Egyelőre maradunk a túlzottdeficit eljárás alatt

excessive deficit missIdénre 3,0 százalékos, jövőre pedig 3,3 százalékos költségvetési hiányt jósol az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében Magyarországnak. Ez azt jelenti, hogy a bizottság továbbra is fenntarthatatlannak tartja a magyar hiánycélt. Kérdés, hogy az eddigi intézkedések által hozott bevételeket nem látják-e biztosítottnak, vagy újabb intézkedéseket akarnak-e látni.

Szintén kérdés, hogy a mostani számokra figyelemmel mit javasol május végén a túlzottdeficit-eljárás keretében a Bizottság a Pénzügyminiszterek Tanácsának. A szankciók kizártak, hiszen a hiányszámot hozzuk. Az a kérdés, hogy kiengednek-e az eljárás alól, vagy benne maradunk arra hivatkozva, hogy a korrekció nem fenntartható módon valósult meg. Az is elképzelhető, hogy csak ősszel dönt Magyarországról az Európai Bizottság, és addig megfigyeli, hogy az eddig bejelentett intézkedések, különösen az autópályadíj és a pénztárgépek NAV-hoz történő bekötéséből eredő bevételek valóban megérkeznek-e.

Olli Rehn, pénzügyekben illetékes EU-biztos a sajtótájékoztatón már közölte: új intézkedések meghozatalával a kormány biztosítani tudná a küszöbérték alatti költségvetési hiányt. Rehn szerint „Olaszország mellett Magyarország is kikerülhet az eljárás alól, ha a pénzügyi politika fenntartható marad”. Mindez természetesen nem választható el a politikai csatározásoktól. Elképzelhető, hogy a Bizottság csökkenteni akarja a feszültséget, és el akarja kerülni azt a látszatot, hogy politikai megfontolások alapján hoz gazdasági döntéseket. Az államadósságot a bizottság 2013-ban 79,7 százalékra, 2014-ra pedig 78,9 százalékra, a gazdasági növekedést pedig 2013-ra 0,2 százalékra, jövőre pedig 1,4 százalékra teszi.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.