Magyarország és EU

2013. október 15.
2013. október 9.
2013. szeptember 17.
2013. szeptember 9.
2013. augusztus 30.

Jövőre baloldali áttörés lehet az EP-ben

Jövőre átrendeződhetnek erőviszonyok az Európai Parlamentben, és ez akár teljesen új irányt adhat az európai politikának. A baloldal 1999 óta először az Európai Parlament legnagyobb frakciójává nőhet, miközben a jobboldali Európai Néppárt lehet a jövő évi EP választás legnagyobb vesztese.

2013. augusztus 27.
2013. július 18.
2013. július 11.
2013. július 3.
2013. július 2.
2013. június 26.
2013. június 19.

Simán átment a Tavares jelentés

Elfogadta az EP állampolgári jogi szakbizottsága a magyarországi demokrácia helyzetét boncolgató Tavares jelentést. A szöveg valamit enyhült az eredeti javaslathoz képest, de a szakbizottság három fideszes tagjának érdemi módosító indítványait a testület elutasította.

2013. június 6.
2013. május 29.
2013. május 21.

Előválasztásokkal melegítenek a zöldek

Előválasztásokkal választják ki az Európai Zöldek, hogy ki legyen a jelöltjük 2014-ben az Európai Bizottság elnöki pozíciójára. Az EUrologusnak tetszik az ötlet és arra bíztatja nem csak az európai pártokat, de akár a széttöredezett magyar ellenzéki erőket is, hogy hasonló előfutamokkal keltsék fel a megcsappant választói érdeklődést, illetve találják meg a legalkalmasabb jelöltet.

a_cartoon_forest_election_by_88srenaissance88-d4zim5fA Zöldeknél jelöltként az indulhat, aki a hamarosan 28 tagállam 33 tagpártja közül legalább 5 támogatását megszerzi. Az 5 legtöbb támogatást szerző jelölt idén novemberben és decemberben végigturnézza az európai fővárosokat, előadja a programját, győzködi a választókat az EU, és a választás fontosságáról, meghallgatja mindenki nyűgjét. Magyarán azt csinálja, amit egy európai politikusnak csinálnia kell, csak éppen tízszeres erőbedobással.

A Zöldek jelöltjére előzetes regisztrációt követően jövő januártól bárki közvetlenül szavazhat, bár ez elsősorban az LMP és a PM szimpatizánsait hozhatja lázba. Vagy mégsem? Az előválasztások egyik legnagyobb kockázatának azt tartják, hogy ha nem sikerül megfelelően mobilizálni a saját tábort, viszont a politikai ellenfél ki akar tolni az előválasztást hirdető párttal, akkor ál-szavazók tömeges hadba állításával egy esélytelen jelöltet hoz ki győztesnek. Az egyelőre nem létező magyar analógia kapcsán képzeljük el mondjuk Schmuck Andort a demokratikus ellenzék közös jelöltjeként, és azt, hogy mi várna ránk ezt követően a kampányban. További kockázat, hogy az előválasztáson induló jelöltek hónapokon át a figyelem középpontjában állnak, a legkisebb botlásukról is tudósít a sajtó, ezért könnyebben "elhasználódnak". Végül tegyük hozzá, hogy az előválasztás drága mulatság, hiszen a kampány hosszabb ideig tart, és több választási eljárást kell tartani.

Mindezen hátulütők ellenére az EUrologus előválasztás-párti, mert az eljárás megmozgatja a tespedt választókat, nyílttá és átláthatóbbá teszi a demokratikus politikai versenyt. Ráadásul, ha egy olyan politikai őskövületnek, mint a Francia Szocialista Párt, sikerült előválasztással jelöltet állítani, akkor ez a magyar politikai mezőny számára sem teljesíthetetlen kihívás.

2013. május 15.

Varga csak a közmédiának beszél Brüsszelben

Tegnap miniszteri beiktatása óta első alkalommal Varga Mihály képviselte Magyarországot az uniós pénzügyminiszterek tanácsülésén, ahol olyan dolgokról szokott szó esni, mint a túlzottdeficit eljárás, meg az európai gazdaság nem túl derűs helyzete. Hogy ezúttal miről beszélgettek, azt sajnos csak közvetett forrásból tudjuk megmondani, mert Varga csak a közmédiának volt hajlandó nyilatkozni a kedd délutáni ülést követően Brüsszelben. A titkolózást azért sem érti az EUrologus, mert kivételesen most nem volt szó rólunk, ráadásul Vargát Matolcsy Györgyhöz képest kiegyensúlyozottabbnak, mérsékeltebbnek, "szakmaibbnak" tartja a közvélekedés.

A pénzügyminiszterek tanácsán egyébként Ausztria és Luxembourg egyelőre betett annak a javaslatnak, amely az unión belüli adóparadicsomok felszámolását szolgálná, és a tagállamok között automatikussá tenné bizonyos gyanús esetekben a banki adatok megosztását. Nem is csoda, hiszen Ciprus megzuhanásával e a két tagállam maradt a tisztázatlan eredetű pénzek hatékony tárolásának piacán, ahol némi számlavezetési díj ellenében eltekintenek a banki adatok kiadásától.

Ausztria és Luxemburg cserébe beleegyezett abba, hogy az EU megpróbáljon egyezséget kötni az európai adóparadicsomokkal, Svájccal, Andorrával, San Marinóval, Monacóval és Liechtensteinnel az EU-s polgárok oda menekített vagyonának megadóztatásáról. Utóbbiak persze addig erről hallani sem akarnak, amíg a banki adatcserében nincs unión belüli megállapodás, amit ugye az osztrákok és luxembourgiak akadályoznak. Szóval az EUrologus szerint itt a bank- és adóparadicsomok csendes összjátékáról van szó, ami ismét csak Orbán Viktort és a nyugat hanyatlásáról kifejtett nézeteit igazolja.

Akadozik a bankunió építgetése is, mindenki mást gondol arról, hogy kinek és milyen mértékben kellene részt vennie a bajba jutott bankok megmentésében, és finanszírozásában: a betétesek, a tulajdonosok, a részvényesek, vagy a hitelezők, és milyen arányban? Pedig az Európai Központi Bank siettetné a kérdést, hiszen hamarosan átveszik az eurózóna bankjai felett a felügyeletet, és addigra látni kéne az egységes bankszanálási mechanizmus körvonalait is. A közös európai bankbetétgarancia-alap teljesen lekerült a napirendről. Ez biztosította volna, hogy a betétesek pénzét ne a nemzeti költségvetések védjék, hanem egy közös európai pénzeszsák. De mint minden ilyen közös pénzeszsákot, ezt is megfúrták a németek. Ők attól tartanak, ezeknek a pénzeszsákoknak egyetlen célja van: a német adófizetők pénzével betömni azokat a lyukakat, amelyet más ország felelőtlen vagy szerencsétlen politikája okozott.

Na ezt titkolta Varga Mihály a nem állami pénzből eltartott sajtó elől. Ja meg azt, hogy a tárgyalás szünetében elkapta Olli Rehn pénzügyi biztost, aki "biztatónak" nevezte a nemrég bejelentett magyar korrekciós intézkedéseket. Gratulálunk.

2013. május 14.

Elkaszálták Strasbourgban a 98%-os különadót

judge_cartoonAz Emberi Jogok Európai Bírósága szerint sérti a tulajdonhoz fűződő jogot a köztisztviselők fizetésére kivetett 98 százalékos különadó, és mint ilyen ellenkezik az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A verdiktet az N.K.M néven azonosított panaszos keresetére hozta a strasbourgi testület.

Emlékeztetőül: a vonatkozó törvényt 2010-ben szavazta meg a parlament, majd októberben alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság. A módosított jogszabály 2011-ben újra elbukott az alkotmányossági próbán, végül újabb módosítást követően 2011-ben lépett hatályba. N.K.M-et 30 év munkaviszony után két hónappal a törvény hatályba lépését követően bocsátották el, a munkaszerződés szerint járó 3,5 milliós végkielégítésből pedig az állam beszedte a különadót. A strasbourgi bíróság elismerte, hogy a magyar kormány a társadalmi igazságérzetet akarta helyreállítani a magas végkielégítések megadóztatásával, de az intézkedéssel aránytalan sérelmet okozott a keresetet indító köztisztviselőnek. A magyar államnak az ítélet értelmében 11.000 euró pénzbeli kártérítést és 6000 euró költségtérítést kell fizetnie N.K.M-nek.

Nem lepődnénk meg, ha ezt követően a hasonló helyzetben lévő magyar köztisztviselők tömegesen vinnék Strasbourgba az elbocsátásukkal kapcsolatos jogvitákat (feltéve, hogy az összes magyar jogorvoslati lehetőséget kimerítették). Az ítélet csak az egyedi esetre vonatkozik, a strasbourgi bíróság nem mondhatja ki a vonatkozó törvény érvénytelenségét, de az ítélet hasonló esetekben iránymutató a magyar bíróságoknak is.

2013. május 8.

Szanyi lakást keres Brüsszelben

Brüsszelbe látogatnak az élúttörők

A jövő évi EP választások előjátékaként az MSZP elnöksége kedden este felsorakozott Brüsszelben, és kétnapos látogatáson paroláz a bajtársakkal az internacionáléban. A 25 tagú delegációban az összes aktuális szocialista nagyágyú ott van, úgy, mint a következő EP lista vezetőjeként emlegetett Szanyi Tibor, Mesterházy Attila pártelnök, Botka László választmányi elnök, Bárándy Gergely, Horváth Csaba alelnök, vagy a szintén EP képviselő jelöltként emlegetett Újhelyi István.

Az EUrologus kissé értetlenül áll a látogatás időzítése előtt. Alig pár hete ugyanis Brüsszelben járt Mesterházy és végig is látogatott hat uniós biztost. A biztosok ezúttal kimaradnak, ahogy halljuk azért, mert az MSZP a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az Unió végrehajtó testületét akarná befolyásolni a magyar ügyekben. Persze ettől még nem lesz nehéz ezt a látszatot kelteni, főleg úgy, hogy tegnap mutatták be az Európai Parlamentben a magyar helyzettel foglalkozó jelentéstervezetet, amelynek kapcsán a Fidesz rögtön nemzetköziballiberálisösszeesküvést kiáltott. És akkor tessék, egyet alszik az ember, és tényleg itt vannak a szocialisták, falatozzák a langusztát, meg a crème brulé-t a külföldi bajtársakkal. Ráadásul a kedd esti bemelegítő vacsorán egyesek kamuflázsba burkolva felismerni vélték Andor László foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős magyar uniós biztost is.

Az úttörő kirándulócsapat ma meglátogatja Györkös Pétert, Magyarország EU-hoz rendelt nagykövetét, ebédel egy jót Martin Schulz EP elnökkel, végül találkozik a brüsszeli szoci frakció elnökségi tagjaival. Bár úgy hallottuk kevesen érnek rá, de biztosan ott lesz például Hannes Swoboda, az S&D EP frakcióvezetője.

Az EUrologus azon körkérdésére, hogy mi a vizit valódi célja, eltérő válaszokat kapunk. Egyesek szerint Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Herczog Edit és Gurmai Zita a négy magyar MSZP-s EP képviselő a legjobb arcukat igyekeznek mutatni az otthoni párttársaknak, akiktől jövő évi EP választási lista helyezésük alapvetően függ. Kérdés, hogy a magyar politikai iszapbirkózásból a ritka brüsszeli napsütésbe toppanó hazaiak közül hányan éreznek majd hirtelen csillapíthatatlan elhivatottságot az európai politizálás iránt. Az óvatosabb hangok szerint persze erről szó sincs, csak politikai egyeztetések, és a 2014-es EP kampány átbeszélése zajlik. Hiszi a piszi.

2013. május 7.

Megvan a Fidesz válasza az EP jelentésére

tavares2A Fidesz nem késlekedett, és délután máris újabb szóvirágokkal, és őrületes képzetekkel támadta meg az először az EUrologuson nyilvánosságra hozott jelentéstervezetet, amelyet az Európai Parlament egyik szakbizottságában kezdenek megvitatni kedd délután.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleménye szerint a dokumentum egy precedens nélküli, balliberális politikai ultimátum, amely direkt utasításokat ad a magyar polgárok által választott Országgyűlés részére, az országot pedig tulajdonképpen nemzetközi gyámság alá helyezné. "Ez az eljárás példátlan és szembe megy az Európai Unió alapvető elveivel" - áll a fideszes újbeszél-gyár újabb gyöngyszemében.

A Fidesz EP-delegációja szerint a dokumentum nem más, mint a jövő évi európai parlamenti választási kampány baloldali nyitánya, egy példátlan politikai ultimátum Magyarország számára. A kormányzati érvelés szerint a jelentés megkísérli átvenni a magyar polgárok által választott Országgyűlés szerepét és ez nem más, mint Magyarország alkotmányos gyarmatosításának kilátásba helyezése.

Nem meglepő, hogy a delegáció teljes egészében elfogadhatatlannak tartja a jelentést, "mind annak hazugságokon, tévedéseken és csúsztatásokon alapuló megállapításait, mind annak sértő stílusát." Kár, hogy ezt a részt sem fejti ki a közlemény, ugyanis pont a stílussal nem lehet gondja a Fidesznek. Minden kormányzati érzékenységre próbált reagálni a szöveg, és Magyarország érdemeit a demokráciáért folytatott küzdelemben, vagy az uniós szerződés alapértékekkel foglalkozó 2. cikkének szövegezésében mind megemlíti.

Az sem meglepő, hogy a delegáció elutasítja Magyarországgal szemben alkalmazott kettős mércét. "A dokumentum olyan elemeket kér számon a magyar Országgyűlésen, amit más országoktól az Európai Parlament nem követel meg" - hivatkozik a közlemény. Naná, mert máshol nem írták át az egész alkotmányos berendezkedést pár hónap alatt az ellenzéki erők marginalizálásával, folyamatosan alakítva úgy, hogy a hatalom a kormányzó pártnál koncentrálódjon. Ezzel együtt a jelentés is kitér rá: minden tagállamtól számon kell kérni a jogállamiság betartását, és a jelentéstervezet ajánlásokat is megfogalmaz az uniós tagországoknak.

"A fideszes európai parlamenti képviselők mindent meg fognak tenni, hogy ez az igazságtalan, a magyar Országgyűlés jogkörét korlátozó, a magyar polgárok méltóságát sértő dokumentum ne kerülhessen elfogadásra" - gyönyörű mondat ez, különösen a "kerülhessen elfogadásra" fordulat a legszebb magyar nyelvi hagyományokra emlékeztet minket. De tudják még fokozni is: "A képviselőcsoport nevében Gál Kinga írásban kezdeményezte, hogy a jelentés tárgyalása mindaddig kerüljön felfüggesztésre, amíg a dokumentum nem tér ki a többi uniós tagállami gyakorlatokra a jelentésben vizsgált kérdéskörökben." Igen ám, de a vizsgálatra felszólító EP-határozatban csak Magyarország szerepelt.

Megpróbálják sarokba szorítani a szocikat is: "A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezúttal felszólítja a magyar szocialista EP-képviselőket, hogy ne támogassák a jelentést és mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a szocialista frakció is álljon ki a dokumentum támogatása mögül." Valószínűleg, ha nem így tesznek, kénytelenek lesznek azzal a tudattal élni, hogy minimum hazaárulók - gondolná az EUrologus egy képzelt Fidesz képviselő archetípusának agyából szemlélve a leírtakat.

Az Európai Néppárt tagjainak többsége valóban elutasítja azt, hogy a nemzetállam szuverenitásba bármilyen szinten belenyúljon az EU ott ahol erre nincs közvetlen felhatalmazása. Nem hiába erre játszik rá a Fidesz, de kérdés, hogy az Orbán-rendszertől émelygő európai néppártiak mit gondolnak minderről.

Megszereztük Orbán brüsszeli bizonyítványát

Petofi EP"Haza csak ott van, hol jog is van." A hetes cikkely első bekezdésének életbe léptetését javasolja bizonyos feltételekekel az a jelentéstervezet, amelyet az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága készít Magyarországról. A javaslatot kedden mutatja be Brüsszelben a portugál jelentéstevő, a zöld párti Rui Tavares.

  • Az EP jelentéstervezete szerint a nemzeti konzultáció vicc volt
  • Egypárti az alkotmány és hiányzott a társadalmi párbeszéd az elfogadásakor
  • Gyakorlatilag visszavonatná a negyedik alkotmánymódosítást
  • A kormány saját menetrendjét az uniós intézmények tartatnák be
  • A kényszernyugdíjazott bírákat és az AB jogait is rehabilitálná
  • Mindez persze még tervezet, több száz módosítás érkezhet az EP képviselőktől

Az EUrologus birtokába került dokumentum (délutántól elérhető itt, és élőben nézhető a vita 16.45-től itt) több ajánlást is tesz a magyaroknak, amelyek megvalósításáról a magyar kormánytól kérnek menetrendet. A szövegben foglaltak betartását az Európai Parlament jelentéstevője (Tavares), az Európai Bizottság valamint az Európai Tanács egy-egy delegáltja ellenőrizné. Amennyiben úgy értékelnék, hogy nem felel meg a magyar kormány a menetrendnek, akkor javasolnák a 7.1 cikk beindítását.

 

Meglendítik a furkósbotot

"Haza csak ott van, hol jog is van" - idézi az EP jelentéstervezet Petőfi Sándort egy suta angol fordításban is (There is no homeland where there are no rights). A 31 oldalas dokumentum részletes áttekintést ad arról, ki és miért vizsgálta eddig a magyar alkotmányosságot, és milyen aggályok merültek fel. Rui Tavares jelentéstevő ügyelt arra, hogy méltassa Magyarország úttörő szerepét a demokratikus átalakulás során, és hangsúlyozza, a tagállamok olyan alkotmányt írnak, amilyet csak akarnak, egészen addig, amíg az megfelel a 2. cikkben foglalt értékeknek.

 

A nemzeti konzultáció vicc volt

A szöveg több súlyos megállapítást tesz, amelyek így összegezhetőek: a nemzeti konzultáció vicc volt, és nem meglepő, hogy több intézmény is elkezdte vizsgálni az új magyar alaptörvényt, tekintve, hogy egyetlen politikai erő akaratát képviselte, és rendkívül gyorsan született meg minimális társadalmi inputtal. Kifogásolja, hogy a törvénytervezeteket rendre egyéni képviselői indítványokként nyújtotta be a Fidesz ezzel  visszaszorította a társadalmi párbeszédet. Azt is megállapítják, hogy a negyedik alkotmánymódosításban foglaltak életbe lépésével az Alkotmánybíróság már nem tudja betölteni alkotmányvédő szerepét. Sajnálatát fejezi ki a dokumentum azért is, hogy az MTI az egyetlen hírforrása a közmédiának, és lényegében a nagy kereskedelmi médiumoknak is, monopolhelyzetbe hozva az állami hírszolgáltatót.

A dokumentum a hosszas bevezető után következtetésképpen megállapítja, hogy a magyar alkotmány ilyen tempójú, és ilyen tartalmú módosítgatása összeegyeztethetetlen az EU-s szerződés 2. cikkével (alapjogok), a 3. cikk első pontjával (értékek előmozdítása), és a 6. cikkel (az Európai Unió Alapjogi Chartájára való hivatkozás). Ez a jelentéstervezet szerint azt eredményezi: egyértelmű veszélye áll fenn annak, hogy súlyosan sérülnek a második cikkben felsorolt értékek - ami a hetes cikk beindítását indokolja.

 

Ezt kérik a kormánytól

A tervezet ennek elkerülése érdekében azt kéri a "magyar hatóságoktól", hogy vegyenek ki minden olyan rendelkezést az alaptörvényből, amelyet korábban alkotmányellenesnek minősített az alkotmánybíróság. Ezzel tulajdonképpen a negyedik alkotmánymódosítás visszacsinálására szólítják fel a magyar kormányt. Teljes megfelelést kér a tervezet a Velencei Bizottság ajánlásaival. különösen a sarkalatos törvények számának visszaszorításában. Azt kéri a kormánytól, tegye lehetővé az élénk, valódi vitát a parlamentben, és tisztelje meg az ellenzéket azzal, hogy hagy elég időt a vitákra, továbbá vonja be a nyilvánosságot is a jogalkotásba.

A jelentéstervezet azt kéri továbbá Budapesttől, állítsák vissza az Alkotmánybíróság (AB) azon jogát, hogy minden jogszabályt megvizsgálhasson, s tegyék ismét meg az AB-t az alkotmányvédelem legfőbb szervének. Azaz a testület vizsgálhassa az alkotmánymódosításokat, és ne szüntessék meg két évtized AB-határozatainak érvényét.

A Költségvetési Tanács  jogköreinek visszanyesése mellett a jelentéstervezet a hivatalukból elmozdított tisztségviselők (pl. az adatvédelmi ombudsman) helyzetének megoldását is kéri. Magyarán, ne lehessen többször hivatali idejüket töltő közjogi személyeket elmozdítani csak úgy.

Az igazságszolgáltatás függetlensége szempontjából a jelentéstervezet azt ajánlja a magyaroknak, hogy a bírák elmozdításának tiltását, az igazságszolgáltatás irányító szerveinek struktúráját és összetételét, és az AB függetlenségének biztosítékait vegyék bele az Alaptörvénybe.

Bár korábban dicséri az erről szóló magyar törvényt, a jelentéstervezet felszólítja a magyar hatóságokat, hogy azoknak a bíráknak, akiket nyugdíjba kényszerítettek (ami az Európai Bíróság szerint uniós jogot sértett), tegyék lehetővé, hogy eredeti pozíciójukba kerüljenek vissza, ha akarnak - azokat is, akiknek posztját időközben betöltötték. Objektív kritériumok megállapítását kérik az ügyáthelyezések kapcsán, és azt hogy, az igazságszolgáltatás kérdésében tegyenek eleget a Velencei Bizottság ajánlásainak.

A média területén többek között azt ajánlja a jelentéstervezet, hogy legyenek jogilag kötelező eljárások és mechanizmusok a közszolgálati média vezetőinek, igazgatóságok, a médiatanács és a szabályozó testületek kiválasztására és kinevezésére. Az egyházakra vonatkozó új szabályozások helyett az AB idei határozatát vegye alapul, melyben az egyházak jogállásáról szóló 2011-es törvényt semmisítette meg az AB.

Az EP jelentéstevője, Rui Tavares

Öri-hari lesz!

A jelentéstervezet arra szólítja fel a magyar hatóságokat, hogy tudassák a parlamenttel, a bizottsággal és a tanáccsal is, hogyan és milyen menetrend szerint akarnak ezen ajánlásoknak megfelelni. Az EP-jelentéstevője, a tanács és a bizottság által delegált egy-egy emberrel ezután megvizsgálja az ajánlások végrehajtását. És ha a magyaroktól kapott válaszok nincsenek összhangban a kettes cikkel, akkor a 7.1-es mechanizmus beindítását kérik.

Ez a szöveg azonban egyelőre csak jelentéstervezet, amelyhez rengeteg módosító érkezik a következő hetekben, és lehet, hogy a végső dokumentumra rá sem ismerünk. A liberálisok ugyanis a hetes cikk elindítását követelik, az Európai Néppárt pedig hallani sem akar róla. Rui Tavares jelentéstevő valószínűleg úgy ítélte meg, a tervezetben szereplő megoldás lehet a közös halmaz a két szélsőséges álláspont között.

 

EU szájbarágó

A 7.1 az EU töltet nélküli "atombombája": ez a hetes cikk egyes pontja, amely szerint többek között az Európai Parlament indoklással ellátott javaslatára, és az EP-vel egyetértésben az uniós tagállamok négyötödös többséggel megállapíthatják, "hogy  fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket." Mielőtt azonban ilyen megállapítást tenne, az uniós országokból álló tanács  meghallgatja a kérdéses tagállamot, és ajánlásokat tehet neki. A tanács ezek után a cikk szerint rendszeresen ellenőrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak-e. Magyarul egy monitoring eljárás megindításáról van szó, de a 7.2, illetve 7.3-as pontok, azaz a szavazatmegvonás lehetőségéről nincs szó.

A 2. cikkben az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok – beleértve a kisebbségekhez tartozók jogait – tiszteletben tartásának értékei, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség szerepelnek.

2013. május 3.

Egyelőre maradunk a túlzottdeficit eljárás alatt

excessive deficit missIdénre 3,0 százalékos, jövőre pedig 3,3 százalékos költségvetési hiányt jósol az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében Magyarországnak. Ez azt jelenti, hogy a bizottság továbbra is fenntarthatatlannak tartja a magyar hiánycélt. Kérdés, hogy az eddigi intézkedések által hozott bevételeket nem látják-e biztosítottnak, vagy újabb intézkedéseket akarnak-e látni.

Szintén kérdés, hogy a mostani számokra figyelemmel mit javasol május végén a túlzottdeficit-eljárás keretében a Bizottság a Pénzügyminiszterek Tanácsának. A szankciók kizártak, hiszen a hiányszámot hozzuk. Az a kérdés, hogy kiengednek-e az eljárás alól, vagy benne maradunk arra hivatkozva, hogy a korrekció nem fenntartható módon valósult meg. Az is elképzelhető, hogy csak ősszel dönt Magyarországról az Európai Bizottság, és addig megfigyeli, hogy az eddig bejelentett intézkedések, különösen az autópályadíj és a pénztárgépek NAV-hoz történő bekötéséből eredő bevételek valóban megérkeznek-e.

Olli Rehn, pénzügyekben illetékes EU-biztos a sajtótájékoztatón már közölte: új intézkedések meghozatalával a kormány biztosítani tudná a küszöbérték alatti költségvetési hiányt. Rehn szerint „Olaszország mellett Magyarország is kikerülhet az eljárás alól, ha a pénzügyi politika fenntartható marad”. Mindez természetesen nem választható el a politikai csatározásoktól. Elképzelhető, hogy a Bizottság csökkenteni akarja a feszültséget, és el akarja kerülni azt a látszatot, hogy politikai megfontolások alapján hoz gazdasági döntéseket. Az államadósságot a bizottság 2013-ban 79,7 százalékra, 2014-ra pedig 78,9 százalékra, a gazdasági növekedést pedig 2013-ra 0,2 százalékra, jövőre pedig 1,4 százalékra teszi.

2013. május 1.

Éljen május 1-e!

zaszlo_europai_unio_magyaroMa kilenc éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak, miután a csatlakozásról tartott 2003. áprilisi népszavazáson a résztvevők 83%-a igent mondott erre. Három évvel később tagjai lettünk a szabad utazást lehetővé tevő schengeni övezetnek, egyszerűbbé vált a munkavállalás és a letelepedés külföldön, ezermilliárdokban mérhető fejlesztési támogatás érkezett az országba, a magyar mezőgazdaságra hulló áldást nem is számítva. Kilenc éve teljesen megnyílt a hazai piac a külföldi vállalatok előtt, a magyar vállalkozásoknak pedig már nem csak a hazai, de az uniós piacon is nyílt versenyben kell megállniuk a helyüket a versenytársakkal szemben. Megjelent a hazai közbeszédben a misztikus ’Brüsszel’, amely hétfejű sárkányként, vagy igazságos jótündérként osztja az áldást, vagy az átkot. Egy áprilisban végzett közvélemény kutatás szerint a magyar lakosság többsége úgy véli, hogy a tagság inkább hátrányos, mint előnyös. Magyarországgal szemben kettős mércét alkalmaznak Brüsszelben, az EU nem korrekt az országgal szemben, és kapcsolatainkat nem kellene tovább erősíteni a közösséggel.

2004 előtt az ország EU csatlakozását - a szélsőjobbot, és a szélsőbalt leszámítva - politikai konszenzus övezte. A csatlakozást követően, de különösen az elmúlt néhány évben ez a konszenzus megbomlott. A kilépés gondolatát egyelőre határozottan elutasítja a politikai közép. De a kormánypárt egyes kérdések kapcsán (pl. euróövezeti csatlakozás, bankunió) lényegében kizárja a szorosabb együttműködés lehetőségét, miközben számos kérdésben politikai hidegháború folyik Brüsszel és Budapest között.

A tagsággal járó előnyök és hátrányok részletes felsorolása és összemérése jóval nagyobb lélegzetű írást igényelne, mint ez. Ráadásul még a legrészletesebb elemzés sem mond igazán semmit arról, hogy ezek az előnyök és hátrányok mit jelentenek az egyén szintjén. Így aztán a nyájas olvasónak be kell érnie egy nem túl meglepő és szubjektív állásfoglalással: az EUrologus bizony a messzemenőkig támogatja Magyarország uniós tagságát. Nem azért, mert vakok lennénk, és ne látnánk az uniós tagságból fakadó nehézségeket és kihívásokat. A kevésbé tőkeerős, képzetlenebb munkaerővel és gyengébb technológiával bíró magyar cégeknek nehéz versenybe szállni az évszázados kapitalista múlton edződött nyugatiakkal. Az uniós standardok bevezetése egyrészt egy rakás adminisztrációt rakott a nyakunkba, másrészt bizonyos területeken csökkentette a minőségi elvárásokat (persze más területeken meg növelte). És valóban kellemetlen érzés, hogy lassan minden második héten beszólnak Brüsszelből: Viktor ne túrd az orrod, mert rávágunk a kezedre.

Nem is csak azért támogatjuk az uniós tagságot, mert az alternatíva egyszerűen nem létezik, vagy ha igen, akkor abba nem szívesen gondolunk bele. Képzeljük el, milyen nagyszerűen boldogulnánk frissen visszanyert nemzeti szuverenitásunkkal, miközben az otthonainkat fűtő földgáz 80%-a az oroszoktól jön, az általunk fogyasztott termékek minőségét meghatározó szabályokat Brüsszelben írják, a magyar állampapírok negyede pedig egy nemzetközi befektetési alap kezében van. A 21. században a nemzeti szuverenitás meglepően sok szempontból és erősen korlátozott egy olyan kis ország számára, mint Magyarország. Az uniós tagsággal ugyan bizonyos szempontból csökken a nemzeti szuverenitásunk, de számos területen meg is nő, pl. éppen az energetika, a belső piacon alkalmazott kereskedelmi szabályok, vagy a pénzügyi világ szabályozása kapcsán.

Hanem elsősorban azért támogatjuk az uniós tagságot, mert történelmi, gazdasági, politikai és kulturális értelemben Magyarországnak nem az ázsiai határmezsgyén húzódó bizonytalan szürke zónában, hanem az Európai Unióban van a helye. Mert Szent Istvántól Mátyáson át Széchenyiig és Deákig a magyar történelemben a nyugati orientáció testesítette meg a haladást, a gazdasági és politikai felzárkózást. Mert a Nyugat, bár veszít befolyásából és talán már kevésbé vonzó, mint 20 éve, még mindig sokkal gazdagabb, élhetőbb és fejlettebb mint mi, és azt szeretnénk, ha egyszer Magyarország is legalább ennyire gazdag, élhető és fejlett lenne. Az uniós tagsággal ez rengeteg munka, kitartás és küzdelem árán elérhető. Nélküle sosem.

2013. április 29.

Reding megkapta a Tobin ügy miatt - és most mi lesz?

francis_ciaran_tobin

A luxembourgi biztos egy hónapja adott interjút a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, amiben a Francis Ciarán Tobin ellen 2002-ben hozott ítélet kapcsán azon lamentált, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlensége a közelmúltban romlott. A két dolognak nyilván semmi köze nincs egymáshoz, és Reding valószínűleg saját politikai céljai miatt tette ejtette el a megjegyzést. Az, hogy a magyar kormánypárt egy sajtónyilatkozat miatt országgyűlési határozatot fogad el, szintén nem az ügy megoldását szolgálja. A két lépés ugyanannak a politikai játszmának a része, erről írtunk reggel.

Jobb lett volna, ha Reding inkább arról beszél, hogy a Lisszaboni szerződés hatályba lépésével, és a vonatkozó ír jogszabály megváltoztatásával az a joghézag, amelyre hivatkozva Tobin mentesülni igyekezett a büntetés alól bezárult. Jobb lett volna, ha a magyar kormány elégedetten nyugtázza, hogy Tobin végül beleegyezett az ítélet letöltésébe, és nem csinál a Tobin-ügyből Reding-ügyet. De nem lett jobb.

Orbán-Reding kampány 2014-ben?

Nem szeretné...

Érdekes elemmel színesedhet a Fidesz 2014-es kampánya, ha a Heti Válasz által Európa bulldogjaként ábrázolt Viviane Reding lesz az Európai Néppárt bizottsági elnök-jelöltje 2014-ben. Egy Európai Parlament által most tárgyalt tervezet ugyanis kimondaná, hogy az EP kampányban a pártoknak össze kell hangolniuk üzeneteiket az elnökjelölt mondandójával, sőt az elnökjelöltnek lehetőséget kell biztosítani a nemzeti kampányban való részvételre.

Most akkor arról van szó, hogy Európa megint összeesküdött ellenünk? Hát persze, hogy nem. A probléma ennél mélyebben gyökeredzik. Az embereket általában egyre kevésbé érdekli az európai választás, az Európai Parlament, vagy úgy általában az, hogy mi van a saját országuk határain túl. Ezért a politikusok kitalálták, hogy érdekesebbé teszik az európai parlamenti helyekért folyó versenyt, és több demokratikus elemet építenek a rendszerbe. Ettől a választó nemcsak jobban érzi magát, de jobban is szórakozik az egészen - tiszta nyereség.

Így 2014-ben az állam- és kormányfőknek az európai választáson győztes párt jelöltjét kell bizottsági elnöknek felterjeszteniük, akit aztán az Európai Parlament minősített többséggel megválaszt. Az európai pártszövetségeknek előre meg kell nevezniük azt, hogy kit szeretnének az Európai Bizottság elnöki székében látni. Erre valamikor 2014 április elején kerülhet sor, míg a választás május 25-én lesz, minden valószínűség szerint a magyar parlamenti választásokkal egy időben. A legnagyobb európai politikai erő egyik esélyes jelöltje a luxembourgi bel- és igazságügyi biztos. Ha ő lesz a jelölt, és vele kell kampányolni, az kínos helyzetbe hozhatja a Fideszt.

Reding ugyanis többek között azzal próbálja politikusi karrierjét építgetni, hogy lépten-nyomon belerúg egyet Orbánba, hol az Alkotmánybíróság jogainak megnyirbálásáért, hol a magyar igazságszolgáltatás függetlenségéért aggódva. Ráadásul az EUrologushoz elguruló hírmorzsák szerint ezt több nagy tagállam jobboldali vezetése hangos, vagy halk elégedettséggel nyugtázza. Reding tehát nem fog meghátrálni ezen a téren, és abban is biztosak lehetünk, hogy a nemzeti együttműködés rendszere is folyamatosan szállítja neki a nyersanyagot a választásokig hátralevő időben. Az, hogy a kölcsönös sárhajigálásban egy kicsit összekoszolódik Magyarország is láthatóan egyik felet sem zavarja. Így aztán mi sem tehetünk mást, mint hátradőlünk, és megpróbálunk szórakozni az egészen.

2013. április 26.

Botrány: strasbourgi sóhivatalból támad a baloldal!

Kép: economist.com

Hallott már valaha az Európa Tanácsról? És az Európa Tanács parlamenti közgyűléséről? És az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitoring bizottságáról? Na, ugye! Pedig a Fidesz ettől a szervezettől félti most leginkább Magyarország szuverenitását! Vigyázat, a nemzetközi baloldali-tőkés összeesküvés Strasbourgban szőtt félelmetes tervet!

Történt ugyanis, hogy a héten két és fél év vizsgálódás után a monitoring bizottság két tagja, a svéd liberális Kerstin Lundgern és Jana Fischerová, a konzervatív cseh raportőr Magyarországról szóló jelentéstervezetét vitatta meg a bizottság. Az Európa Tanács egyébként nem EU-s szervezet, 47 tagot számlál, az emberi jogok európai egyezménye az egyik alapdokumentuma, és a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság erősítése, védelme a fő feladata.

A monitoring bizottság szerdán úgy döntött, a jelentéstervezet alapján javasolni fogják a parlamenti közgyűlésnek, hogy helyezze monitoring, megfigyelés alá Magyarországot. Erről a közgyűlés júliusban dönt. Megijedtek Önök is, mi? Jelenleg tíz tagállammal Albániával, Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Bosznia-Hercegovinával, Grúziával, Moldovával, Montenegróval, Ukrajnával, Szerbiával és Oroszországgal szemben folytat az Európa Tanács parlamenti közgyűlése megfigyelési eljárást. Ezt alapvetően a csatlakozó tagországok megfigyelésére, demokratikus értékeinek erősítésére találták ki, és még nem volt példa rá, hogy EU-s tagállammal szemben kezdeményeztek volna ilyet.

A megfigyelés szankciókat is vonhat maga után, lehetőség van a nemzeti parlamenti delegációk akkreditációinak felfüggesztésére a parlamenti közgyűlésben, illetve végső eszközként a tagságot is megvonhatják az adott tagállamtól. Valószínűleg a kormány nem elsősorban ettől tart, amikor megpróbálja diszkreditálni a folyamatot. Hanem attól, hogy most az arra hivatott intézmény, az Európa Tanács mondhatja ki, hogy Magyarországon veszélyben van a demokrácia. A csütörtökön végül elfogadott jelentés, amely így már a monitoring bizottság hivatalos véleménye ugyanis elég keményen fogalmaz.

A jelentés többek között kimondja, hogy az alkotmány állandó módosítása pártpolitikai érdekek alapján aláássa az alkotmányos berendezkedés stabilitását. Megállapítják, hogy az alkotmányt és a sarkalatos törvényeket „gyors és átláthatatlan módon” fogadták el, s nem törekedtek széles társadalmi konszenzus megteremtésére. A bizottság szerint a kormányzó párt arra használja kétharmados többségét, hogy megkerülje az alkotmánybíróság döntéseit. Szerintük megdöbbentő azoknak az intézkedéseknek a száma, amelyekkel a kulcsfontosságú intézmények feletti politikai kontrollt akarják megteremteni, miközben párhuzamosan meggyengítik a fékek és ellensúlyok rendszerét. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament folyamatban lévő vizsgálatához komoly politikai muníciót kapott ezzel az Európa Tanács monitoring bizottságától.

A kormánypárt gépezete be is lendült. Martonyi János külügyminiszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is levélben lobbizott a döntés elhalasztásáért. Nem jártak sikerrel. Érdemes megjegyezni, hogy a parlamenti közgyűlés francia elnöke, a néppárti Jean-Claude Mignon az azeri baltás gyilkos elengedésekor, és korábban is aggodalmát fejezte ki a magyarországi eseményekkel kapcsolatban. Ő is biztos a nemzetközi baloldali összeesküvés része. Nem úgy Jana Fischerová, az egyik jelentéstevő, aki - bár nevével adta le még múlt héten a jelentést - hétfőre rájött, hogy annak tartalmával nem ért egyet, és lemondott a raportőri tisztségről. Csütörtökön pedig állítólag a monitoring bizottságban a kisebbségben maradtak megpróbálták újraszámoltatni a dokumentumra leadott szavazatokat, mondván, nekik nem az jött ki, mint a bizottság titkárságának, de a bizottság néppárti elnöke erre nem volt hajlandó.

Az EUrologus nem örül annak, hogy Magyarország lehet az első EU-tagállam, amelyet megfigyelés alatt kell tartani, mert az alapvető jogok, és a demokrácia nem működik rendesen. De nem lehet felróni az Európa Tanácsnak, hogy teszi a dolgát.

2013. április 23.

A fideszes Schöpflin György szerint a világ

Aki nem szeret hosszú interjúkat olvasni, annak röviden összefoglaljuk Schöpflin György, a Fidesz EP képviselőjének mondandóját. (Vigyázat, az összefoglaló az interjúalany által kárhoztatott összes sajtóhibát tartalmazza, a gúny és a kritikus gondolkodás eszközével kétségbe vonja az elhangzottakat! Ha Ön Schöpflin György, vagy a Fidesz fanatikus híve azonnal fejezze be az olvasást, és térjen vissza a Magyar Nemzet honlapjára!)

Amikor Brüsszel, ami egyenlő az európai baloldallal, amiben benne vannak a liberálisok, a zöldek, meg néha pár baloldali jobboldali is, köztük Barroso és Reding (a Néppárt nagyon változatos) támadja a magyarokat, Magyarországot, a Fideszt, akkor az alkalmanként fél százalék a Jobbiknak.

A nemzetközi sajtóban megjelenő, a Fideszt bíráló cikkekre azt a kifejezést használjuk, hogy magyarellenes. Nem Fidesz-ellenes, hanem ma-gyar-el-le-nes.

A médiában, pláne a baloldali médiában kizárt a véleménykülönbség lehetősége. Az újságírók egyszerűen lusták. Lusták, mert elhiszik azt, ami más forrásokban is megjelenik, illetve átveszik kollégáik véleményét, ahelyett, hogy újra és újra, szakadatlan kitartással kérdezgetnék a Fidesz képviselőit arról, hogy mit gondoljanak.

Ugyanígy, ha valaki leírja azt, hogy a Fideszt kizárhatják a Néppártból, mert egy forrása azt mondja neki, hogy kizárhatják a Néppártból, az hagyta magát félrevezetni. Hiszen valójában nem is mondták neki, legalábbis nem a Fidesz, akkor pedig nem is igaz.

Egyébként is a Néppártból még senki nem zártak ki, csak Vojislav Kostunica pártját, azért, mert Európa-ellenes politikát folytatott (de nyugodjunk meg, az más helyzet volt).

Amikor európai bírálatok érik a Fideszt, az lehet, hogy jót tesz a párt támogatottságának, hiszen a támogatók között bőven akadnak euroszkeptikusok is. Ezért a téma része lesz a Fidesz kampányának. (Mellesleg ebben az egyben egyetértünk Schöpflin Györggyel.

2013. április 22.

Egyelőre mini atom sem készül Magyarország ellen

Bár mindenki hangsúlyozza, hogy nem Magyarországról szól a kezdeményezés, mégis valószínűleg Orbán Viktornak köszönheti az EU, ha egyszer lesz a jogállamiságot és az alapjogokat védő közösségi eljárás. Az EUrologus erre a következtetésre jutott az általános ügyek tanácsának mai, luxemburgi ülése után, ahol a “négyek levelének” nevezett kezdeményezést vitatták meg a miniszterek. A német, holland, finn és dán külügyminiszterek március elején küldtek levelet az Európai Bizottságnak, melyben egy olyan új mechanizmus kidolgozását kérték, ami uniós szinten védi a jogállamiságot és az alapjogokat. Amely erősebb a kötelezettségszegési eljárásoknál, de gyengébb a szavazati jog felfüggesztésével járó, atombombának is csúfolt hetes cikkelynél.

Az eredeti elképzelés még a bevethető szankciók között javasolta az uniós támogatások felfüggesztésének lehetőségét, de ebből mostanra a kezdeményező miniszterek visszavettek: szankciók bevezetését egyelőre nem szorgalmazzák. A választásokra készülő német külügyminiszter, Guido Westerwelle egyébként csalódottan vette tudomásul, hogy Viviane Reding, igazságügyi EU-biztos, Luxemburg oroszlánja, és Európa bulldogja/pitbullja nem jött lázba a német kezdeményezéstől. Szerinte szerződésmódosítás kell a dologhoz. Mi úgy véljük, hogy Reding nem szeretné, ha valaki elvenné tőle a “az európai jogállamiság védőszentje” szerepet, amit igyekszik magának megtartani. Így hiába a miniszterek általános támogatása, egyelőre semmi nem történik az ügyben, csak “napirenden” marad. 

Kicsit komikussá vált a tanácskozást megelőző napokban az az összehangolt szóvivői (német, magyar, holland oldalról egyaránt hallható) mantra, hogy a kezdeményezés nem Magyarországról szól. Hogy mennyire nem, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy minden az EUrologus által látott, a témával foglalkozó dán és finn lap Orbán képével hozza az anyagot. Nem irányul egyetlen tagállam ellen, de mindannyiunk érdekében van” - fogalmazott legdiplomatikusabban Frans Timmermans, holland külügyminiszter. S, hogy teljes legyen az összhang a magyar kormány támogatja a kezdeményezést, valószínűleg a “ne csak minket szívassanak” felkiáltással.

2013. április 17.

Reding nem okádott tüzet az EP-vitán

Visszafogott vita zajlott az Európai Parlamentben Magyarországról, az egyetlen színes elem az volt, amikor Szájer József fideszes EP-képviselő szót követelt magának a vita közben, annak ellenére, hogy a múlt heti házbizottsági ülésen ő maga egyezett meg a többi frakcióval arról, az előzetesen egyeztetett felszólalókon kívül senki sem beszél.

Viviane Reding, igazságügyi EU-biztos nem csörgette a kardját, nem okádott tüzet, hanem tényszerűen elmondta, milyen kommunikáció zajlott az elmúlt időszakban az Európai Bizottság és a magyar kormány között, és vázolta, hogy az előzetes vizsgálat alapján, melyik rendelkezéseket tarják aggodalmasnak a negyedik alkotmánymódosításban. Tulajdonképpen Jose Manuel Barroso, az EB elnökének múlt heti levelét fejtette ki. Közölte: az Európai Bíróság ítéletekből fakadó pénzügyi kötelezettségek ellentételező kötelezően kivetendő adókkal kapcsolatban nem látja értelmét annak, hogy a kormány saját hibáiért a magyar emberek fizessenek adókkal.

Reding kiemelte az Országos Bírói Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogkörét, mely Reding szerint  veszélyezteti a hatékony jogi védelmet. A politikai hirdetések korlátozásával kapcsolatban Reding szerint ez a korlátozás csak akkor jogszerű, ha indokolt és arányos. Az EB egyébként vizsgálja a módosító javaslatokat, és ha kell még június előtt kötelezettségszegési eljárást indít.

Ezután a pártok felszólalásaiban nem volt különösebb meglepetés egészen addig, amíg Hannes Swoboda a szocialista EP-képviselő nem kezdett antiszemizmusról beszélni. Közölte, tennie kell valamit a kormánynak, amikor már olyan a hangulat, hogy egyetemi tanárok névtáblái mellé “zsidó” feliratok kerülnek. Szájer ekkor hevesen jelentkezni kezdett, hiába emlékeztette Martin Schulz, a parlament elnöke, hogy nincs hozzászólás. Végül Schulz, aki valószínűleg gyorsan belátta, hogy ha nem ad szót Szájernek, évekig hallgathatja, hogy az EP-elnök nem engedi felszólalni a Fideszt, megadta a szót: - Tegye fel a hülye kérdését! - mondta.

Szájer a Nemzeti Érzelmű Motorosok felvonulásának betiltását hozta fel példaként arra, hogy a kormány harcol az antiszemitizmus ellen. Ezután a kedélyek megnyugodtak.

Csak Guy Verhofstadt a liberálisok frakcióvezetője beszélt a hetes cikkelyről, amit szerinte el kéne indítania a bizottságnak, hiszen egyértelmű, hogy az alapjogok súlyos megsértésének veszélye fennáll Magyarországon. Reding később erről azt mondta, a hetes cikkely olyan “atomfegyver”, aminek használatát háromszor is meg kell gondolni.

2013. április 16.

Orbán tapsot kapott a Néppárti Frakcióülésen

Távirati stílusban Orbán Viktor szerepléséről az Európai Néppárt (EPP) frakcióűlésén kedd este, Strasbourgban. A (Néppárti) források szerint Orbán meggyőző volt, egy alkalommal még tapsot is kapott Az esemény inkább volt eszmecsere, mint tetemre hívás a hallgatók utólagos elmondása alapján.

Orbán nyíltan beszélt arról, hogy rossz a viszonya Viviane Reding, igazságügyi EU-biztossal. Barrosónak szerinte nincs igaza a pénteki levelében jelzett kifogásokkal kapcsolatban, de eleget tesz kéréseinek és módosítják a rendelkezéseket. Az EUrologus szerint Orbán igyekszik elkerülni a konfliktust Barrosóval, kielégíteni a legsürgetőbb kívánságait, és ezzel leválasztani az elnököt a magyar ügyekre nagyobb lelkesedést mutató Redingről. Orbán a 7. cikkely emlegetése kapcsán azt mondta, hogy megindult a kampány, a vádaskodások a kampány részei, ezért az ügy nem csak Magyarországról, hanem a Néppártról is szól. Ügyes húzás - tesszük hozzá mi, persze kérdés, hogy mennyire győzi meg a Néppártot.

Az élet menetére utalva arról beszélt, nem tetszett, hogy neki kellett betiltania a motorosok felvonulását, de a menet nem volt összeegyeztethető az emberi méltósággal.

Orbán arra is kitért, hogy a Fidesz természetesen a Néppártban marad. A napokban ugyanis olyan sajtóértesülések jelentek meg, melyek szerint a Fidesz esetleg az Európai Konzervatívok képviselőcsoportja felé kacsingat, illetve felröppent egy olyan, azóta cáfolt hír is, hogy a Fideszt esetleg kitennék a Néppártból.

Orbán azzal igyekezett meggyőzni a képviselőket, hogy irányítása alatt sikeres a magyar gazdaság, és elmondta, hogy a nagy gazdasági átalakításban európai cégek kárt szenvedhetnek, de ez ‘együtt jár a folyamattal.’ A gazdaság kapcsán Portugáliára utalt, ahol az Alkotmánybíróság közelmúltban hozott döntései miatt veszélybe került a költségvetési egyensúly. Azt mondta, Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.

A magyar kormányfő Joseph Daullal, a néppárti frakcióvezetővel is tárgyalt, és találkozott Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével a frakcióűlés előtt.

Egy biztos: semmi sem biztos a Brüsszel-Strasbourg-Budapest vonalon

Redoso

Magyarország és Ciprus uralja a biztosok keddi ülését, de nem várható döntés a kötelezettségszegési eljárásokról, inkább csak eszmecsere - súgják az EUrologus egyik fülébe. A másik fülével mindeközben több helyről azt hallja, hogy két kötelességszegési eljárás is indul Magyarországgal szemben délután. Akárhogy is, kivárjuk!

Csak ismétlésképp, egyrészt kedden az Európai Bizottság rendes heti biztosi ülésén dönthet arról, hogy megindulnak-e a rebesgetett eljárások az Országos Bírói Hivatal elnökének ügyáthelyezési joga és a politikai kampányhirdetésekre vonatkozó korlátozások kapcsán. A tegnap bejelentett kozmetikai látszatintézkedések ide vagy oda.

Mindenesetre azt halljuk Strasbourgban, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke akarja elsőként kifejteni stratégiáját a renitens magyar kormány kapcsán. Magyarán Viviane Reding igazságügyi és alapjogokért felelős biztosi és politikai ambíciói ellenére, egyelőre a portugál a főnök.

Eközben az EPP nagyon csöndes a kedd esti strasbourgi néppárti meeting előtt, melyen Orbán Viktor is részt vesz majd. Oly annyira, hogy rendes plenáris heti EP sajtótájékoztatója is elmaradt rendhagyó módon a Fidesz európai pártcsaládjának. Márpedig ez szinte biztosan összefüggésben van a párton belüli bizonytalansággal és megosztottsággal a tekintetben, hogyan reagáljanak a szabadságharcos trippen lévő magyar miniszterelnök alkotmánymódosítás magyarázkodására és hogyan próbálja meg rendezni  viszonyát a Fidesz kormány az EU-val. Az EPP-nek azért is különösen fontos, hogy Orbán még a szerdai plenáris vita előtt mondja el az ő változatát, hogy ennek fényében tudjanak felszólalni.

Hannes Swoboda, az szocialisták frakcióvezetője Orbán a FAZ-nak adott interjújára utalva közölte: “Nem azt akarjuk, hogy helyes fiú legyen, hanem legyen demokrata.” Az osztrák politikus azt is közölte, elfogadhatatlan a Viviane Reding EU-biztos ellenes kampány, és azt mondta, ők megvédik Redinget, még ha nem is értenek vele mindenben egyet politikailag.

 

Frissítés: Az EUrologus úgy értesült, hogy az EB kivár a kötelességszegési eljárásokkal és figyelembe veszi a tegnap rögtönzött módosításokat is, miután azokat megszavazza az magyar parlament. Továbbá úgy tudjuk, hogy a keddi biztosok tanácsa ülésen csak vita volt és szó esett arról is, pontosan mit fognak holnap kritizálni az Európai Parlament vitáján a negyedik alkotmánymódosítás kapcsán.

2013. április 13.

Mi következik abból amit Barroso írt Orbánnak?

Mindent befogunk

Megszereztük José Manual Barroso Orbán Viktornak írt levelét, és jó alaposan kielemeztük, hogy kiderüljön, valóban „fenyegetőzésnek, tények nélküli aggály kifejezésének tűnik-e a levél”, ahogy azt Navracsics Tibor jellemezte a HírTV-nek.

A Bizottság elnöke négy ponton kifogásolja a magyar alaptörvény negyedik módosítását:

1. Aggályos az alaptörvény azon rendelkezése, amelynek értelmében a parlament különadót vethet ki akkor, ha bármely bírósági ítéletből fakadóan a magyar államnak fizetési kötelezettsége támadna. Barroso szerint ez a rendelkezés „aláássa az Európai Bíróság tekintélyét” és „ellentétes a tisztességes együttműködésre vonatkozó kötelezettséggel”. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, a magyar kormány arra az esetre iktatta alkotmányba ezt a rendelkezést, ha egyes folyamatban lévő kötelességszegési eljárások rosszul végződnek Magyarország számára. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a telekom-különadót biztosan elbukjuk Luxemburgban, ami becsléseink szerint körülbelül 180-200 milliárd forintos fizetési kötelezettséget teremt majd a magyar állam oldalán. Azért sem szép dolog ezt az adófizetőkkel megfizettetni, mert a szakértők szerint a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy a különadó ellentétes az uniós joggal, és ezt a magyar kormánynak is tudnia kellett volna. Barroso reakciója is érthető, hiszen nem szeretné elvinni a balhét Orbánék hülyeségéért / cinikus hozzáállásáért (szabadon választható befejezés). Persze azt is mondhatjuk, hogy Orbánék lépése is érthető. Ha elkaszálják Luxembourgban a telekomadót, akkor megint azt lehet mondani, hogy az unió a nemzetközi tőke oldalára állt, és ezt az érvelést egy jól irányzott adóval rögtön nyomatékosítani is lehet a választók fejében. Ez kiválóan illik a 2014-es választásra készülő Fidesz szabadságharcos retorikájába.

2. Barroso kifogásolja az Országos Bírói Hivatal elnökének azt a jogát, hogy bármely ügyet a törvény szerint illetékes bíróságról más bíróságra helyezhet át. Ezzel Barroso szerint sérül a hatékony jogorvoslat elve, amely az uniós jog érvényesülésének egyik alapköve, valamint az Alapjogi Kartában szereplő fair eljárás elve. Erről a rendelkezésről azt gondoljuk, hogy nem kulcsfontosságú Orbánék számára, ezért egy kis huzavona után akár önként is hajlandóak lesznek beáldozni, mutatva az együttműködési készségüket Brüsszel irányába.

3. Az elnök szerint részletesebben meg kell vizsgálni azt, hogy a politikai kampányhirdetésekre vonatkozó korlátozások sértik-e az uniós jogot. Anélkül, hogy részletesen elmerültünk volna a politikai hirdetések piacának tagállami szabályozásaiban, mi azt jósoljuk, hogy ebből a vizsgálatból nem lesz semmi. Több uniós országban korlátozzák azt, hogy milyen felületeken hirdethetnek a pártok kampányidőszakban, és az ilyen rendelkezésekkel kapcsolatban eddig nem indultak kötelességszegési eljárások.

4. Barroso végül „súlyos aggályainak” ad hangot annak kapcsán, hogy a módosítás egésze összeegyeztethető-e a jogállamiság elvével. Ez az a kategória, ahol az EU megint nem fog tudni fogást találni a magyar kormányon. Az uniós jog alapján nem járhat el, a levélben is emlegetett Velencei Bizottság véleménye pedig nem kötelező, csupán ajánlás jellege van.

Az első és a második ponttal kapcsolatban úgy tudjuk, hogy lényegében készen áll a Bizottság a kötelességszegési eljárások megindítására. Erről a jövő szerdán megtartott biztosi kollégiumi ülésen születhet döntés.

Érdemes végül átfutni a negyedik alaptörvény-módosítás azon elemeit, amelyeken a Bizottság nem talált fogást: a 2012 előtt hozott alkotmánybírósági határozatok hatályon kívül helyezése, az AB hatáskörének további szűkítése, amelynek értelmében a testület az alaptörvényt csak formai okokból kifogásolhatja, a hallgatói szerződések alkotmányos lehetősége, az Országgyűlés dönt az egyházak elismeréséről, a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, a hajléktalanság jogellenessé nyilvánítható.

A listát nézve arra a következtetésre jutott az EUrologus, hogy a kötelességszegési eljárások megindítása politikai szempontból egyetlen szereplőnek kedvez: a választásokra készülő Fidesznek. Az ellenzéki oldal törzsszavazói ugyanis túlságosan gyengének ítélik majd a brüsszeli fellépést (ahogy eddig is), a kormánypárt tábora viszont az újabb brüsszeli beavatkozás ellen csatasorba rendeződhet, és folytathatja a magyar szabadságharcot. A kormány politikáját elnézve azon se lepődnénk meg, ha Orbán azzal bíztatná embereit, hogy „Ez a harc lesz a végső…”

2013. április 9.

Hankiss megtorpedózta az EP-meghallgatást

Úgy tűnik, hogy nem szeretne új barátokat szerezni a Fidesz az Európai Parlamentben, sőt még a régieket is igyekszik eltaszítani magától. Ez volt az érzése az EUrologusnak a magyar helyzettel foglalkozó EP jelentés alapját képező negyedik munkadokumentum bemutatásán. 

Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő furcsa taktikát választott felszólalásában az Európai Parlament  Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) hétfő délutáni ülésén. Hankiss - akinek a szintén fideszes Gál Kinga levezető elnök először adta meg a szót – nem vesztegetett sok szót a munkadokumentumra. Ehelyett visszatért a LIBE szakbizottság tavaly szeptemberi budapesti látogatására, amikor az EP erőviszonyoknak megfelelően összeállított (tehát jobboldali többségű) delegáció végiglátogatta a kormányzati szereplőket és találkozott a parlamenti pártok képviselőivel. Szerinte a látogatás elfogult volt, a delegáció a magyar népet aligha képviselő emberekkel találkozott, és azon olyan témákat vitattak meg, mint a kétkamarás törvényhozás. Hankiss szerint, ha volt is valaki a szocialista táboron kívül Magyarországon, aki azt gondolta, hogy ez a bizottság elfogulatlanul, tárgyszerűen vizsgálódik, akkor a látogatás után biztosan nem maradt ilyen. Hozzátette, hogy a bírálók csak másodkézből informálódnak, hiszen nem tudnak magyarul, így nem is tudhatják, mi történik valójában Magyarországon. A kormánnyal szembeni rasszizmus vádját azzal hárította el, hogy Orbán Viktor nemrég napoltatta el az ’Adj gázt!’ felvonulást, és hogy a Zsidó Világkongresszus Budapesten tartja közgyűlését, amelyen Orbán Viktor örömmel részt vesz.

Hankiss szavait erősen sérelmezte luxembourgi párttársa Frank Engel, már csak azért is, mert a szóba hozott budapesti ülések egy részét ő elnökölte. Engel csak annyit mondott, a delegáció magyarországi útján a felszólalók egy része a kormányzati oldalnak, mások pedig az ellenzéknek nem tetszettek, a kétkamarás parlament kérdése pedig emlékezete szerint fel sem merült. Arra később a német Die Linkét képviselő, Cornelia Ersnt emlékeztette Hankisst: a Zsidó Világkongresszus pont azért megy Budapestre, mert támogatni akarják az ottani zsidóságot az antiszemita támadásokkal szemben. A brit konzervatív Anthea McIntyre is megrökönyödve hallgatta Hankiss szavait, s közölte, az a gyanúja, itt valaki az otthoni sajtónak adja elő magát. 

A hangulatot érzékelve Gál Kinga igyekezett helyrerántani a balanszot azzal, hogy újra felmondta a kormányzati narratívát: az EP egyelten konkrét ügyet sem tudott felhozni, ami bizonyítaná, hogy Magyarországon megsértik az alapjogokat, vagy csorbát szenvedne a jogállamiság. Úgy foglamazott, hogy éppen a jogállamiság védelmében kapott kétharmados felhatalmazást a jelenlegi kormány.

Magáról a negyedik alkotmánymódosítást elemző munkadokumentumról egyébként Hankiss partizánakciója miatt nem sok szó esett. (A munkadokumentumról részletesen itt). A jelentéstevőnek kinevezett portugál zöldpárti Rui Tavares alaposan körbe járta a magyar jogállamiság kérdését, és a jelentés bemutatása előtt négy munkadokumentumban igyekezett tartani az iramot a magyat alkotmány- és jogszabály-módosításokkal. A szöveg az eddig munkadokumentumokhoz képest elég erőteljesen fogalmaz. Mintha Tavaresnél is elszakadt volna a cérna, és felfüggesztette volna a patikamérlegen való méricskélést. Az ülésen elhangzó a fideszes hozzászólók, hogy kiderült, valami nagyon nincs rendben Magyarországon, ahol ilyen méreteket ölt a kormánypárt paranoiája. 

A jelentéstervezetet várhatóan májusban vitatja meg szakbizottság, de valószínűleg majd csak a nyári szünet után szavaznak róla.

2013. április 5.

Orbán Viktor szerint az EP gyűlöli a magyarokat

image

A magyar miniszterelnök szokásos péntek reggeli - a Kossuth Rádió 180 perc műsorában elhangzott interjúnak álcázott – példabeszédében az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet is jól kiosztotta. Előbbi kapcsán elmondta, Magyarország nem bízhat abban, hogy a testület kizárólag a tények alapján dönt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése ügyében, az EP képviselőkről pedig úgy vélekedett, hogy „gyűlölnek valamilyen okból bennünket”.

Ha a kormány bízhatna abban, hogy az Európai Unió kizárólag a tények alapján dönt, akkor Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, de “nem bízhatunk ebben” - mondta Orbán Viktor, aki szerint az EU-ban a Magyarországgal szembeni bánásmód nem mindig méltányos, tényszerű. Jelezte, számítani kell arra: Magyarország “kifejezetten mérges” ellenfelei mindent megtesznek azért, hogy a magyar kabinet csökkentse a bankadót és vonja vissza a rezsicsökkentést. Orbán szerint, ha az unió meg tudna békélni azzal, hogy bár Magyarország más utat választott, mint amit Brüsszel javasolt neki, mégis sikeres lett, “akkor ezt akár közös sikernek is tekinthetnénk.”

Az Európai Parlamentben a magyar alkotmányos helyzetről két hét múlva tartandó vitán való esetleges részvételéről a magyar miniszterelnök még nem döntött. A korábbi strasbourgi vitákkal kapcsolatban ugyanakkor - amelyeken ő is részt vett - úgy fogalmazott: az EP “nem egy európai hely”, ugyanis ott a tények másodlagosak voltak, “dühös, dagadt erekkel, vastag nyakkal ordibáló baloldali, liberális, zöld, szocialista képviselők, akik azt sem tudták talán, hol van Magyarország, nyilvánvalóan nem olvasták azokat a jogszabályokat, amelyeket bíráltak. De egy dolog biztos volt, gyűlölnek valamilyen okból bennünket”. 

Az EUrologus szerint világosan látszik, hogy a kormányfő hónapok óta tudatosan készíti elő a terepet arra az esetre, ha esetleg nem engedik ki Magyarországot a túlzottdeficit eljárás alól. Már előre kettős mércével vádolja a Bizottságot, az Európai Parlamentet pedig úgy festi le, mint egy alapvetően tájékozatlan, de a magyarokkal szemben erősen elfogult társaságot. A cél a hazai közönség (leginkább saját táborának) felhergelése, a politikai kudarcokért viselt felelősség áthárítása.

Nyilván nem örülnek a külföldi tulajdonú bankok és energiacégek a magyar bankadónak és rezsicsökkentésnek. De azt sugallni a kormányfő részéről, hogy az Európai Bizottság nem más, mint ezeknek a cégeknek furkósbotja, olyan, mintha azt feltételeznénk, hogy Orbán Viktor Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnökének ügynöke lenne. Nem szerencsés.

Az is tény, hogy az EP tavaly februárban rendezett vitáján voltak heves hangvételű felszólalások, és felkészületlen képviselők, akik vélhetően nem végeztek alkotmányjogi elemzést a magyar alaptörvényről. Attól azonban, hogy valaki hangot ad tiltakozásának még nem gyűlöli a magyarokat, legfeljebb elítéli a magyar miniszterelnök politikáját. Meglehetősen rossz emlékeket idéz az a gyakorlat, amikor a vezető azonosítja magát a néppel.

Mindenesetre az EUrologus reméli, hogy Orbán Viktor tiszteletét teszi Strasbourgban, mert mindig érdekes - bármennyire is szomorú - amikor bepillantást enged európai partnereinek a magyarországi párhuzamos valóságba. 

2013. március 28.

Reding: feltehetően romlott a magyar igazságszolgáltatás megítélése

Ismét beszólt Magyarországnak Viviane Reding igazságügyekkel foglalkozó EU-biztos, aki szerdán mutatta be az úgynevezett “igazságszolgáltatási eredménytáblát”. Ez t az új eszközt az Európai Bizottság a tagállamok gazdaságpolitikáját összehangoló európai szemeszter részeként alkalmazza majd. Az igazságszolgáltatás függetlenségének és hatékonyságának javítása ugyanis növeli a befektetési kedvet és bizalmat. Az adatokat a tagállamok szolgáltatták, de a bizottság más szervezetektől, köztük az Európa Tanácstól is szereztek be információkat.

Magyarország több szempontból jó eredményt mutat, például a polgári peres és kereskedelmi ügyek eljárásának gyorsasága szempontjából kifejezetten jól állunk. Azonban a bírói függetlenség megítélése tekintetében Magyarország lemaradt: csak Csehországban, Litvániban, Görögországban, Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában rosszabb a helyzet az Európa Unióban. (A 144 országot vizsgáló rangsort a Világgazdasági Fórum által állította össze vállalatok képviselőinek véleményére alapozva.) A polgári igazságszolgáltatás függetlenségének megítéléséről a Világ Igazságszolgáltatás Projekt adataira hagyatkozott a Bizottság. Eszerint csak Szlovéniában, Bulgáriába és Romániában rosszabb a polgári igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése Magyarországénál.

Reding a szerdai bemutatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a hatékonyságra vonatkozó adatok 2010-ből származnak, tehát felvetődik a kérdés, hogy ha akkor jól teljesítettek a magyar bíróságok, akkor miért volt szükség a magyar kormány átfogó igazságszolgáltatási reformjára. Az EB alelnöke arra is kitért, hogy a bíróságok függetlenségének megítélésére vonatkozó adatok még az alkotmánymódosítás előttről valók, s feltételezi, hogy ez a trend azóta drámaian rosszabbodott, a megítélés szempontjából még lejjebb csúsztunk, pedig már így is 72. helyen voltunk a 144 vizsgált országból. - Az alkotmány nem játék, hanem a jogbiztonság alapja - mondta az EUrologus kedvenc “luxemburgi oroszlánja”.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és csapata az elmúlt időszakban mindent megtett azért, hogy célkeresztbe kényszerítse Redinget, amiért az EU-biztos “nem válaszolt” a miniszter több levelére, pedig közben azt állította Brüsszel, hogy igen. Navracsics a Tobin-ügyet akarja felhasználni arra, hogy megpróbálja sarokba szorítani Redinget. Az EU-biztos valóban szerencsétlen nyilatkozatot tett a minap, amikor a két gyermeket halálra gázoló ír férfi ügyét, s a tényt, hogy az írek egy (ír) legfelsőbb bírósági döntés miatt nem adják ki, a magyar igazságszolgáltatás jelenlegi állapotával kötötte össze. Navracsics kapva-kapott az alkalmon, hogy Redinget pellengére állítsa. Azóta Redingék annyit tettek hozzá a dologhoz, hogy részükről a Tobin-ügy le van zárva, mert európai szinten egyszerűen nem lehet mit csinálni, amennyiben persze tiszteletben akarjuk tartani az ír bíróság döntésének függetlenségét. Reding védelmében még meg kell említeni, hogy a Tobin ügyet egyébként felvetette az igazságügyi miniszterek tavaly októberi tanácsülésén is.

Az EUrológus szerint pedig Navracsicsék jobban tennék, ha ahelyett, hogy a két halott gyermek ügyéből politikai tőkét kovácsolva nekimennek Redingnek (s ezzel hamis reményt kelt a szerencsétlen rokonokban és a magyar társadalomban), inkább azon dolgozna, hogy a magyar igazságszolgáltatás a vállalatok, és az egyszerű állampolgárok szemében is megbízható és hiteles legyen.

2013. március 26.

Nekünk nem kell a pénz…

Kép: parameter.sk

2006-os létrehozása óta Magyarország egyetlen alkalommal sem fordult az EU Globalizációs Alkalmazkodási Alapjához. Pedig az évi 500 millió eurós költségvetéssel gazdálkodó, az Európai Bizottság kezelésében álló alap célja, hogy „gyorssegélyt”, egyfajta kártalanítást nyújtson a globalizációs folyamatok, illetve a gazdasági válság hatására megszűnő munkahelyekért. Alkalom és lehetőség sajnos bőven kínálkozott volna az elmúlt négy év során…

A Globalizációs Alkalmazkodási Alapból folyósított támogatást az utcára került munkavállalók átképzésére, munkakeresési, foglalkoztatási-tanácsadási szolgáltatások fejlesztésére lehet(ne) fordítani. A Bizottság legutóbb március 22-én folyósított 24,2 millió eurót több mint 5000 dán, finn, olasz, osztrák, román, spanyol és svéd elbocsátott munkavállaló után. Ezzel az alaphoz forduló tagállamok száma húszra emelkedett. A kimaradó tagállamok közül talán csak a pénzügyi összeomlás szélén tántorgó Ciprus gazdasági helyzete rosszabb Magyarországénál.

Az igénylést egyébként a nemzeti kormányoknak kell benyújtaniuk egy nyilvánosan elérhető, faék egyszerűségű 10 oldalas nyomtatvány kitöltésével.  Ráadásul 2009-ben, a gazdasági válság európai begyűrűzésekor a Bizottság még tovább egyszerűsítette az igények elbírálását. Így az alaphoz forduló tagállamnak lényegében csak azt kell igazolnia, hogy a válság hatására, vagy a globális gazdasági mozgások következtében jelentős számú munkahely szűnik meg egy vállalatnál, vagy egy ágazaton belül, illetve azt, hogy az elbocsátott munkavállalók számára bizonyos munkaerő piaci szolgáltatásokat szervez.

A magyar kormánynak hivatalos indoka nincs a kimaradásra. A nem hivatalos indok állítólag az, hogy a foglalkoztatáspolitikai célok teljesülését olcsóbban lehet finanszírozni az EU Szociális Alapjából, az ugyanis magasabb támogatási intenzitással működik, magyarán kevesebb nemzeti/kormányzati pénzt kell mellé tenni.  Ez azonban gyenge érvnek tűnik, hiszen semmi nem zárja ki azt, hogy a kormány a foglalkoztatás javítása érdekében mindkét alap forrásaiból merítsen, és azokat kombinálja. Persze az is igaz, hogy az átképzésre és munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtására koncentráló forrásokból nem lehet közmunkaprogramot építeni. Sőt, a cél épp ezzel ellentétes: minél több embert piacképes tudáshoz juttatni, segíteni az elhelyezkedésüket, minél függetlenebbé tenni őket az állami ellátórendszerektől, az államtól, és végső soron a politikától.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy sokan kritizálják az alap működését. Méghozzá azért, mert sokszor már-már nevetségesen könnyű így forrásokhoz jutni a rendkívül tágra szabott felhasználási feltételek miatt. Ha viszont ez így van, akkor még inkább érthetetlen, hogy Magyarország miért nem kért eddig a pénzből.

2013. március 25.

Európára immunis a magyar kormány

Szeletel...Megint gyűlnek az európai viharfelhők a magyar kormány feje felett. Kérdés, hogy megindul-e az „áldás”, vagy némi égzengést és villámlást követően megint kitisztul az európai égbolt és minden megy tovább, úgy ahogy eddig. Orbánék helyzete annyiban romlott az elmúlt két évben, hogy európai szövetségeseik elfogytak. A magyar politikai vezetés már saját párttársai körében sem kívánatos   -, a ‘magyar ügy’ az Európai Bizottság elnökének asztalán landolt, miközben az EP április 17-én két év alatt immár negyedik alkalommal foglalkozik a magyar demokrácia állapotával.


Az előzmények ismeretében egyáltalán nem volt szükségszerű az események ilyetén alakulása. Úgy tűnik, hogy a kormány súlyosan tévedett, amikor a várható európai reakciókat mérlegelte az alaptörvény módosításra készülve. Az is lehet persze, hogy Orbánékat nem érdekelte a várható kritika. Pedig bizottsági forrásaink szerint Barroso legszívesebben szabadult volna a magyar ügyektől, hogy saját politikai karrierjének megkoronázására, az európai gazdasági kormányzás kiépítésére koncentráljon (erről itt írtunk részletesen). A februári Orbán-Barroso találkozót, és a Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzést követően még az is valószínűnek tűnt, hogy május végén Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól és Orbánék a választásokig mentesülnek a költségvetés folyamatos brüsszeli ellenőrzése alól.

Az alaptörvény negyedik módosítása azonban végleg kivágta a biztosítékot. Bizottsági forrásaink szerint nem is feltétlenül a módosítások tartalmával van problémája az európai intézményeknek, mint inkább a módszerrel, illetve a demokratikus fékek és ellensúlyok két és fél éve tartó következetes lebontásával. Kérdés persze, hogy mit tud kezdeni Brüsszel, és a többi európai főváros a láthatóan minden érdemi együttműködéstől elzárkózó magyar kormánnyal. Az egyik lehetőség az igazságügyi eredménytáblának nevezett új uniós mechanizmus bevezetése lehetne, amelynek értelmében a Bizottság ajánlásokat tenne a tagállamoknak arra, hogyan tehetnék függetlenebbé az igazságszolgáltatásuk működését és ezzel demokratikusabbá az állam működését. Ezen dolgozik már jó fél éve Vivianne Reding. Hasonló eljárás bevezetését vizionálta négy meghatározó európai tagállam (dán, finn, holland, német) külügyminisztere is a. A probléma ezzel a módszerrel az, hogy az ajánlások nem kötelezőek, szankciórendszert pedig szerződéses jogi alap hiányában nem dolgozhat ki a Bizottság. Aztán ott van még a brüsszeli zsargonban atombomba néven emlegetett 7. cikk életbe léptetése, amelyet Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető minapi cikkében újra emlegetett. Ennek életbe léptetésére azonban vajmi kevés esély van. Az eljárásnak ugyan az Európai Parlamentben hangos támogatói vannak, de az Orbánt sorai között tudó Néppárti Frakció biztosan nem állna egy ilyen kezdeményezés élére, az erősorrendben második szocialistákat pedig a minap Brüsszelbe látogató Mesterházy Attila kifejezetten kérte, hogy ne támogassanak Magyarország ellen irányuló szankciókat - igaz ezzel ellentmondásba került saját pártja eddig követett irányvonalával.

A legvalószínűbbnek ezért az tűnik, hogy a Bizottság az eddigiekhez hasonlóan elsősorban kötelességszegési eljárásokat kezdeményez és visz végig azon magyar jogszabályok kapcsán, amelyek konkrétan ellenkeznek az uniós joggal. Ilyen például a már folyamatban lévő és a témában jártas bizottsági szakértők szerint Magyarország szempontjából biztosan negatív ítélettel végződő eljárás a telekom-különadó ügyében. De kötelességszegési eljárás indulhat hamarosan a hallgatók ‘röghöz kötése’ kapcsán, vagy a kiskereskedelmi különadó miatt is. A magyar kormány azonban úgy tűnik, hogy a kötelességszegési eljárások ellen is immunizálta magát. A politikai szlogenek szintjén a véget nem érő, ki tudja mi ellen vívott szabadságharc adja a keretet. Ezt jól kiegészíti a Bizottság kéréseinek esetenként eleget tevő húzd meg - ereszd meg taktika. A pénzügyi terén pedig a kormány a negyedik alaptörvény módosítással alkotmányos lehetőséget teremtett magának arra, hogy az uniós eljárásokból fakadó terhek miatt különadókat vessen ki a lakosságra. Hatékony, de végtelenül cinikus politika ez, amelyet Európában láthatóan se lenyelni, se kiköpni nem tudnak.

2013. március 22.

Mesterházy Brüsszelben: Az MSZP nem támogatja a hetes cikkely beindítását

Mesterházy Attila, a legnagyobb magyar ellenzéki párt vezetője Brüsszelt választotta arra, hogy bejelentse, az MSZP nem támogatja a Magyarországgal szemben esetleg bevezethető hetes cikkely alkalmazását, és más szankciót sem fogad el az EU-tól. - Az Európai Unió semmilyen formában sem büntetheti Magyarországot és a magyar embereket a kormány hibás lépései miatt – ez volt az üzenete a pártelnök-frakcióvezetőnek Brüsszelben, s állítólag ezt tolmácsolta annak a hat biztosnak, akikkel kedden-szerdán találkozott, illetve ezt közölte Martin Schulzal, az Európai Parlament elnökével, és a szoci frakcióvezetővel, Hannes Swobodával is. (Mesterházy melletük Andor László magyar, Neelie Kroes holland, Maros Sefcovic szlovák, Michel Barnier francia, Johannes Hahn osztrák és Stefan Füle cseh EU-biztosokkal tárgyalt.)

A Magyar Szocialista Párt semmilyen szankciót nem támogat az Európai Parlamentben, amely Magyarországtól bármilyen forrásokat vonna meg, bármilyen szavazati jogot vonna meg. Egyetlen eurócentet sem lehet Magyarországtól elvenni azért, mert a kormány téves politikai döntéseket hoz – szögezte le a pártvezető Brüsszelben sajtóhírek szerint. Mesterházy Attila arra kérte a szocialista EP-delegáció tagjait, hogy ne támogassanak semmilyen olyan kezdeményezést, amely akár a hetedik cikkely alkalmazására vonatkozik, akár bármilyen formában a kohéziós források, vagy más támogatások megvonására irányul.

Az EUrológus némileg csodálkozik azon, hogy miért pont most (a hetes cikkelyről már több éve szó van Magyarországgal kapcsolatban), és miért pont Brüsszelt választotta a pártelnök-frakcióvezető ahhoz, hogy bejelentse ezt a szoci álláspontot, amely egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy kifogja a Fidesz vitorlájából a szelet, s ne lehessen többet az ellenzéki pártot azzal vádolni: aláássák Magyarország érdekeit és tekintélyét külföldön. Az üzenet átjutott ugyan a magyar sajtóba, de - talán, mert Brüsszelben hangzottak el ezek a szavak - mérsékelt arányban kapták fel a fejüket a szerkesztők a hírre.


A jobboldal korábban hazaárulónak nevezte a szocialista EP-delegció egyes tagjait, amiért Magyarországot elítélő EP-határozatot támogattak. Tették ezt annak ellenére, hogy a magyar szoci EP delegáció feje, Tabajdi Csaba már korábban a kohéziós források megvonásának elutasítása mellett tette le a garast. A Fidesznek láthatóan most is nehézséget okozott a valóság és a fikció közti különbségtétel, hiszen Mesterházy brüsszeli útjával kapcsolatban kiadott közleményük “ízléstelen képmutatásnak” nevezi az utat. A Fidesz szerint Bajnai Gordon után az MSZP elnöke is brüsszeli szocialistákkal Magyarország “szavazatának megfosztásáról” és “támogatásának megvonásáról diskurál”. Azt azonban a Fideszt jól ismerő, és értesülések szerint Mesterházyt Brüsszelbe is elkísérő Ron Werber “spin doctornak” is tudnia kell: a szerdán elhangzott kijelentésektől a jobboldalon senkit nem fognak meggyőzni arról, hogy a szocialista EP-képviselők nem Magyarország sírját ássák Strasbourgban és Brüsszelben, és valószínűtlen, hogy a bizonytalankodók ez alapján szavaznak majd az MSZP-re.

2013. március 21.

Orbán és Matolcsy örülhetnek a ciprusi-spanyol passiójátéknak

Elkészült a B terv - derült ki szerda este a ciprusi köztévének köszönhetően, azaz a kormány hamarosan előáll egy saját magára tervezett 10 milliárd eurós mentőcsomaggal. Hogy elég idő legyen a B terv megemésztésére és megszavazására, a ciprusi bankok keddig zárva lesznek. Az Európai Központi Bank hétfőig adott határidőt: addig hajlandó készpénzzel életben tartani a ciprusi bankokat.

Nicos Anastasiades elnök csütörtök délelőtt a pártvezetőknek mutatta be a tervezetet, délután pedig a parlament elé viszi. A ciprusi törvényhozás kedden visszautasította az eurócsoport által felajánlott mentőcsomagot, így maguknak kellett előállni eggyel. Az új terv sajtóértesülések szerint államosítja a magánnyugdíjpénztárakat és továbbra is illetékkel sújtja a 100 ezer eurónál többel bíró betéteseket. A tervben állítólag valamilyen “orosz” elem is van, de erről egyelőre nem tudni részleteket. Elképzelhető, hogy feltárási jogokat kapnak az oroszok a szigetországtól délre található gázmezőkön (melyeknek összértéke állítólag 475 milliárd euróra is rúghat). Michalis Sarris, ciprusi pénzügyminiszter napok óta tárgyal Moszkvában. (A ciprusi betétesek között rengeteg orosz befektető található, akik 23 milliárd eurót tartanak a szigetországon. Ez őrületes összeg tekintve, hogy Ciprus éves gazdasági teljesítménye 18 milliárd euró körül mozog.)

A ciprusi bankok betéteseit sokkolta az eurócsoport szombatra kialkudott ajálata.Ciprus nagyjából a nemzeti össztermékének megfelelő mértékű, egyes becslések szerint 17 milliárd eurós mentőcsomagra szorul. Az európai partnerek azt vállalták, hogy tízmilliárdot összedobnak, de a maradékot a ciprusi kormánynak kellett volna előteremtenie. Az eurócsoport hangsúlyozta, hogy ők csak az összegeket határozták meg, azt, hogy miként teremti elő Ciprus a maradék nagyjából 7 milliárd eurót, a szigetországi vezetésre bízzák. Ennek ellenére mégis az a hír terjedt el, hogy az európai partnerek kényszere nyomán kellett volna a 100 ezer euró alatti betéteket egyszeri 6,75 százalékos, a 100 ezer euró feletti betéteket 9,9%-os illetékkel sújtani. A közfelháborodás nyomán a konstruktív ötletelés helyett megindult a sárdobálás: a ciprusiak fújtak a németekre, a németek az Európai Központi Bankra, Oroszország az európaiakra egészen addig, amíg szerdán az Európai Bizottság szóvivője közölte, senki sem hibás. Üdítő volt épp ezért csütörtök reggel Jeroen Dijsselbloem, holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke az Európai Parlament gazdasági szakbizottsága előtt kijelentette: a bukott mentőcsomagért - hiszen azt nagy arányban visszautasította a ciprusi parlament - ő vállalja a felelősséget.


Közben a kontinens nyugati csücskéből is aggasztó hírek érkeznek. A spanyol bankok az idei évtől fogva 0,2%-os adót kötelesek fizetni a náluk elhelyezett betétek után. Nem, nem kamatadóról, hanem a betétek mértéke után kivetett adóról van szó. A spanyol pénzügyminiszter ugyan sietett leszögezni, hogy ez nem olyan, mint a ciprusi eset, de nehéz nem észrevenni a hasonlóságokat.

 

A ciprusi és a most kezdődő spanyol passiójáték valószínűleg jól szórakoztatja Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt. Ismerős kifejezések csengenek fel más európai fővárosokban: bankadó, a gazdagok részvállalása, a magánnyugdíjpénztárak államosítása. Az EUrológus már hallani véli, ahogy a magyar miniszterelnök legközelebb Brüsszelben kárörömmel a hangjában azt emlegeti, lám, az EU is tanult a magyarok úttörő gazdaságpolitikájából, és már nem félnek bepiszkolni a kezüket unortodox intézkedésekkel. Pedig attól, hogy az intézkedések tabukat döntenek még nem lesznek jók. Elgondolkodtató, hogy a nemzeti össztermék többszörösének megfelelő külföldi befektetésekkel bíró Ciprus, vagy az 1986-os csatlakozását követően szélsebesen fejlődő Spanyolország miért is kényszerült ezekre a lépésekre.

2013. március 20.

Az OTP az Európai Központi Bank felügyelete alá kerülhet?

Ha, és amennyiben a magyar kormány úgy dönt, hogy csatlakozik az uniós bankfelügyelet létrehozásáról szóló, tegnap véglegesített megállapodáshoz, akkor a címben foglaltak megtörténhetnek. Kedden az Európai Parlament és a Tanács megállapodtak az uniós bankfelügyelet létrehozásáról, amely 2014 derekán kezdheti meg működését. A megállapodás értelmében a 30 milliárd eurós éves mérlegfőösszegnél nagyobb bankoknál a bankfelügyelet szerepét a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank veszi át. Ez nagyjából 150 bankot érint az EU-ban, Magyarországon pedig az EUrologus számításai szerint kizárólag az OTP-t.

A kisebb pénzintézeteket továbbra is a nemzeti bankhatóságok (Magyarországon a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) ellenőrzik, azzal a megkötéssel, hogy az EKB bármikor beavatkozhat, ha úgy látja, hogy egy pénzintézet helyzete európai szintű rendszerkockázatot jelent. A szombaton kialkudott ciprusi mentőcsomag példája, illetve a ciprusi bankrendszer ingatag helyzete mutatja, hogy ez a szabály még jól jöhet a jövőben. A beavatkozás ebben adott esetben azt is jelentheti, hogy az EKB a betétesek védelmében ’kimenti’ a bankot, magyarán pénzt pumpál az adott intézetbe. Persze ezek a szabályok csak az eurózónára vonatkoznak, illetve azokra a tagállamokra, amelyek csatlakoznak a bankunióhoz. A magyar miniszterelnök korábban világossá tette, hogy csak a legutolsó pillanatban, a megállapodás megkötését követően dönt a kormány arról, hogy csatlakozunk-e a bankunióhoz. Nos, úgy tűnik, hogy elérkezett az idő.

Tisztázódott a londoni székhelyű Európai Bankhatóság szerepe is. A magyar származású, korábbi PSZÁF elnök Farkas Ádám által vezetett intézet folyamatosan figyeli a nemzeti bankrendszerek állapotát, európai szintű ’stressz teszteket’ végez és igyekszik rendet vágni a tagállamonként eltérő felügyeleti szabályok között (nem csak az eurózónában).

Az egységes európai bankfelügyeletről szóló megállapodással, egy újabb kocka került a helyére abban a kirakós játékban, amelynek célja, hogy európai szintre emelje a határokon átnyúló tevékenységet folytató bankok felügyeletét. A 2008-as válság egyik tanulsága az volt, hogy a nemzeti keretekben működő ellenőrző hatóságok nem látják át az egyszerre akár tucatnyi országban működő bankok helyzetét. Az EUrologus márpedig hajlamos egyetérteni a brüsszeli megmondókkal, akik szerint jó lesz csipkednie magát az eurózónának, mert Ciprus csak homokozó egy olasz vagy spanyol csődhöz képest.

2013. március 15.

Százötvenen tüntettek Orbán Viktor ellen Brüsszelben

Nagyjából 150 tüntető jelent meg Brüsszelben az Albertine téren péntek délután három órakor az Európai Tanács ülésén részt vevő Orbán Viktor magyar miniszterelnök, illetve a magyar alaptörvény negyedik módosítása ellen szervezett megmozduláson. A tüntetők magyar és uniós zászlókkal felszerelkezve érkeztek, az egyik magyar zászlón a BRÜSSZEL felirat volt olvasható. A tüntetőkön szinte kivétel nélkül van kokárda, többen jelentős tartalékokkal érkeztek, és a külföldieknek is osztogatnak.

A résztvevők többségükben magyarok. A nem magyar résztvevők általában magyar ismerőseik biztatására jöttek el, de voltak, akik önállóan döntöttek így. A kérdésre, hogy mi motiválta őket általában az a válasz érkezik, hogy nem értenek egyet azzal, ha egy uniós tagállam alaptörvénye lehetetlen helyzetbe hozza a hajléktalanokat, hátrányosan megkülönbözteti az élettársi kapcsolatban élőket, vagy korlátozza a frissen diplomát szerzők szabad mozgását az unió területén.

„Nem szeretném, ha az én országomban valaki ötletet merítene ezekből az intézkedésekből. Ezért tiltakozom most” – hangzik el egy jellemző válasz egy külföldi résztvevőtől.

A szervezők hangsúlyozottan távol kívánták tartani a rendezvényt az összes magyar politikai párttól és szervezettől. A rendezvényen a hajléktalanok ügyével foglalkozó európai szervezet (FEANTSA) képviselője, a melegek jogaiért fellépő ILGA elnevezésű szervezet és az Európai Szakszervezeti Szövetség képviselője mondott rövid beszédet. A felszólalók a magyar alaptörvény vonatkozó rendelkezései ellen emeltek szót, kifejtették, hogy az véleményük szerint ellenkezik az uniós alapértékekkel, illetve esetenként az uniós joggal.

A résztvevők a rendezvény végén közösen elénekelték a Himnuszt, a tüntetés 4 órakor ért véget.

[gallery]

Gyülekeznek a tüntetők Brüsszelben. Eddig kb 80 résztvevő, magyar és uniós zászlók.

UPDATE - Az Orbán Viktor ellen szerveződő brüsszeli tüntetés helyszíne megváltozott

A tüntetésre végül a belvárosban található Place Albertin-en kerül sor, délután három órakor. A brüsszeli időjárás kiszámíthatatlansága világhírű, de egyelőre nem szakad a hó, és az előrejelzés szerint délután sem fog, így a rendezvényt valószínűleg nem kell lemondani a rossz idő miatt. A rendezvény Facebook oldalán már több mint 400-an jelezték részvételüket.

2013. március 14.

Brüsszeli tüntetés március 15-én Orbán Viktor ellen

Az EUrologus megtudta, hogy civil kezdeményezésre március 15-én, 15 órakor tüntetés lesz Orbán Viktor ellen Brüsszelben. A tüntetésre az Európai Tanács közelében, - amennyire a rendőrség engedi -, a Schuman téren kerülhet sor. Úgy, hogy a Tanács Justus Lipsius nevű gránittömbjében valószínűleg még ott tartózkodik majd Orbán Viktor is. A tüntetés Facebook eseménye itt érhető el

A felhívásban a szervezők sorba veszik az Orbán kormány antidemokratikus lépéseit az Alkotmánybíróság hatásköreinek megvonásától, az új alaptörvény elfogadásának és módosításának körülményein át, a hallgatók röghöz kötéséig bezárólag. A felhívásban hangsúlyozzák, hogy a tüntetés „pártoktól és pártideológiáktól független”.

A szöveg úgy fogalmaz: „Orbán Viktor az e hét pénteki EU-csúcsra Brüsszelbe látogat. Ez alkalomból, az európai demokratikus értékek és a szolidaritás jegyében békés megmozdulást szervezünk. A célunk felhívni a figyelmet a magyar demokrácia fokozatos visszaszorítására.”

Hozzáteszik: „Budapesten, Londonban és Berlinben a hét folyamán már számos, több ezres tömegeket megmozgató tiltakozásra került sor. A tüntetők a magyar demokratikus államrend visszaállításáért és megőrzéséért, a jogállamiságért és a társadalmi igazságosságért álltak ki, ellenezve a diktatúrába hajló, a Fidesz hatalmát bebetonozó és jogfosztó rendelkezéseket.”

A rendezvényre eddig 200-an jeleztek vissza.

Az EUrologus ott lesz a tüntetésen, és elvégzi a közmédia feladatát.

2013. március 12.

"Nem engedhetjük, hogy Orbán Viktor rajtunk nevessen!"

Az Európai Parlamentben is téma volt a magyar kormány által keresztülerőltetett negyedik alkotmánymódosítás. Szájer József felszólalását bekiabálások kísérték, többen fekete felkiáltójeleket ábrázoló képeket emeltek a magasba. Guy Verhofstadt, a liberálisok vezetője felvetette, hogy az EP rendkívüli napirendi pontként tárgyalja a magyarországi helyzetet az eheti plenáris ülésen, és azt az állam- és kormányfők is vitassák meg a csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójukon. Verhofstadt hozzátette, hogy az EU alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást bármelyik uniós intézmény kezdeményezheti. A 7. Cikk egy meglehetősen hosszas eljárás legvégső állomásaként az adott tagállam szavazati jogának felfüggesztéséhez, illetve bizonyos korlátozásokkal az országnak folyósított uniós támogatások befagyasztásához vezethet.

A Zöld Frakció társelnöke, Daniel Cohn-Bendit felhívta az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel az európai alapértékek védelmében. Úgy fogalmazott, hogy a hétfői alkotmánymódosítás volt az utolsó csepp a pohárban, és a jobbközép pártokat is cselekvésre hívta fel.

A hangulatot jól jellemzi Verhofstadt kijelentése: „Nem történhet meg az, hogy vita nélkül zárjuk le az eheti plenáris ülést. Nem engedhetjük, hogy Orbán Viktor rajtunk nevessen.” 

A kemény szavak ellenére mégis úgy tűnik, hogy a parlament csak az áprilisi plenáris ülésen foglalkozik ismét a magyar üggyel. Az viszont bátran kijelenthető, hogy az EU fennállása óta még soha nem fordult elő, hogy egy ország ilyen tartósan a figyelem középpontjában maradjon a kormány renitens magatartása miatt. Az Orbánék kapcsán gyakran emlegetett a Schüssel-Haider koalíció kapcsán megfogalmazott kritikák is csak két évig tartottak, 2002-ben ugyanis kirakták Haideréket a kormányból. Úgy látszik, nálunk kicsit bonyolultabb a helyzet.

EP választások: 2014. május 25.

Az EP választások időpontjának meghatározásával megbízott tanácsi munkacsoport a 2014. május 22-25 közti időszakot javasolja a 2014-es választásra, így Magyarországon, ahol hagyományosan vasárnap tartják a választásokat, 2014. május 25-én lesznek EP választások.

A munkacsoport azzal indokolta döntését, hogy az eredetileg tervezett június 5-8-as időszakra esik Pünkösd. Sokan ekkorra időzítik szabadságukat, így a várakozások szerint a részvétel még a 2009-es rekord-alacsony szinttől is elmaradna. Legutóbb az EU szavazásra jogosult polgárainak mindössze 43 százaléka járult az urnákhoz, ami lényegesen elmarad az első, 1979-es EP választás 62 százalékos szintjétől.

Magyarországon a májusi EP választási időponttal egy időben kerülhet sor az országgyűlési választásokra is, hiszen nehezen lenne indokolható egy hónap különbséggel megrendezni a két választást (bár semmin nem lepődnénk meg). A májusi általános választásokat az alaptörvény még a negyedik módosítást követően is lehetővé teszi, és erre a lehetőségre a kormánypárti képviselők is utaltak.

A két választás, valamint a két kampány összecsúszásával szinte borítékolható, hogy az európai témákról még a szokásosnál is kevesebb szó fog esni. Ez az állítás akár paradoxnak is tűnhet, de gondoljunk bele, vajon az Európai Bizottság elnökének személye, vgy a 13. havi nyugdíj, a spanyol, vagy a magyar munkanélküliség, az európai gazdasági rendszer problémái, vagy a magyar gazdaságpolitika érdekli jobban a választókat.

Az európai témák ismételt háttérbe szorítása súlyos hiba lenne a magyar politika részéről. Tíz évvel az uniós csatlakozásunkat követően fel kellene végre ismerni, rávezetni a választókat is, hogy Hegyeshalomnál nem valami más kezdődik, hanem ugyanaz folytatódik. Hogy ami Brüsszelben, illetve az uniós ügyek kapcsán az európai fővárosokban történik, az már inkább a belpolitika része, mert alapvetően befolyásolja a magyar emberek, vállalkozások, a magyar állam és a magyar politika mozgásterét. Az EUrologus ezért szorosan figyelemmel fogja kísérni a pártok EP választási programját, az EU-val kapcsolatban megfogalmazott véleményeket és nyilatkozatokat, valamint az EP képviselőjelöltek felkészültségét és alkalmasságát.

image

2013. március 1.

Munkát, vagy iskolát a fiataloknak!

Munkát, vagy iskolát - ez lenne a célja az EU Tanácsa által tegnap elfogadott Európai Ifjúsági Garancia nevű kezdeményezésnek. Az oktatási rendszerből kikerülő 25 év alatti, és legalább négy hónapja munka nélkül tengődő fiataloknak továbbképzést, gyakorlati lehetőséget, vagy munkát kellene biztosítani a nemzeti kormányoknak. Ehhez az EU pénzügyi támogatást biztosit, egyelőre 6 milliárd eurót, ami a 27 tagállamra bontva meglehetősen szerény summa. Az elképzelések szerint viszont az összeg 2014-től jelentősen megemelkedne, azzal, hogy az ifjúsági garancia projektek támogathatóvá válnának az Európai Szociális Alap forrásaiból.

Az ajánlás egyetlen szépséghibája az, hogy nem kötelező. A tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy egyrészt indítanak-e ilyen programokat, és ezzel igényt tartanak-e az uniós támogatás egy szeletére. Spanyolországban és Görögországban például, ahol minden második (!) fiatal munkanélküli, már elkezdődött a célzott programok előkészítése. Más országok is ráugorhatnak a programra, ugyanis az ifjúsági munkanélküliség az uniós országok többségében kiugróan magas, eléri, vagy meghaladja a 25 százalékos szintet. A fiatal generáció kényszerű tétlensége a becslések szerint évi 150 milliárd euró veszteséggel jár az európai gazdaságban.

Magyarország sem kivétel, az EU és az OECD felmérései szerint nálunk is minden negyedik fiatal munkanélküli. Tegyük hozzá, hogy a valós helyzet ennél valószínűleg rosszabb, hiszen a közelmúltban kivándorolt félmillió magyar jelentős része szintén a fiatal korosztályhoz tartozik, viszont ők már nem jelennek meg a hazai statisztikákban.

Az EUrologus szerint a kormánynak élnie kellene az EU által nyújtott lehetőséggel, legyen az bármennyire szerény, a semminél mégis több.

2013. február 28.

Kérdezd meg Herman Van Rompuytól, miről beszélgetett Orbán Viktorral!

Az EUrologus úgy érzi, hogy MTI-ből és a HVR által kiadott közleményből épp a lényeg nem derül ki. Hogyan szeretne, vagy nem szeretne részt venni a magyar miniszterelnök  az egyre inkább kézzel fogható európai gazdasági kormányzásban. Miként viszonyul a nemzeti szuverenitás egy újabb szeletkéjének esetleges átruházásához? Mikor lesz (lesz-e) Magyarországon euró?

Ha a ti kebleteket is ilyen, vagy ehhez hasonló kérdések feszítik, akkor erre a linkre kattintva emailben, vagy videoüzenetben eljuttathatjátok az Európai Tanács elnökéhez, aki azt ígéri, hogy videoüzenet formájában reagál az összegyűjtött kérdésekre.

Nem ez az első alkalom, hogy az európai intézmények a választók közvetlen megszólításával igyekeznek közelebb kerülni az emberekhez. Tavaly ősszel, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vállalkozott egy hasonló kérdezz-felelekre, amelynek témája az EU helyzetéről tartott éves értékelő beszéd volt.

2013. február 26.

Lóhús: botrány?

Itt a lóhús. Lasagneba rejtőzött, Hegyeshalomnál átlépte a határt és egyenesen a hazai boltok polcain landolt. Tegyük hozzá: az lett volna a meglepő, ha nem jut belőle Magyarországra. Senki nem halt meg, vagy betegedett bele, a termék nem volt fertőzött, vagy romlott, mégis hetek óta tartó európai botrány kerekedett a marhahúsként árult lóhús esetéből. Az ügyben megszólalt a brit miniszterelnök, a francia köztársasági elnök, egy brit képviselő az unión belüli hús-import felfüggesztését kezdeményezte, és furcsa módon Franciaországban jelentősen megemelkedett a lóhús-fogyasztás.

Az alapvető probléma az, hogy a költségek leszorításáért vívott küzdelem mellékhatásaként az élelmiszeripar Európában és világszerte átláthatatlanul bonyolulttá vált. A botrányban érintett egyik vállalat írországi megrendelése például hét európai országot érintve jutott vissza a kiindulási ponthoz.

image

 

Ha igaz a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel, akkor bizony egy ismeretlen figura tekint ránk vissza a tükörből. Az európaiak által fogyasztott élelmiszerek döntő többségéről nem tudjuk, hogy ki, hol, hogyan termelte és dolgozta fel őket. Persze vége van már azoknak az időknek, amikor az asztalra kerülő főfogás családtagként nőtt fel a ház körül (Dezsőnek meg kell halnia), de a 2011-es, összesen 53 ember halálát eredményező E.coli botrány, és a mostani, sokkal enyhébb következményekkel bíró lóhús-mizéria is rámutat arra, hogy az élelmiszerbiztonságot szavatolni hivatott tanúsitási rendszerek képtelenek lépést tartani az eseményekkel.

Tisztább helyzetet eredményezhetett volna a 2011-ben elfogadott, az élelmiszereken szereplő fogyasztói tájékoztatásról szóló irányelv, amelynek az egyik központi kérdése éppen a friss és a feldolgozott élelmiszerek címkézése volt. Az EP baloldali és zöld képviselőcsoportjai akkor azt javasolták, hogy a hústermékek esetében kerüljön feltüntetésre, hogy az állat hol született, hol nevelték fel és hol vágták le. Az európai élelmiszeripar válasza erre az volt, hogy a hús útjának pontos nyomon követése megvalósíthatatlan, illetve olyan költségeket róna az európai élelmiszeriparra, hogy az jelentősen rontaná az ágazat versenyképességét (értsd: munkahelyek fognak megszűnni). A javaslatot akkor elutasító miniszterek most szigorúbb élelmiszercímkézési szabályokat sürgetnek. Ez a történtek fényében hiteltelen és megkésett, de legalább végre történik valami.

image

A magyar fogyasztó erre a problémára hajlamos azt a zsigeri választ adni, hogy bezzeg a hazai termék esetében nem merülnek fel ilyen problémák. Ezzel a gondolatmenettel azonban két probléma van. Egyrészt a magyar termékként forgalmazott élelmiszerek összetevői között bőséggel találunk külföldi alapanyagot. Tehát az, amit magyar termékként forgalmaznak, vagy amiről a fogyasztók joggal feltételezi, hogy magyar alapanyagból készült (pl. gyulai és csabai kolbász), sokszor nem magyar eredetűek. Másrészt az átlagos magyar élelmiszer címkéjét elolvasva alig kapunk információt a termék eredetéről és feldolgozásának módjáról. A fogyasztó szemszögéből tehát a hazai helyzet tehát semmivel sem jobb az Európai Unió más országaiban tapasztaltnál.

A megoldás persze - bármennyire is idealistának hangzik - a fogyasztó kezében van. Ha vállaljuk az élelmiszerek eredetének tanúsításával járó többlet-költségeket, vagy hajlandóak vagyunk időt és energiát áldozni arra, hogy kiderítsük, honnan származik az, amit eszünk, a hasonló botrányokat is jó eséllyel megúsznánk. 

Tovább a múltba