegi ismérveitől eltérőnek az Orbán-kormány politikai irányvonalát és utasította el azt, kételyeket ébresztett itthoni – párton belüli – megítélésünkben. Összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme,

végigharcolásában mindannyian résztvettünk (sic!), elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettünk."

Most a nyelvtani kérdésekbe nem megyünk bele, ahogy abba sem, miért kell az EP-képviselőknek a saját pártjuk előtt bizonygatniuk, hogy a szoci narratíva szempontjából a jó oldalon álltak a Tavares-jelentés ügyében.

Valószínűleg csak a Fidesz olvassa a szoci EP-képviselők honlapát, mert ők szúrták ki a bejegyzést, amit azóta úgy értelmeznek, hogy a szocik beismerték, ők írták a Tavares-jelentést, tollba mondták Magyarország elítélését és megbüntetését, hazaárulók, és Mesterházy Attila azonnal hívja őket vissza. A keddi fideszes EP-közlemény szerint "A magyar szocialisták cselekedete elfogadhatatlan. Tettük példátlan az Európai Parlament és az európai integráció történetében."

Bizony, parlamenti képviselők is részt vettek egy jelentés összeállításában.

A régi szép idők - Herczog Edit, Göncz Kinga, Tabajdi Csaba és Gurmai Zita - a 2009 - 14 es EP ciklus magyar szocialista EP delegációja

Ez okozza a nagy felháborodást. Emlékeink szerint a Fidesz is részt vett a Tavares-jelentés összeállításában, hiszen módosító-javaslatokat fogalmaztak meg, sőt, a Tavares mellett dolgozó egyik árnyék-jelentéstevő a Fideszhez hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozik.

A parlamentekben a jelentések, határozatok úgy készülnek, hogy képviselők részt vesznek azok összeállításában, előkészítésében. Lehet, hogy döbbenetes, de ez így megy Brüsszelben is, még ha ez a Fidesz kormányzás alatt ez a gyakorlat ki is halt Magyarországon.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;