ENSZ

2013. szeptember 27.
2012. december 10.

Klimatikus kettős beszéd

Tessék csak figyelni: a hétvégén tele volt a sajtó azzal, hogy örvendezzünk -meghosszabbították az 1997-ben az ENSZ égisze alatt született Kiotói Klímaegyezményt. Ezzel szemben azon médiafogyasztóknak, akiknek csak kicsivel jobb a memóriája, mint egy aranyhalnak, emlékezhetnek rá, hogy már 2009-ben az eddigi legnagyobb figyelmet kapott koppenhágai ENSZ klímacsúcson (COP15) sem a kiotói keretmegállapodás lejárta volt a fő aggodalom, hanem, hogy egy valóban hatékony emissziócsökkentési megállapodás jön-e létre. Magyarul, hogy a globális felmelegedés a menedzselhető hatású 2 Celsius fok alatt marad-e a kialkudott keretrendszer jelentette ösztönzőknek köszönhetően.

Ezzel szemben a koppenhágai forduló óta a nagyrészt eredmények nélküli cancuni és  durbani ENSZ klímatárgyalási forduló után idén a katari Dohában a hétvégén megszületett megállapodás nyomán annak “örült a világ” hogy: tessék-lássék hét évvel meghosszabbítottuk a Kiotói Egyezményt, mely amúgy lejárt volna 2012. december 31-ével.

Az EUrologus helyett ezúttal beszéljenek a tények: mit ér egy olyan globális megállapodás meghosszabbítása, melyet sem anno 1997-ben sem azóta nem ratifikált soha az Egyesült Államok, a világ egyik legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátója. És mit ér mindennek a megállapodásnak egy olyan folytatása, melyet mivel a legjelentősebb kibocsátók közül csak az Európai Unió és Ausztrália írt alá, mindössze a föld CO2 kibocsátásának a 15 százalékát fedi le. A helyzet ugyanis az, hogy a glóbuszunk eddigi egyetlen “jogilag kötelező érvényű” klímamegállapodásának meghosszabbítását az USA-n kívül, Japán, Oroszország, Kanada, Új Zéland és Kína sem írta alá. Az EUrologus mellett a világ meghatározó klímaszakértői és civil szervezetei szerint a megállapodás hatása arra, hogy az globális felmelegedés mértéke 2 Celsius fok alatt maradjon konvergál a nullához.

S most jön a politikai szemfényvesztés helye, Connie Hedegaard klímaügyekért felelős uniós biztos a megállapodásról elmondta: “Dohában átkeltünk a régi és az új klímarezsimet összekötő hídon. Úton vagyunk a most kialkudott és 2015-re létrejövő globális megállapodás felé.” - utalt Hedegaard arra, hogy a dohai megállapodás értelmében 2015-re létrejön egy új átfogó globális klímamegállapodás.

Az EUrologust a biztos megnyugtató szavai nyomán már csak az aggasztja, hogy milyen végeredménye lehet egy a résztvevők nagy része által ímmel-ámmal folytatott tárgyalásoknak, melyek kapcsán az EU önmagában is meghasonul. Az energiatermelésében rendkívül szénfüggő Lengyelország nyomására ugyanis az EU - mely a 2008-as harmadik uniós energia és klíma csomagja nyomán az ENSZ klímaalkudozások élharcosaként lépett fel - idén Varsónak engedve kiállt a kiotói CO2 kibocsátási kreditekből a 90-es évekből megmaradt egységek továbbvitelének lehetősége mellett. Ez nagyon leegyszerűsítve nem jelent mást, mint hogy a kommunizmus végével összezsugorodott iparuk okán kibocsátási kedvezményeket kapott kelet-európai államok továbbvihetnék a fel nem használt kvótákat.  Ez pedig mert olyan kibocsátási gigászokat is kedvezményezetté tenne mint az oroszok és az ukránok, tovább gyengítené a meglévő amúgy is harmatgyenge kibocsátáscsökkentési mechanizmus hatékonyságát.