Lengyel leckék Orbánnak európai viselkedésből

Lengyel barátaink elhúztak mellettünk, miközben Európában nem csak méretük miatt lettek tényezők. Korábban már írtunk arról, miért végtelenül elhibázott az Orbán-kormány Európa-politikája.

Renitenskedünk, feszegetjük a határokat olyan kérdésekben, amelyek egyáltalán nem fontosak a magyar társadalmi-gazdasági fejlődés szempontjából, megsértődünk, amikor ránk szólnak, hogy ezt ne csináljuk, majd közüljük, hogy legszívesebben lelépnénk, de azért a következő hét évben is kérjük a nekünk járó sokezermilliárd forintot, mert az jár.

Orbán kardot ránt Tusk mellett

A rutinos európai politikusok jól ismerik ezt a taktikát, sőt a kevésbé rutinosak is. Hiszen nem olyan régen látták, ahogy egy büszke közép-európai nép ellenállt a brüsszeli „diktátumnak”, a fél világgal szemben makacsul védte saját hatalmi elitjének önző érdekeit, ellenséget keresett otthon és külföldön. Ők voltak a lengyelek a Kaczynski-ikrek idején.

A lengyelek azonban felnőttek.

Levetették a kisebbségi komplexusból fakadó túlzásaikat, és elkezdtek úgy működni, ahogyan egy alapvetően sikeres közép-európai országnak működnie kell az Európai Unióban. Rugalmasabbá tették a munkaerőpiacot, fokozatosan liberalizálták a gazdaságot, Brüsszel és Moszkva irányába is visszavettek a szabadságharcos retorikából. Ráadásul az EU-ban egyedülálló módon tíz éve folyamatosan bővül a gazdaság, az államadósság 60 százalék alatt, a munkanélküliség 10 százalék, az uniós átlag körül mozog.

Donald Tusk miniszterelnököt az Európai Bizottság következő elnökjelöltjeként emlegették, amíg be nem jelentette, hogy egyelőre inkább maradna otthon, mert egész jól fut a szekér. Igaz, Tusk népszerűsége otthon csökken, és lengyel újságírók azt rebesgetik, a 2015-ös választás előtt a pártja lecserélheti. Ugyanakkor a következő hétéves uniós költségvetés egyértelmű nyertesei a lengyelek, mert a felzárkóztatási támogatások megállapításakor mindenkinél ügyesebben lobbiztak.

Nemrég az Európai Bizottság elnökét utaztatták meg Varsóba. Jose Manuel Barroso és Tusk az EU jövőjéről szóló úgynevezett Új Európai Narratíva rendezvénysorozatot indították útjára. Ennek a hangzatos bejelentésnek a lényege, hogy a politikusok helyett európai művészek, tudósok és értelmiségi gondolkodók rágódjanak egy kicsit azon, milyennek kellene lennie az Európai Uniónak a 21. században. Varsó után Párizsban és Berlinben lesz ilyen rendezvény: ez mutatja, hogy a lengyelek milyen szintre helyezik magukat.

Persze Lengyelországban sem problémamentes az élet, a gazdasági válság oda is begyűrűzött.

A 2013-ra jelzett 1,5 százalékos növekedés csak töredéke csak a korábbi években tapasztaltnak. Az egészségügyi-, nyugdíj-, és közigazgatási reform nagyja még hátravan, miközben a Jaroslaw Kaczynski által vezetett Jog és Igazságosság Pártja (PiS) megerősödött, sőt egy rövid időre meg is előzte Tusk pártját. Brüsszelben azt rebesgetik, Tuskék egyébként egyáltalán nem csípik, hogy Orbán Viktor és  Kaczynski ilyen nagy barátok, s hogy PiS párt vezére tulajdonképpen az orbáni politikát tartja követendőnek. (A Kaczynski vezette lengyel ellenzéki, jobboldali párt odáig ment, hogy határozattervezetet nyújtott be a varsói szejmben, amelyben támogatásáról biztosította az Orbán-kormányt az Európai Parlament (EP) által elfogadott Tavares-jelentéssel szemben.)

Ez azonban egyelőre nem változtat a lényegen:

Lengyelország ráérzett az európai politizálás lényegére, és képes úgy profitálni az uniós tagságból, hogy a többiek megköszönik nekik, amiért egy tárasaságban vannak.

Ebből lesz rekordösszegű uniós támogatás, vezető szerep az európai politikai vitákban, az országnak kedvező döntés a kulcsfontosságú helyzetekben. Békemenetes lengyel nemzetvédők helyett inkább ezt a mentalitást kellene importálnunk.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.