Egyelőre mini atom sem készül Magyarország ellen

Bár mindenki hangsúlyozza, hogy nem Magyarországról szól a kezdeményezés, mégis valószínűleg Orbán Viktornak köszönheti az EU, ha egyszer lesz a jogállamiságot és az alapjogokat védő közösségi eljárás. Az EUrologus erre a következtetésre jutott az általános ügyek tanácsának mai, luxemburgi ülése után, ahol a “négyek levelének” nevezett kezdeményezést vitatták meg a miniszterek. A német, holland, finn és dán külügyminiszterek március elején küldtek levelet az Európai Bizottságnak, melyben egy olyan új mechanizmus kidolgozását kérték, ami uniós szinten védi a jogállamiságot és az alapjogokat. Amely erősebb a kötelezettségszegési eljárásoknál, de gyengébb a szavazati jog felfüggesztésével járó, atombombának is csúfolt hetes cikkelynél.

Az eredeti elképzelés még a bevethető szankciók között javasolta az uniós támogatások felfüggesztésének lehetőségét, de ebből mostanra a kezdeményező miniszterek visszavettek: szankciók bevezetését egyelőre nem szorgalmazzák. A választásokra készülő német külügyminiszter, Guido Westerwelle egyébként csalódottan vette tudomásul, hogy Viviane Reding, igazságügyi EU-biztos, Luxemburg oroszlánja, és Európa bulldogja/pitbullja nem jött lázba a német kezdeményezéstől. Szerinte szerződésmódosítás kell a dologhoz. Mi úgy véljük, hogy Reding nem szeretné, ha valaki elvenné tőle a “az európai jogállamiság védőszentje” szerepet, amit igyekszik magának megtartani. Így hiába a miniszterek általános támogatása, egyelőre semmi nem történik az ügyben, csak “napirenden” marad. 

Kicsit komikussá vált a tanácskozást megelőző napokban az az összehangolt szóvivői (német, magyar, holland oldalról egyaránt hallható) mantra, hogy a kezdeményezés nem Magyarországról szól. Hogy mennyire nem, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy minden az EUrologus által látott, a témával foglalkozó dán és finn lap Orbán képével hozza az anyagot. Nem irányul egyetlen tagállam ellen, de mindannyiunk érdekében van” - fogalmazott legdiplomatikusabban Frans Timmermans, holland külügyminiszter. S, hogy teljes legyen az összhang a magyar kormány támogatja a kezdeményezést, valószínűleg a “ne csak minket szívassanak” felkiáltással.

Népszerű