Kemény EP képviselők: meleg szélsőjobbos honanya

Nikki Sinclaire-el még inkább eklektikussá válik az EUrologus Kemény EP Képviselők rovata. A politikai pályáját a brit szélsőjobbhoz sorolt UKIP színeiben befutó EP képviselőnő fontos üzenetet hoz nekünk a ködös Albionból.

nikki sinclaire

Először is essünk túl a sokkon! Sinclaire 2 méter magas, kifejezetten férfias kinézetű, és nagyon csúnyán tud nézni. A UKIP politikai irányvonalával összhangban erősen euroszkeptikus: kukába hajítaná a közös fizetőeszközt, megszüntetné az uniót, de legalább is kivezetné onnan Nagy-Britanniát. Erről már többször, igaz eddig sikertelenül kezdeményezett népszavazást.

Sinclaire 2004-ben coming outolt, azóta többször felkérték, hogy legyen a UKIP melegjogi tagozatának vezetője. Pardon, hogy micsoda? Valaki nyíltan vállalja homoszexualitását egy szélsőjobbos pártban, amelyik ezután melegjogi tagozatot szervez? Pontosan. Sinclaire ugyan nem vállalta el a felkérést, mert politikusként más ügyekkel kívánt foglalkozni, de a UKIP LGBT tagozata (lesbian, gay, bisexual, transgender) létrejött, aktív és a becslések szerint a párt választott képviselőinek 10 százalékát magába foglalja.

nikki-sinclaire-2

Konfliktusok persze vannak: Sinclaire pár éve pont azért szakított pártjával, mert egy frakcióba ültek a homofób nézeteket hangoztató olasz Északi Ligával. „A 21. században elfogadhatatlan, hogy egy embert a szexualitása miatt rekesszenek ki, vagy illessenek támadó, lealacsonyító szavakkal” – nyikatkozta erről a brit szélsőjobbos politikus, aki hozzátette, továbbra is elkötelezett marad a UKIP céljai mellett.

Aki a híren felbuzdulva azonnal levélírásba fogna, hogy Vona Gábornál a Jobbik melegjogi tagozatának megalakulását követelje, azt el kell keserítsük. Erre egy olyan országban, ahol még a kormányzó jobboldali párt sem áll egyértelműen ki a meleg kisebbségek jogai mellett még sokáig nem számíthatunk.

De jó azt látni, hogy vannak országok, ahol a szexuális megkülönböztetés már annyira ciki és elfogadhatatlan, hogy még a politikai spektrum legszélén sincs képviselete.

UKIP-LGBT-logo

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.