Megvétózta az óriás csomagküldő fúziót az Unió

Versenyügyi aggályokra hivatkozva nem járult hozzá az Európai Bizottság a postai gyorsküldemények globális piacán vezető United Parcel Service (UPS) és versenytársa, Európa második legnagyobbja, a holland TNT Express fúziójához. A Bizottság tegnap közleményben jelezte, hogy megakadályozza az 5,16 milliárd eurós üzlet létrejöttét, mire nyomban ötven százalékkal esett a TNT részvényeinek árfolyama az amszterdami tőzsdén. Az ügy az uniós versenyjogi szabályozás tankönyvi példája lehetne, és rövid időre reflektorfénybe állítja az EU talán legjobban működő, mégis legkevésbé ismert szabályozási területét, a versenypolitikát.

Az EB döntése nem érhette meglepetésként a feleket, hiszen az uniós végrehajtó testület már tavaly júliusban mélyebb vizsgálatokat kezdett az ügyben . Álláspontjuk szerint a UPS és a TNT fúziója olyan mértékű piaci koncentrációhoz vezetne, mely hátrányosan érintené a fogyasztókat és különösen az európaiakat. A Bizottság ugyanis gyorspostai küldemények piacán négy globális szereplőt tart számon, a UPS-t, a TNT-t, a DHL-t és a FedEx-et, melyek közül ha kettő összeolvad három szereplőse zsugorodna a piac és ezzel gyengülne a verseny. Különösen úgy, hogy a FedEx Európában alig van jelent, s így végeredményben szinte csak a DHL-el versenyezne a UPS-TNT.

Az EUrologus mindenesetre örül annak, hogy az EB nem vette be a UPS érvelését, mely szerint több tucat versenytársuk van Európában, köztük csomagszállító cégek, szállítmányozási ügynökök és a nemzeti expressz szállítási cégek. A piaci versenyfelügyelet lényege ugyanis végső soron az, hogy a befektetői nyomással szemben is fenntartsa a versenyt, a fogyasztói és a gazdasági érdeket helyezve előtérbe.

A UPS közben azzal is megpróbálkozott, hogy eladja egyes európai érdekeltségeit egy feltétellel, ha azokat nem a FedEx vagy a DHL vásárolja fel. További csavar, hogy a versenytársaknak tiltott érdekeltségek közt, 16 EU tagállamban működő TNT tulajdonolta cég is szerepel. A FedEx viszont mivel nem válogathatta volna ki a legszebb szőlőszemeket a fürtről, január elején beintett a tárgyalásoknak. Ezek után borítékolható volt az EB döntése, melynek nyomán a UPS és a TNT Express közti előszerződés értelmében az amerikai vállalat 200 millió eurót tartozik fizetni a holland cégnek.