A Merkel-rombusz varázserejét is bevetik a választáson

A német kereszténydemokrata párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) nemrég óriásplakátot helyezett el Berlinben a főpályaudvar, a Hauptbahnhof mellett a vasárnapi választásokra készülődve.

Merkel keze

A Merkel-támogatókat ábrázoló 2150 képből álló, 70x20 méteres mozaikplakáton semmilyen szöveget nem helyeztek el (csak az épület másik oldalán),

és csak két kéz volt rajta, ahogy egy rombuszt formál.

Nem kellett nagyon magyarázni, minden német állampolgár tudja: ez Angela Merkel kancellár védjegye, a nyugodt erő, amely elemzi a helyzetet, nem kapkod, megfontoltan lép, ha nagyon muszáj. Az utóbbi idők legkifejezőbb politikai kommunikációs eszköze, jelképe ez a kéztartás, a "Merkel-gyémánt", amit Európa-szerte a német kancellárasszonnyal azonosítanak.

Az Economist egyik szerzője azt írja, amikor Merkelt kérdezik a kéztartásról, a szokásos pléhpofával és szenvtelenséggel válaszol. Meg kellett oldani azt, mit tegyen a kezeivel, hogyan tartsa őket, amikor nyilvánosság előtt áll. Margaret Thatcher egy retiküllel oldotta meg, mely szintén szimbólum lett.  "Semlegesíteni" kellett a kezeket, ezért fordította őket szembe, kellemes szimmetrikus képet alkotnak, ráadásul - mondja a brit lap szerint Merkel - a vállat is emeli a kéztartás, jobb az ember tartása tőle. Praktikus megoldás.

Forrás: merkelraute.tumblr.com

Ezekért a praktikus megoldásokért szeretik Angie-t, akit jó eséllyel újraválasztanak a német szavazók vasárnap, igaz, a koalíciós felállás még nagyon bizonytalan, a tárgyalások akár heteket is igénybe vehetnek. S hiába próbálja felrázni a lakosságot Peer Steinbrück, a szocdem kihívó azzal, hogy például a Süddeutsche Zeitung Magazin címlapján bemutatja a középső ujját,

a Merkel-rombusz bénító, szuggesztív varázsereje alól ilyen olcsó trükkökkel nem lehet felszabadítani a szunnyadó protesztszavazót.

Európa nagy részén azt várják, hogy Merkel egyszer csak széttárja karjait, és keblére öleli a gazdaságszerkezeti átalakításokkal, megszorításokkal küzdő periféria államait. Ám erre kicsi az esély. A Merkel-rombusz kitart. A kancellárasszony úgy tűnik, elmozdult arról az álláspontról, hogy Brüsszelnek minél több felügyeleti jogot adva ellenőrizze Berlin a többi országot - egyre inkább bizonyos közösségi jogok visszavétele, a kormányközi megoldások felé hajlik. Európa nagy vízióját, - amit oly sokan várnak tőle -, aligha fogja felfesteni, és erre Steinbrück sem vállalkozna.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;